„Égi és földi szerelem ”- Beszámoló a IV. Pécsi Családi Színházi Fesztiválról – 5. nap

Túl vagyunk a fesztivál felén. Június másodikán egy hazai produkció, a Holdbeli csónakos és a Budapest Bábszínház Hoppá-Hoppá! című előadása volt műsoron - Nagy Eszter beszámolója.

Pécsi Nemzeti Színház

Weöres Sándor
Holdbeli csónakos

Redező: Almási-Tóth András

Az előadás rendezőjével Almási-Tóth Andással, és a Vitéz Lászlót alakító Götz Attila színművésszel beszélgettünk.

Főként operarendezőként dolgozol itthon és külföldön, emellett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Opera Programjának vezetője vagy, tudományos munkáidban is az operával foglalkozol. A Holdbeli csónakos című darabra hogyan tekintettél?

Almási-Tóth András: A Holdbeli csónakosban Weöres dramaturgiája valójában filmes- és operadramaturgia, a hagyományos prózai színház felől megközelíthetetlen. A mi előadásunk a filmek világából közelít, de az opera teátrális formáit alkalmazza, hiszen a darab idő- és térkezelése, az egyszerre több szinten értelmezhető történet az opera stiláris jellegzetességei közül való.

Weöres Sándor drámáinak már a műfaji meghatározása is nehéz, dramaturgiájuk egyedi. Különösen igaz ez a Holdbeli csónakosra, ami tér-és időkezelésében maximálisan szabad, sőt, folytonosan változik benne a történetmesélési mód is: hol lineáris, hol ugrál az időben, hol teljesen szubjektív időt használ. Az európai kultúrtörténet és a magyar népi hagyomány keveredik a bábjátékkal, dalok, táncok, intim lírai jelenetek és nagyoperai tablók: folytonosan alakváltoztató dráma, melyről már azt is igen nehéz megmondani, hogy filozófiai szerelmi történet, vagy (felnőtteknek szóló) mese.

Furcsa módon az idő Weöresnek dolgozott: ma már a történetmesélés, köszönhetően a hollywoodi filmeknek, az internetes játékoknak, sokkal felszabadultabb, mint 50 évvel ezelőtt. A fiatal generáció a képregény-filmek tér és idő korlátokat nem ismerő történetmeséléséhez van szokva. A mai MARVEL és DC COMICS filmekből rátekintve Weöres drámájára, hihetetlenül frissnek, felszabadítóan üdének tűnik, a legkülönlegesebb fantasy-történeteket idézi.

Az előadásban három igazi magyar szuperhős: Vitéz László, Bolond Istók és Paprika Jancsi mozgatja az eseményeket. Ahogy a dráma, úgy a mi előadásunk is több szinten értelmezhető: a „mese” primer szintje mögött fellelhetünk egy beavatási-történetet, és egy filozófiai költeményt az égi és a földi szerelem természetéről.

A mi előadásunk központi tere a könyvtár, az emberi tudás misztikus helye, ahol megelevenednek a kultúrtörténet alakjai, hiszen hogyan is utazhatnánk át egy pillanat alatt Kínából az ókori Görögországba, ha nem az irodalmi fantázia, a könyvek segítségével. A könyvtárból indul ez az út, és ide is tér vissza. Kiemelve ezzel a történet filozofikus voltát, egységes keretbe foglalva a csapongó dramaturgiát, és nem utolsósorban számos leleményes trükkre, játékos megvalósításra adva alkalmat. Mintha egy virtuális utazás részesei lennénk, ugyanaz a tér alakul hol Kínává, hol Görögországgá, a könyvtár tárgyai más-más funkciókban szolgálják a mesét, a tér szinte kulisszaszínpadként funkcionál. Melis László zenéje újabb (operai) dimenziókat nyitnak meg, Kulcsár Noémi koreográfiája a Pécsi Balett fiatal táncosaival pedig a mű egyszerre érzéki és absztrakt voltát hangsúlyozza. Weöres műve igazi kortárs színházi alapanyag, most érett be, és szabadult fel a színpadi formanyelv arra, hogy ezt a kivételes művet nem valamiféle „mederbe” terelve, egyszerűsítve és lecsupaszítva, hanem a maga gazdagságában, teljes pompájában, minden színével és történetsíkjával együtt képes legyen a nézők elé vinni.

Götz Attila: Úgy érzem, ez egy jól sikerült előadás. Remek látványvilág, fordulatos történet, rengeteg humor, ami egyszerre szólítja meg a gyerekeket a mesehősökkel, és a felnőtteket Weöres Sándor veretes szövegeivel. Fel kellett vennünk a versenyt a médiából ömlő vizuális élményekkel, de mégis Weöreshez méltó tartalommal kellett megtöltenünk az előadást. Azt gondolom, hogy a rendező abszolút jó ízléssel és bátran nyúlt ehhez a kérdéshez. Az én Vitéz László figurám például megjelenésében Amerika kapitányra hasonlít, karakterében viszont klasszikus Vitéz László, néhol még a Kemény Henrik féle stílusból is belekeverve.

