Immár négy éve írja a Mándy Ildikó Társulat az 1914 / 1915 /1916 című zenés színházi előadást, amely az első világháború emberi sorsairól, történeteiről kíván szólni. A produkció most új helyszínen, az RS9-ben látható.
Mándy Ildikó táncos-koreográfus társulatával egy négy éven át tartó előadássorozatot tervezett, hogy emléket állítson a már-már teljesen elfeledett, húszmillió áldozatot követelő, Nagy Háborúnak.
2013 óta folyamatosan történik az anyaggyűjtés, az adatok, információk feldolgozása, majd beépítése az előadásba.
Az előadásban a szó ereje irányít mindent. A beszéd nemcsak a teret és a cselekményt határozza meg, de az előadásban szereplő színésznő, Záhonyi Enikő, is az elhangzó mondatok dinamikájából, zeneiségéből kiindulva építi játékát. Teste alárendelődik a szavak gesztikus hatalmának, hagyja, hogy teljes mértékben ez irányítsa a mozgását.
Az előadásban elhangzó irodalmi és korabeli szövegrészleteket versekre és népi dalszövegekre megzenésített dalokkal egészítjük ki, akár egy korabeli kabaréban, frontszínházi előadásban.
A dalokat Márkos Albert írta csellóra. A zenei kíséretet Kallai Nóra csellista játsza az előadásban.
2016. június 3-án, pénteken, 20 órától, az RS9 Színházban látható az előadás.
Nyár végén pedig Kalaznón látható még az előadás, 2016. augusztus 27-én, szombaton, a Pajtaszínházban, (Johann Lux Stallgalerie, Kalaznó).