Játék a kiszámíthatatlannal - Interjú Valencia James táncművésszel

A barbadosi születésű Valencia James táncosnő, a svéd Alexander Berman kutatómérnök és a magyar XORXOR kreatív kódoló csapat média designereinek AI_am című projektje a mesterséges intelligencia és a kortárs tánc kapcsolatát kutatja. Június 4-én a smART XTRA sorozat részeként kísérleti perfomanszot adnak elő a Brain Bar Budapest fesztiválon az A38 kiállítóterében.

Valencia James táncos-koreográfust a Trafó blog kérdezte.

Több éve élsz Budapesten. Miért döntöttél a város mellett? Mi erősített meg abban, hogy itt maradj?

Ez nagyon személyes döntés volt. Akkor ismerkedtem meg a férjemmel, amikor Kubában tanultam, majd távkapcsolati időszak után úgy döntöttem, hogy ide költözöm. Vele (Bognár Botond) kezdtük el közösen az AI_am projektet.

Hogyan indult a projekt?

Az Ismeretlen Kutatása rezidencia-programmal kezdődött, melyet a Műhely Alapítvány támogatott. A rezidenciához csatlakozott hozzánk Papp Gábor és Hajdu Gáspár (XORXOR), illetve Alexander Berman Svédországból. Kíváncsiak voltunk arra, hogy ezek a technológiák hogyan tudnak újításokat vinni a társadalomba, megújítani azt, ahogy élünk, vagy éppen hogyan befolyásolhatják az előadóművészetet. Az első kérdésünk az volt, hogyan lehetne a mesterséges intelligencia (artificial intelligence / AI) egy improvizált duett része.

Hogyan képzelhetjük el a munkafolyamatot?

Ez kollaboratív alkotói folyamat. Különböző területekről jövünk, ráadásul mivel Alex Svédországban él, a munka nagymértékben a virtuális térben folyik online platformokon keresztül. Nem ismertünk hasonló projektet, így nem volt olyan példa, amiből kiindulhattunk volna. Digitális mozgásrögzítéssel kezdtük. Hajdu Gáspár többek között Kinecttel, 3D-modellezéssel kísérletezett. Kíváncsiak voltunk, milyen lenne egy duett, ha az avatárt rólam mintáznák. Rengeteg eszközt kipróbáltunk, rengeteget ötleteltünk. Amikor Alexander Bermann is csatlakozott a csapathoz, kidolgoztunk egy prototípust, ami képes valós időben elemezni a mozdulatokat egy Kinect-kamera segítségével. Először csak utánozta a mozdulataimat. Alex folytatta a szoftver fejlesztését, azt akarta elérni, hogy minél kevesebb mozgásrögzítéssel dolgozzunk. Ezt a szoftvert mutatjuk be szombaton. Ez a virtuális táncos az előzőleg rögzített mozgások alapján képes újakat kitalálni. A Sweedish Art Council támogatása révén több konferencián is részt vettünk a témában, és négy tanulmányunk is megjelent (International Workshop on Movement and Computing, International Joint Conference on Artificial Intelligence, International Symposium on Electronical Art). Minden egyes alkalom, amikor bemutathatjuk a munkánkat, újabb impulzust ad a további fejlődéshez. Fontos dolog, hogy mindannyian független művészek vagyunk, szabadúszók, kevés támogatással. Ez a projekt egyfajta szívügyünk, mindannyian elköteleződésből csináljuk

Mit tanultál a folyamatból?

Meg kellett fogalmaznom magamnak, hogy tulajdonképpen mi a tánc. Számomra a tánc intuitív dolog, de amikor el kellett gondolkodnom azon, hogy pontosan mi az, amit szeretnék átadni a szoftvernek, fel kellett tennem ezt a kérdést. Végig kellett gondolnom a táncmódokat, jellemzőket, egészen mélyre kellett ásnom. Elkezdtem kicsit tudományosabban, módszertani viszonylatban gondolkodni a táncról. A folyamatnak megvoltak az előnyei és hátrányai.

Mik voltak ezek?

Kezdjünk egy pozitívummal. A virtuális táncos, a szoftver, amit Alex kifejlesztett, úgy nézett ki, mint egy pálcikaember. Elképesztő dolgokra volt képes. Még a kezdetleges verziója is meglepően komplex mozdulatokat produkált. Nagyon izgalmasnak találtam. Motivált a közös improvizáció, amit már ezen a szinten is kipróbálhattam vele. Ez egy belső utazás is volt számomra. Három évig dolgoztam társulatban és sokáig kerestem a módot, hogyan tudnék független művészként érvényesülni. Az AI-val való kísérletezés a művészetem részévé vált, megtaláltam benne magam.

Másrészről egy gép sohasem fárad ki. Fontos tudni, hogy itt nem beszélhetünk gravitációról, emberi korlátokról. Olyan dolgokra is képes, amikre én sohasem lennék. Rávett, hogy a saját határaimmal is kísérletezgessek, ami egyszerre jó és rossz. Sokszor éreztem azt, hogy elakadtam. Ki akartam próbálni, milyen lehet, ha virtuális táncos a koreográfusom. Kemény munka volt megtanulni tőle egy-egy mozdulatot.

Elgondolkodtatott a dinamikáról is. A dinamika, a ritmika, az energia, ami segít véghezvinni a mozdulatot mind a tánc fontos részei. A szoftver inkább pózokra, a tánc térbeli aspektusaira alapozott, bár megvolt a maga furcsa dinamikája. Megpróbáltam utánozni ezeket az ember számára sokszor idegen jellegzetességeket, ugyanakkor azt éreztem, hogy nem fektetek elég nagy hangsúlyt a képességeim fejlesztésére a tradicionális értelemben. Összességében adok-kapok játék volt.