Ezt a darabot játszottátok gyerekközönségnek és felnőtt közönségnek is. Milyen különbség volt a nézői reakciókban?

Götz Attila: A gyerekközönség sokkal őszintébb, aktívabb és erősebb reakciókat produkál, ők abszolút a játék részeseivé válnak, amiről azt érzik, hogy játék, abban ösztönösen részt is vesznek. Az előadás nem interaktívra van rendezve, de ha a gyerek reagál, akkor kezelnünk kell, rövid improvizáció belefér, és megyünk tovább. Meg kell hagynunk őt abban a hitében, hogy a játék részese. Erre a rendezőtől is kaptunk instrukciókat. A felnőtt közönség sokkal visszafogottabb, ők csak a végén jutalmaznak tapssal. Én egyébként nagyon szeretek gyerekeknek játszani, bár nehéz, hiszen, ha nem vagy őszinte, azonnal lebuksz.

Volt egy különleges előadás. Az áramszünetre és a felejthetetlen improvizációdra gondolok. Mi történt akkor?

Götz Attila: Ez már a sokadik előadáson történt, épp annál a monológnál tartottam, amit a legjobban szeretek, nagyon humoros jelenet, amikor hirtelen teljes sötétség lett. Rögtön arra gondoltam, hogy négyszázötven gyerek ül a nézőtéren, valahogy folytatnom kell, és gondolkodás nélkül improvizálni kezdtem a sötétben. Nem Götz Attila voltam, hanem Vitéz László. Nagyjából 5-6 percig tartott a dolog, és utólag nem tudtam felidézi, hogy mit is csináltam, de egy színész kolléganőm felvette az utolsó pár percet amiből láttam, hogy például többször megénekeltettem a gyerekeket a Süss fel nap kezdetű dallal. A kollégák és a nézők részéről is nagy elismerést vívtam ki ezzel, sőt volt olyan felnőtt néző, aki azt hitte, ez is az előadás része.

Budapest Bábszínház

Franz Zauleck

Hoppá-Hoppá!

Bábjátékos cívódás

Kovács Judittal és Kemény Istvánnal, az előadás két szereplőjével beszélgettünk:

A Hoppá-Hoppá! olyan értelemben nem egy klasszikus bábelőadás, hogy itt a saját testünkkel is játsszunk, de ez a koncepció része. Nagyon jól ki van találva, hogy miért van így, hiszen két szinten mozog a cselekmény. A saját karakterünkben a felnőtteknek játszunk, a bábokkal pedig a gyerekeknek. Ezért mondhatjuk, hogy családi előadás. A kifejezetten felnőtt poénok is ülnek és a gyerekek is jól szórakoznak. Játszani is különleges élmény, hiszen így színészileg is tudjuk képviselni a karaktert, míg a bábokkal, - amik egyébként Hoffer Károly remek munkái-, még mimikát is tudunk mozgatni, ezt imádják a gyerekek. Maga a darab egyszerű primer helyzetekre épül, úgy van felépítve, hogy már a három évesek is értsék, érezzék a mondanivalót, ami tulajdonképpen a másik elfogadása.

Ez egy jól utaztatható produkció, külföldi fesztiválon is részt vettünk vele. Féltünk attól, hogy mivel eléggé szövegközpontú az előadás, nem fogják érteni, de nagyon pozitív élmény volt. Szerbiában az előadás előtt elmondták a gyerekeknek a történetet, mi pedig kicsit összehúztuk a szöveges részt, és többet játszottunk a bábokkal. Emellett megtanultunk néhány kulcsszót szerbül és nagyon jól működött, éreztük, hogy jönnek velünk. Ilyenkor azt kell kiemelni, amit a bábokkal lehet megcsinálni, ami egyébként sokkal több, mint amit a saját testünkkel ki tudunk fejezni, az emberi test sokkal korlátozottabb. A gyerekek egyébként is könnyebben azonosulnak a bábokkal, mint a színésszel.

A Budapest Bábszínház mire helyezi a hangsúlyt? Óvodai, iskolai keretek közt szólítjátok meg a gyerekeket, vagy inkább családi előadásokat tartotok?

Mindkettő érvényesül, ez előadásfüggő. Van, ami úgy van kitalálva, hogy csak gyerekek legyenek a nézőtéren, mert szülő nélkül sokkal jobban szabadjára engedik az indulataikat. De van olyan is, amiről azt gondoljuk, jó, ha a szülővel látja, mert utána közös beszélgetésre ad lehetőséget. Vannak ugyan felnőtt bábelőadásaink, de mégis a gyerekszínház a fő profilunk. Nagyon komolyan vesszük őket, az előadásaink a generációknak megfelelő problematikát vetnek fel, az ő szintjükön megfogalmazva.

Nagyon jó, hogy kinőtt egy bábrendezői generáció, akik tényleg értik a szakmát, akik nagyon tudatosak, és folyamatosan újítanak. Rengeteg díjat hoznak el különböző fesztiválokon. A Hoppá-Hoppá-t két külföldi fesztiválon is díjazták, Ungváron a legjobb látvány díját kapta, Szerbiában pedig a legjobb színész elismerést kaptuk.

Kérdezett: Nagy Eszter