Sándor L. István és a A Rádiószínház is Solténszkyra emlékezik

Meghalt egy kiváló színházi ember, akinek felkészültsége, ügyszeretete, szakmai hitele, embersége az egész magyar színházi szakmából hiányozni fog. Sándor L. István írt nekrológot az Ellenfényen.

Sándor L. István írásából:

(...)

A másik élete a Rádió volt. Szép orgánuma szinte predesztinálta arra, hogy itt találjon munkát. Amikor a Szegedi Egyetemi Színpad után a helyét kereste – és biztossá vált az is, hogy ifjúkori vágyai és tanulmányai ellenére mégsem lesz nemzetközi jogász – rádióbemondónak jelentkezett. De a személyisége jóval gazdagabb volt annál, hogy az efféle feladat kielégítse. Így fokozatosan tágította a lehetőségeit. Előbb lektor, dramaturg-segéd lett a Rádiószínháznál, majd „rádióra alkalmazó", dramaturg, később szerkesztő, rendező. 2003-tól nyolc éven át ő vezette a Rádiószínházat. „Több mint háromszáz kortárs magyar és külföldi darab bemutatóját jegyzi dramaturgi, írói vagy rendezői minőségben" – olvasható róla az interneten.

Soli azt is egy autóúton mesélte – épp a POSZT-ra mentünk együtt 2011-ben –, hogy milyen tragikomikus módon ért véget ez a történet: hogy vált lehetetlenné a munkája az átszervezések labirintusában, miképp emésztődött fel minden kezdeményezése a hirtelen a Rádióba került számos főnök között. Aztán egy újabb fordulattal az ő pozíciója is megszűnt. Sőt eltűnt az egész Rádiószínház – ez a több évtized alatt felbecsülhetetlenül sok értéket teremtő műhely, amelyet ő a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb fórumává tett.

„És most mi lesz?" – kérdeztem tőle. „Nem tudom" – mondta, hisz volt még néhány éve a nyugdíjig, ráadásul pénze sem maradt, hisz a végkielégítést elvitte a 98 %-os különadó. Biztos lesznek majd színházi munkák – mondta, de nem nagyon hallottam ilyesmiről. Pedig az egyik autóúton lelkesen mesélt egy előadásról, amelyből végül nem lett semmi. Abból is az derült ki, hogy mennyi mindenhez ért, hányféle szempontból tud közelíteni egy darabhoz, hány nyelven képes hozzáférni a forrásokhoz, szövegváltozatokhoz, és milyen briliáns módon képes ezeket darabbá összefésülni. Több remek színpadi adaptációja is volt, de újat most nem kértek tőle.

„Sokat hallom a hangod mostanában" – mondtam, mert egy időben rádiójátékokat hallgattam a kocsiban, és az egyik sorozatban ő volt a narrátor. „Az csak véletlen" – válaszolta –, „mert nincs kiírva a nevem a stáblistára. Egyébként minden le volt tiltva, amiben benne voltam." Így kerültek elő a rádió archívumból a 20-30 évnél öregebb hangjátékok. Mert itt is gyorsan kezdett visszafelé forogni az idő.

Solit soha nem hallottam politizálni. Semmiféle megjegyzésére nem emlékszem, ami arra utalt volna, hogy bármiféle politikai elkötelezettsége lett volna. Tehát azt sem értettem, hogy miért kellett őt eltávolítani. Hogyan kerülhetett ez a szelíd ember szinte a közellenség státuszába? És akik a helyére léptek, azok vajon jobbat, mást akartak? Vagy egyszerűen csak járt nekik egy hely? „Mit csináljunk mi, akik egyik oldalhoz sem tartozunk, hanem egyszerűen csak szeretnénk végezni a munkánk?" – hangzott el az autóban a kérdés. Már nem emlékszem, hogy ő mondta-e, és én bólogattam, vagy épp fordítva történt.
Most egy éve, hogy utoljára zsűriztünk együtt Celldömölkön. Amikor kiszállt az autómból, kicsit nehezen járt. „De nem lesz semmi baj" – mondta. A lánya jött le segíteni, hogy fel tudjon menni a lakásba. „Várom a híreket, hogy rendbe jöttél" – köszöntem el tőle. De valahogy nem jöttek a jó hírek. Csak most ez, amire egyáltalán nem vártunk. (...)"

Folytatás az Ellenfényben.

A Rádiószínház is Solténszkyra emlékezik:

Kiadott műsorától eltérően az Előjáték az Üvegcipőhöz című hangjátékkal emlékezik a héten elhunyt Solténszky Tibor rádiós dramaturg-rendezőre a Magyar Rádió május 28-án 21:04-től. 

Toepler Zoltán hangjátékában az ismertető szerint "a világhírű drámaköltő évek óta fogcsikorgató jó viszonyban van az epébe mártott tollú kritikussal, aki nem mellesleg drámaírói ambíciókkal is terheltetett. A világhírű megtudja, hogy menyasszonyával, a gyönyörű színésznővel az epébe mártott tollú meg akar ismerkedni, sőt, darabot akar írni neki. Ez a világhírűnek remek alkalmat kínál bizonyos dramaturgiai és erkölcsi elvek csattanós illusztrálására. A cselekményből elég is ennyit elárulni. A fiatal drámaíró, Toepler Zoltán alaposan tanulmányozta Molnár Ferenc drámaköltési módszereit, szerkesztését, dialógusépítését, a színpadi cselekvések és poénok időzítését, szinte belebújt a Mester bőrébe."

A hangjátékot Solténszky Tibor rendezte, Molnár Ferencet Kulka János, Darvas Lilit  Gubás Gabi, Halmi Bódogot Mácsai Pál, Dvornicseket Benedek Miklós alakítja.

Solténszky Tibor bemondóként kezdett a Magyar Rádióban1980. november 1-ével. 1982-től rádióra alkalmazó, illetve dramaturg. Ilyen minőségében 200 körüli az általa gondozott hang-, rádió-, illetve dokumentumjátékok száma. 1992-ben készült az első rádiós rendezése. A rádiószínházas műfajokból 65-nek volt rendezője 2011-ig.

265 hangjátékban volt szerkesztő/-rendező, ez azt jelenti, hogy csak stúdióban minimum 530 hetet volt életében, ami nettó 10 év munkaidő rádiós hangmérnökökkel, zenei szerkesztőkkel, rendezőkkel/dramaturgokkal egy technikai helységben.