Sokan kételkednek a mesterséges intelligencia kreativitásában. Mit gondolsz erről?

Mi a kreativitás? Mit jelent az, hogy emberi? Írtunk egy tanulmányt Alexszel a gépi kreativitásról. Sok a vita ebben a témában. Egyre több ember szembesül azzal, hogy az AI a mindennapi életünk részévé válik. Google, Siri stb… Ezek a szoftverek általában meghatározott célt szolgálnak. A gépi kreativitás arról szól, hogyan képes az AI egy adatot újraértelmezni, új formában megjeleníteni, legyen szó zenéről, táncról, vagy éppen szavakról. Létezik olyan szoftver, ami a saját képedet átalakítja egy híres festmény stílusában. Van, amelyik haikut ír, sőt, nemrég hallottam, hogy egy AI készített rövidfilm-forgatókönyvet is.

Egyre több példát látunk a táncban is erre. A brit Wayne McGregor és a Random Dance – akik a Trafóban is jártak már – több terület képviselőivel, pszichológusokkal és tudósokkal olyan szoftvert alkotott, amelynek úgy adhat instrukciókat, akár a táncosainak. A Choreographic Language Agent értelmezi az utasításokat és leképezi őket különböző geometriai formákban, amely inspirációként szolgálhat a táncosoknak. Három előadásukban is használták a szoftvert. Egy másik példa, John McCormick és Steph Hutchison, az ausztrál Deakin University-n olyan szoftverrel kísérletezik, amely felismeri épp milyen szekvenciánál tart a táncos, és képes bekapcsolódni. Ami a mi szoftverünket egyedivé teszi, az az improvizáció, az improvizáló táncos lehetősége. Olyan rendszert akartunk, ami megfigyeli a táncos mozdulatait és képes elemezni azt, felismeri a stílusát, és új mozdulatokat ajánl hasonló stílusban. Ez még a jövő. Amit szombaton megmutatunk, az csak része a folyamatnak. Fontos, hogy az emberek megértsék, hogy ez most kísérleti fázis.

Mik a tapasztalataid, hogyan reagál általában a közönség?

A szombati performansz egy verzióját már bemutattuk Göteborgban. Rengeteg visszajelzést kaptunk. Elég kritikusak voltak. Az egyik kritikájuk az volt, hogy az AI nem is reagál igazán a mozdulataimra. Nem mindig érti meg a mozdulatokat, amiket csinálok. Nagyon szigorúak voltak az avatárral. Ami nagyon érdekes, hogy az emberek egyfajta hierarchiát alakítanak ki, amelyben mindig az ember az, aki nagyobb hatással van a gépre. Én ennél a performansznál úgy éreztem, én vagyok az, aki többet kap az AI-tól, én vagyok a tanuló.

Sokan egyfajta félelemmel fordulnak a mesterséges intelligencia felé.

Ezekkel a performanszokkal, workshopokkal azt szeretnénk elérni, hogy az emberek ne valamilyen ijesztő dologként, közelgő veszélyként tekintsenek a mesterséges intelligenciára. Ne úgy fogják fel, mint ami betolakodik az életünkbe, megsérti a privát szféránkat. Úgy is felfoghatjuk, mint egyfajta kreatív társat. Először azt gondoltam, én tanítom meg őt táncolni, de tulajdonképpen én többet tanulok tőle. Úgy tekintek a mesterséges intelligenciára, mint valamire, ami kreatívan felhasználható egy alkotási folyamatban, amely az én kreativitásomat is ösztönzi. Egy nagyon jó példa erre a Georgia Institute of Technology által készített négykarú zenélő robot, ami képes az improvációra, vagy éppen arra, hogy bekapcsolódjon az élőzenébe. Egyre több ember állít elő kreatív AI-t. Nem csak olyat, ami például adathalászattal foglalkozik.

Tulajdonképpen ez arról is szólhat, hogy felelősséggel tartozunk azért, amit terveztünk.

Igen, az egyik fontos dolog a felelősségvállalás. A másik a kreativitás. Ezek a szoftverek nyitott végű feladatokra képesek, valami szokatlant, váratlant teremthetsz velük. A jó művészet az, amikor az alkotó elengedi magát és a képzeletét, felfedezésbe kezd. Ez a szoftver talán tud segíteni ebben. Legalábbis nekem segít.

Játék a kiszámíthatatlannal…

Pont ez az egyik nehézsége egy performansz megvalósításának. A szoftver velejárója a kiszámíthatatlanság. Rá kell jönnöm, hogy milyen nehéz stabil pontokat teremteni - amik egyébként benne lennének egy koreográfiában -, ha ebből szeretnék meríteni például egy performanszhoz. Persze inkább improvizációhoz van szükségünk rá. Ez még mindig felfedezetlen terület. És itt vagyok én, aki performanszot szeretne csinálni egy kiszámíthatatlan szoftverrel. (nevet)

Tervezitek több táncos bevonását a projektbe? Mik a következő lépések?

Ez nagymértékben függ az elnyert támogatásoktól. Egy göteborgi táncossal tartjuk a kapcsolatot. Rendeztünk ott workshopot táncosokkal, koreográfusokkal és programozókkal. Sokat kísérleteztünk, improvizáltunk, izgalmas interakció jött létre a résztvevők között; nem csak arról szólt az egész, hogy egy avatárt követünk egy képernyőn. Ebben a fázisban már van valamink, amit átadhatunk. Ami még egy jövőbeli terv, hogy táncosok és koreográfusok számára is elérhetővé váljon ez a szoftver szélesebb körben.

Forrás: Trafó blog (kapcsolj.be)