„Az alkotóknak sokszor eretneknek kell lenniük” – Villáminterjú Bozsik Yvette-tel

A Jézus Krisztust Andrew Lloyd Webber és Tim Rice 1970-ben esendő „szupersztárrá” tette, közel vitte az akkori hippi korszak fiataljaihoz. Az azóta a világ színpadait meghódító, klasszikussá vált rockoperát Bozsik Yvette a tőle megszokott újítóerővel aktualizálta a kaposvári Csiki Gergely Színházban.

Fotók: Memlaur Imre 

A június 16-án a Városmajori Színpadon is bemutatkozó feldolgozás felteszi a kérdést: ma hol találhatnánk rá Jézusra, ha köztünk járna? 

A maga korában is közösségi térben mozgott Jézus, az utcán, a piacon, a templomban – mondja a kérdés kapcsán a koreográfus-rendező.  – Ma is bárhol felbukkanhatna a fiatalok körében. Például a budapesti bulinegyed hipszterei között. 

Könnyen fogadta aktualizáló gondolait a romkocsmák világát hitelesen felidéző jelmez- és díszlettervező páros? 

Fantasztikusan együtt tudtunk dolgozni Berzsenyi Krisztával és Cziegler Balázzsal, aki jól működő többfunkciós teret hozott létre. A romkocsma a második részben templommá alakul. De itt is a mai világ jelenik meg. Amikor Jézus kiveri a kufárokat, a hely tele van drogossal és szenvedélybeteggel. 

Milyen habitus lenne Jézus, ha ilyen közegben kellene működnie, csodát tennie? 

Nem konkrét személyiségben gondolkodtam, hanem Jézus számomra és a mai ember számára is fontos evangéliumi tanításaira figyeltem. Művészként is lényeges útmutatásnak tartom, hogy ne a tágas kapun menjünk be, hanem a szűkön. Nem akarok trendekhez, formákhoz igazodni, nem kívánok divatos lenni. Az alkotónak sokszor eretneknek kell lenniük. Amikor emiatt támadtak, ez a tanítás erőt adott, hogy továbbra is a szűk kaput válasszam. Vagy ott van a pálfordulás esete, ami számomra már nem az elveit eldobó emberre szimbóluma, hanem azé, hogy az életünk közepe táján jövünk rá, merre van a helyes út. Például arra, hogy a sikernél sokkal fontosabb dolgok is léteznek. De ugyanígy érvényes művészi szituációkra a „ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel” tézis. 

 Ez így, szó szerint, ha jól tudom, nem szerepel a Bibliában. 

Miközben a darabra készültem, beleástam magam a vallástörténetbe, elmélyültem a gnosztikusok tanulmányozásában, hogy túlléphessek bizonyos tabukon. Az általunk ismert Biblia kanonizált változat, a tridenti zsinaton fogadták el. Más írások kimaradtak belőle, de én ezekkel az apokrif evangéliumokat is beledolgoztam a rengeteg megközelítésre lehetőséget adó történetbe. Sok kódot helyeztem el benne, amelyek talán nem mind fejthetők meg egyből. Azoknak könnyebb dolguk van, akik nyitottak ebben a világban, amely effektíve arra törekszik, hogy elbutítson minket. A téma tágításában „angyalok” voltak a segítségemre. A Júdás szerepét játszó Bakos-Kiss Gábor és a Jézust alakító György-Rózsa Sándor. Egyikük kántor, a másik presbiter volt korábban. 

Miért lett János helyén Mária Magdolna a tizenkettedik apostol a színdarabbeli utolsó vacsorán? 

Leonardo Utolsó vacsoráját rendeztem meg a színpadon. Mondhatnám, hogy Dan Brown és Ron Howard Da Vinci-kódja szerint gondolkodtam. De Mária Magdolna evangéliumából is az derül ki, hogy ő Jézus párja volt. Fülöp evangéliuma szintén utal rá, mennyire fontos volt a Megváltó számára Mária Magdaléna, és hogy többször szájon csókolta a nőt. De a tanítványokat illetően is dupla csavart alkalmaztam: vannak köztük saját, valóságos tanítványaim. A Jézus körül szeretetben működő csapat lehetne akár a saját társulatom is, amelyik szeretetalapon dolgozik. De azt hiszem, minden közösség csak szeretetben tud működni, és nem gyűlöletben, ami a mai világot megosztja. Nagy szükségünk lenne most is egy Jézus habitusú emberre. Csak félő, hogy őt is hamar kiátkoznák, ha képletesen is, de keresztre feszítenék.

 Az interjút Mátraházi Zsuzsa készítette.