Sündör és Niru a Pagonyban - Bemutatkozik az Ugródeszka harmadik résztvevője

A Manna Produkció Ugródeszka sorozatában negyedéves bábrendező hallgatók mutatkoznak be májusban a nagyközönség előtt 1-1 bábos előadással.

A harmadik premier Borbáth Péter azonos című meséjének színpadi változata lesz, Varsányi Péter rendezésében. A dedikálással egybekötött ünnepi ősbemutató június 4-én délelőtt lesz a Pagony könyvesboltban.


A Színház- és Filmművészeti Egyetem öt bábrendező hallgatója készít egy-egy magyar bábszínpadon még nem látott előadást a Manna gondozásában, az Ugródeszka sorozat keretében. A program első darabja a Stúdió K-ban május közepén bemutatott, Szilágyi Bálint rendezésében készült Rosalie elmegy meghalni volt, amelyet Lázár Helgának az SZFE-n bemutatott előadása, a népmesei ihletésű Gyásztánc követett.

 

sundor es niru 02


Az Ugródeszka program fő motívuma, hogy minél több pályakezdő fiatalnak lehetőséget adjon a bemutatkozásra. A sorozat legújabb produkciójában a rendező mellett, az átiratot készítő dramaturg és a két főhőst mozgató bábszínész is diploma előtt álló művészek.


A sorozat harmadik előadása Varsányi Péter rendezésében készül, Borbáth Péter Sündör és Niru című meséje alapján, amelynek hősei furcsa lények és egy varázsos világban vándorolnak. A történet két főszereplője gyökeres ellentétei egymásnak, míg Niru halk szavú, Sündör állandóan beszél. Egy nap a két jó barát különös kalandba csöppen, ahol titokzatos lényekkel találkoznak és varázslatos kalandokba keverednek. A 2015-ben megjelent gyermekkönyvet Bodor Panna dramaturg hallgató alkalmazta színpadra, az író legnagyobb örömére, elmondása alapján mozgalmas, impulzív anyag kerekedett a meséből, és az is nagyon jó, ahogy az eredeti szöveg közegének szóalkotásai továbbgördülnek és önálló életre keltek a színpadi változatban.


A hangok és a fények világába kalauzolja majd el a bábelőadás a 4-8 éves korosztályt. Sündör és Niru mozgatói Tóth Mátyás és Főgelin Fruzsina, a mese többi alakját pedig Hannus Zoltán kelti majd életre. A bemutató június 4-én délelőtt 11 órától lesz a budai Pagony könyvesboltban, ahol az előadás után beszélgetni lehet az alkotókkal, s az író, Borbáth Péter dedikálja a megjelent könyvet.


A június 4-i premiert követően, Varsányi Péter előadása is látható lesz az Ugródeszka másik négy bemutatójával együtt a szegedi Thealter fesztiválon július 28 és 30 között, majd Budapesten is megismétlődik a sorozat ősszel, a MU Színházban.

 

 

süti beállítások módosítása