Németh László műfordítói tábort szerveznek Lakitelken

Németh László műfordítói tábort szervez a Lakitelek Népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány augusztus végén - közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke csütörtökön az MTI-vel.

 

A pályázati felhívásra olyan harmincöt év alatti fiatalok jelentkezését várjuk, akik elhivatottságot éreznek a Magyarországgal határos horvát, német, román, szerb, szlovák, szlovén és ukrán nyelveken, valamint a történelmi cseh és lengyel szomszédaink nyelvén született szépirodalmi szövegek magyarra fordítása iránt - mondta a Lakitelek Népfőiskola alapítója.

 

nemeth laszlo

 

 

Lezsák Sándor szólt arról is, hogy a fordítótáborba egy legalább négyezer karakterből álló, nyomtatásban még meg nem jelent, magyarra fordított 20-21. századi szöveggel, valamint a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról letölthető jelentkezési lappal lehet nevezni. Az augusztus 28. és szeptember 4. között zajló műfordítói táborban a résztvevők előadásokat hallhatnak a közép-európai irodalmakról és kultúrákról, valamint szemináriumi foglalkozások keretében megismerkedhetnek a fordítás elméletével és gyakorlatával. A képzés térítésmentes, a nyertes pályázók számára a népfőiskola és a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány a tábor teljes idejére szállást és étkezést biztosít. A pályamunkák és a jelentkezési lapok benyújtásának határideje 2014. június 6. A beérkező pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, és a nyerteseket 2014. június 14-ig értesíti a részvételi lehetőségről.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása