A balett megújítójaként tartják számon. Az új formanyelv elegyíti a klasszikus műfaj eszközeit a XXI. század látványelemeivel. Mágikus figura, aki folyamatosan az újat keresi.
A hetvenéves, Szibériában született Borisz Eifman koreográfussal annak apropóján beszélgetett a Magyar Nemzet, hogy 1977- ben alapított szentpétervári színházával, az Ejfman Baletttel világ körüli turnéja keretében Budapestre hozta egyik legutóbbi koreográfiáját, az Anna Karenina adaptációját.
Rendszerek jöttek és mentek, ám az orosz táncosok és koreográfusok immár több mint száz éve bűvölik el a világot. A kérdésre, mivel magyarázza ezt a diadalmenetet, Eifman úgy felelt: “Az orosz balett hírnevét a XIX. és a XX. században a táncművészet kiváló alakjai generációk során át alapozták meg. Az ő alkotói örökségük nem egy korszakváltást átélt már, s máig megrázza a különböző kultúrák és vallások képviselőit. Mindenekelőtt azért, mert kívül áll az időn, felülemelkedik azon. Természetesen a mi művészetünkben különösen fontos a folyamatosság. Meg kell őriznünk és tovább kell fejlesztenünk a tánc alapjait jelentő szellemi erőt és művészi értékeket. Manapság azonban sajnos egyre gyakrabban szembesülünk az emberek hiányával: mind kevesebb az igazi profi táncos, s egyre inkább hiányoznak a koreográfusok világából is az új vezetők. Ez a tendencia rendkívül aggasztó, s messze nem csupán Oroszországot, hanem Európát és Amerikát egyaránt érinti. A probléma globális, ezért a táncművészeknek össze kell fogniuk ahhoz, hogy feltartóztathassák ezt a veszélyes trendet”.
Annak kapcsán, mivel ragadta meg a balett világa, elmondta: “A sors még meglehetősen korán megérlelte bennem azt az elhivatottságot, amellyel megértettem, hogy az életem összekapcsolódik a koreográfiával. Ez a megvilágosodás belülről, megérzésből fakad, így racionálisan nehéz megmagyarázni. Hálás vagyok a Mindenhatónak, amiért megóvott a rossz választástól, s mindig a jó út felé terelgetett. Nincs ugyanis annál szomorúbb, mint amikor az ember a semmire fordítja az értékes idejét, s nem azzal foglalkozik, amire hivatott. A koreográfiában megtaláltam az önkifejezés végtelen szabadságát, amelynek révén élmények, eszmék, elgondolások sora tör elő belőlem. A tánc számomra a világ és az emberi személyiség megismerésének különleges eszköze, s egész művészi pályám ennek az elvnek a következetes fejlesztése”.
Arról, mi a kulcs Borisz Eifman világához, úgy nyilatkozott: “A kérdésben lényegében benne van a válasz. A mi színházunk előadásai erős érzelmi hatást gyakorolnak a nézőre, s így közelítik a katarzishoz. Ezek az előadások a publikum előtt különleges művészi és érzéki szférákat nyitnak ki, ahol komoly filozófiai és etikai elvek fogalmazódnak meg. A tánc nyelvének segítségével világunk pszichéjét kutatjuk”.
A TELJES INTERJÚ AZ MNO.HU-N OLVASHATÓ!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.