Cseh-magyar színházi és zenei fesztivált rendeznek a Zsámbéki Rakétabázison

10 színházi előadás Csehországból, Erdélyből és Magyarországról, 5 koncert, szabadtéri mozi, workshopok – többek között ezeket a programokat kínálja a vadonatúj Y.EAST fesztivál. A cseh-magyar színházi és zenei találkozóra 2016. június 30. – július 3. között kerül sor az egykori Zsámbéki Rakétabázison.


A szervezők nemcsak színházi előadásokkal és koncertekkel, hanem az egykori katonai bázis egyedi hangulatával is csalogatják az érdeklődőket. A helyszín sokéves története során első alkalommal lesz módjuk a látogatóknak ott tölteni az éjszakát, sátorozásra is lehetőség nyílik.

 

„Amikor látogatóként jártam Zsámbékon, mindig sajnáltam, hogy a nagyszerű kulturális élmények után vissza kell térnem a városba. Alkotóként viszont számtalanszor megtapasztalhattam, micsoda élmény itt a csillagos ég alatt aludni, és a madarak csicsergésére ébredni“ – nyilatkozta Lucie Orbók színházi rendező, a Cseh Centrum igazgatója.

 

yeast

 


A színházi program dramaturgiája a fiatal színházi generáció alkotásait helyezi a középpontba. Csehországból többek között a Szigorúan titkos, avagy durván erkölcstelen című projekt alkotói vesznek részt a fesztiválon, akik tavaly a Katona József Színházban megrendezett Csekkold! fesztiválon mutatkoztak be. Az előadást nemcsak a közönség, hanem a kritika is nagyon jól fogadta. A csapat Mickey Mouse halott című, új szerzői projektje az álmok és rémálmok világába kalauzolja a nézőket.

 

A Szentföld című, többszörösen díjazott előadás fekete humorral reflektál a vallási fanatizmus és a közel-keleti konfliktus témájára. Erdélyből két vígjáték érkezik: a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió az ír Marie Jones Kövekkel a zsebében című darabjával, a csíkszeredai Csíki Játékszín pedig az Isteni színjáték, avagy című szerzői előadással. A fesztiválon további 6 vendégelőadásra, illetve cseh és magyar zenekarok koncertjeire, filmvetítésekre és egyéb kísérő programokra is sor kerül.

 

raketa


A fesztiválra jegyek online vásárolhatók a jegy.hu oldalon. A 4 napos bérlet elővételben 5.000 Ft-os, a helyszínen pedig 6.000 Ft-os áron váltható meg. A napijegy 2.500 Ft-ba kerül. Ezek mellé külön sátorjegy váltható, 4 napra 4000, 1 napra 1500 Ft/sátor áron. 14 év alatt a belépés szülői kísérettel ingyenes.

 

 

„Azt szeretnénk, hogy a Y.EAST mindenki számára elérhető legyen, és hogy minél több ember találkozhasson minőségi előadásokkal. Továbbá bízunk benne, hogy a látogatók nagy részét rabul ejti a Bázis varázsa, és kiköltöznek mind a négy napra” – fűzte hozzá Lucie Orbók.

 

A fesztivál a RAGNAR Egyesület Divadlo Unlimited, a budapesti Cseh Centrum, a Zsámbék Tourinform szervezésében, az NKA, a Cseh Köztársaság Állami Kulturális Alapja, a Zsámbéki-medence Idegenforgalmi Egyesület, a Cseh Színházi Intézet és a Staropramen támogatásával valósul meg.

süti beállítások módosítása