Június 11-én kezdődik Antal Nimród a viszkis rablóról, Ambrus Attiláról szóló filmjének a forgatása. A Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forintos támogatásával készülő, hetven napon át 130 helyszínen forgó, egyelőre végleges cím nélküli mozi főszereplője Szalay Bence.
"Szándékaim szerint a film lesz olyan látványos, mint az Egyesült Államokban forgatott mozijaim. Ütős filmes szeretnék csinálni, magyar viszonyok között nagyon erős költségvetéssel tudunk dolgozni. Több olyan kaszkadőri jelenetet tervezek, amilyen magyar filmben talán még nem volt látható" - mondta Antal Nimród rendező az MTI kérdésére a csütörtöki budapesti sajtótájékoztató.
Az érzelmes részeket sem nélkülöző film a gyerekkorától az elfogásáig követi nyomon az 1993 és 1999 között mintegy harminc bankot, pénzintézetet, postát kirabolt Ambrus Attila életét. A főhőst a 23 éves Szalay Bence, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves hallgatója alakítja, az Aglaja című filmben megismert Móga Piroska lesz a viszkis szerelme, Schneider Zoltán pedig a rendőrnyomozó. A producer Hutlassa Tamás, az operatőr Szatmári Péter, a látványtervező Hujber Balázs, a film a tervek szerint 2017 tavaszán kerül a mozikba.
"A Filmalap támogatása a filmhez valóban nem kevés a magyar viszonyok között, ugyanakkor a kilencvenes évek elején, illetve előtte játszódó kosztümös film készül, a hetvennapos forgatás másfélszerese az átlagos hazai alkotásokénak, ráadásul ötven szereplővel fogunk dolgozni. Hiszünk abban, hogy a látvány tekintetében a nemzetközi filmekkel leszünk versenyben" - mondta Hutlassa Tamás.
A producer kitért arra, hogy sokan felvetették az elmúlt hónapokban, elsősorban a médiában, miért kell hőst csinálni egy bankrablóból az adófizetők pénzéből. "Mi készen kaptunk egy hőst, de a filmnek nem szándéka hőst csinálni egy bankrablóból. Ezt már megtette sok ember és a korabeli sajtó. Mi nem mondunk ítéletet a filmmel, a nézők megtehetik a karakter nyomán. A mozi sok mindenben valósághű, nagy részben azonban fikció".
Antal Nimród arról beszélt, hogy már a 2003-ban bemutatott első mozija, a nagy sikert aratott Kontroll után közvetlenül filmet akart forgatni az akkor börtönben ülő (2012-ben feltételesen szabadult) viszkis rablóról, de a jogokat akkor mások szerezték meg. Megjegyezte, hogy a Kontrollt a mai napig a legjobb filmjének tatja; "azért működött, mert nem lehetett pontosan besorolni a műfaját".
"Egy életutat fogunk bemutatni a viszkis filmmel, döntésekkel, hibákkal, következményekkel együtt. Magyarország talán legjobb és legtehetségesebb embereivel dolgozhatok a filmen. Bár életem nagyobb részét külföldön töltöttem, csak magyar filmet tudok csinálni. Lehet átvenni elemeket kintről, de a szívében-lelkében magyar film lesz, színtiszta magyar stábbal. Szeretnék jó néhány játékfilmet forgatni itthon" - szögezte le a rendező.
Az Ambrus Attilát alakító Szalay Bence elmondta, hogy a filmhez szükséges fizikai állapot elérését három személyi edző segítette, konditerembe és hokiedzésekre egyaránt lejárt (Ambrus első osztályú jégkorongkapus volt). "Találkoztam Ambrussal, sok mindenről beszélgettünk, megismertük egymást mint embert". Az igazi viszkis rabló egy jelenetben maga is feltűnik a filmben, egy biztonsági őr szerepére pedig Oszter Sándort szeretnék felkérni, aki egykor Rúzsa Sándort alakította a vásznon.
Hutlassa Tamás szólt arról, hogy a filmet már a forgatás időszakában ismertté kívánják tenni, és egészen a bemutatóig igyekeznek fenntartani az érdeklődést. "Még nincs forgalmazónk, de elég nagy az érdeklődés".