Medúza - Tengermélyi világ 21 táncossal a Trafóban

Június 3-án mutatja be a Trafó Rózsavölgyi Zsuzsa új koreográfiáját, a Medúzát.

 

A Trafó ajánlója:

 

Vibráló víz alatti világ elevenedik meg a Medúza című előadásban, amelyben a táncosok gravitációt meghazudtoló táncmozdulatai alakulnak tengermélyi koreográfiává. A rangos osztrák táncintézmény, a Salzburg Experimental Academy of Dance (SEAD) 21 táncosa válik medúzává, tengeri algává, veszi át halrajok, baktériumok vagy az árapály mozgását. Rózsavölgyi Zsuzsa hipnotikus erejű koreográfiáját Sáry Bánk természeti hangokon alapuló zenéje teszi igazán teljessé.

 

SEAD Medusa1 Foto Bernhard Müller var1

Fotók: Bernhard Müller

 

A koreográfus Terebessy Tóbiás képzőművésszel 2013-ban készítette az Öreg tó című előadást, ez volt a mostani produkció kiindulási pontja. Az Öreg tóban három táncos szereplésével és megkapó látvánnyal teremtettek mélytengeri atmoszférát a színpadon. Az akkori kevés szereplős koreográfiát szabta most át huszonegy táncosra Rózsavölgyi Zsuzsa. Az előadás valóban feledi a gravitációt: a táncosok nem lendületből dolgoznak, mozgásuk a víz alatti törvényekhez igazodik. A témaválasztás sem véletlen, hiszen búvármúltja is van a darab alkotójának. Az Öreg tó készültekor többször próbáltak víz alatt, hogy autentikusan tudják bemutatni a súlytalanságot a színpadon, de olyan egyéb forrásokból is nyert a koreográfus inspirációt, mint például a Gravity című film – a világűrben lebegő ember mozgását használta a filmből. 

 

SEAD Medusa13 Foto Bernhard Müller

 

A produkció zenéjét a Zeneakadémia tanára, Sáry Bánk készítette, aki zeneszerzőként a hazai kortárs zenei szcéna meghatározó szereplője. Az előadás természeti zajokra épít: a jég, a mélység, az űrrezgés hangjai épülnek be a zenébe, úgy ritmizálva és keverve, hogy csak a természet hangulata érezhető belőle, a konkrét hangok nem felismerhetőek. 


A darab filozófiai kiindulópontja Joanna Macy környezetvédelmi aktivista, mélyökológus gondolkodásmódja. Őt az a kérdéskör foglalkoztatta, hogy hogyan tudunk az emberre, mint a természet szerves részére gondolni, hogyan fejleszthetjük kötődésünket és együttérzésünket más élőlények iránt. 

 

A SEAD, ahonnan az előadók érkeznek, olyan professzionális táncközpont, amely egyaránt nyújt kortárstánc- és koreográfus-képzést. Az intézményben 30 különböző országból érkezett, több mint 100 táncos tanul. Az intézmény nemcsak művészeti együttműködésekkel, hanem rezidencia programokkal is foglalkozik, de produkciók létrehozását is támogatja. Jelenleg az egyik legrangosabb táncképző intézményként tartják számon a világon. 


Rózsavölgyi Zsuzsa tanulmányait a Budapesti Tánciskolában kezdte, később a salzburgi Salzburg Experimental Academy of Dance-ben, majd a brüsszeli P.A.R.T.S.-ban folytatta. Öt évig dolgozott Anne Teresa De Keersmaeker társulatában, a Rosasban. Tanít, előadásokat készít színházi-, szabadtéri helyszíneken és különböző iskolákban Európa szerte. 


A produkció a SÍN Kulturális Központ, a SEAD, az Osztrák Kulturális Fórum és a Trafó Kortárs Művészetek Háza támogatásával jött létre.

 

SEAD Medusa15 Foto Bernhard Müller

 

"Ami három táncosnak óriási színpad, az huszonegynek pici. Négy éve tanítom őket, így tudtam, ki miben lesz erősebb vagy gyengébb. Ez végzős osztály, úgy kell őket kezelni, mint a profi táncosokat. Látom azt, hogy ha három órán keresztül próbálunk egy ötperces részt, lefáradnak, és akkor váltani kell. De nagyon jól bírják, sokkal jobb kondícióban vannak, mint a profi táncosok. Négy éve mindennap hat órát mozognak, de van, hogy nyolcat, tizet. A profik előadások alapján dolgoznak – van, akinek ehhez nem is kell tréning, vagy egyszerűen nem bírná azt is és a fellépést is. Emellett azt is érzem, hogy a diákoknak ez az utolsó hónapja az iskolában, ezért mindent beleadnak. Az iskola után nem lesz mindenkinek munkája, előadásai. Ez sajnos ilyen szakma" - mondta Rózsavölgyi Zsuzsa az előadás kapcsán.

 

 SEAD Medusa17 Foto Bernhard Müller


Rózsavölgyi Zsuzsa:

Medúza

 

Előadók:

Alessio Scandale, Àngel Duran Muntada, Anna Bárbara Bonatto, Beno Novak, Delphine Hertsens,

Elina Pohjonen, Elton Petri, Emma Riba Santuré, Fanny Didelot, Francesca Frewer, Hector Buenfil Palacios,

Ilona Salonen, Inês Carijó, Jordan Deschamps, Laura Faarinen, Laureline Mejean, María Casares González,

Michele Ferrer Azamar, Mufutau Yusuf, Myunghee Cho, Nathalie Baert


Zeneszerző: Sáry Bánk
Fény: Nagy Zoltán
Produkciós vezető: Rácz Anikó

Koreográfus: Rózsavölgyi Zsuzsa

 

2016. március 3. 20.30
Trafó Kortárs Művészetek Háza