"Egyetlen felesleges szünet végzetes lehet" - Villáminterjú Friedenthal Zoltánnal

Gengszterkomédiával készül a nyárra az Orlai Produkció. Az Egy fenékkel két lovat című Goldoni-átiratot Pelsőczy Réka rendezi; a főbb szerepekben Lovas Rozit, Lukáts Andort, Nagy Dániel Viktort és Friedenthal Zoltán láthatjuk, aki többek között nevettetésről és levegő-dermesztésről, a darabban kibontakozó szerelmi szálakról, illetve arról mesélt, hogyan lehet egy bűnöző-karaktert szerethetővé varázsolni.

Most játszol először az Orlai Produkciós Iroda előadásában. Hogyan jött a megkeresés és milyen tapasztalatokat jelent számodra a közös munka?

Pelsőczy Rékával viszonylag régebbre nyúlik az ismeretség, ő vetette fel, hogy jó lenne együtt dolgozni, a konkrét darab ötlete csak később jött. Nagy intenzitással, teljes odaadással próbál, ami minket, színészeket is inspirál. Minden őrültségre kapható – a jó ízlés határain belül –, de nem engedi, hogy öncélú bohóckodás legyen az előadás; a belső történések éppoly fontosak, mint a bohóctréfák. Sok emberrel most dolgozom először a csapatból, ezek a találkozások új energiákat, gondolkodásmódot hoznak magukkal, ami pedig mindannyiunk életében fontos.

Milyen gyakran találnak meg a komédiabeli szerepek, amelyekbe jellemzően kevésbé vegyül drámaiság vagy valamiféle kifordított abszurditás, inkább a karikírozásra, a nevettetésre hajtanak? Mennyire érzed ezekben otthonosan magad?

Azért a legtöbb szerepben van drámaiság. Csak meg kell találni. Enélkül kétdimenziós papírfigurák tologatnák magukat, ami pedig nem sokunkat érdekelne. A felkészülést illetően sem érzek különbséget. Sőt, az olyan darabokban, ahol nem feltétlenül kell komoly önismereti csatákat vívni a próbák folyamán –  ahol a szavak helyett a helyzetek, a „lazzik” és a pontos poentírozás dominál – nagyobb energiákra és konkrétabb közlésmódra van szükség, mint az előbbinél, hogy a szövegtudást már ne is említsem. Úgy érzem ebben a „műfajban” különösen fontos a 120 százalék, hiszen egyetlen felesleges szünet vagy a lanyhuló koncentráció végzetes lehet…

Mennyire ismerős neked a darabban játszott gengszter-attitűd? Volt lehetőséged egy-egy korábban játszott, hasonló karakteredhez visszanyúlni, hogy abból táplálkozz és lépj tovább, vagy teljesen a nulláról építed fel?

Azért nem egy tipikus gengszterről beszélünk, inkább egy kicsit mulya, olykor teljesen infantilis és hisztérikus, néha lírai, néha drámai, azonban jó szándékú pasasról van szó, aki egyszer rosszkor volt rossz helyen. Egy-két hozzávaló bennem is megtalálható.

Noha egy bűnözőt alakítasz, legyen is bármilyen rovott a múltad (amiről azt biztosan tudjuk, hogy a karaktered ölte meg a szerelme ikertestvérét), mégsem egy „fekete folt”, egy közellenségé a szereped a történetben. Szerinted hogyan lehet szerethetővé tenni egy ilyen karaktert?

Hát a gengszternek nincs szeme? Érzéke? Érzelme? Szenvedélye? Talán ha kissé esendővé és ezáltal szerethetőbbé válik a figura, úgy a közönség is könnyebben érezhet némi empátiát, sőt akár szurkolhat is neki.

Szerinted mi a nagyobb kihívás: megfagyasztani a levegőt vagy őszintén megnevettetni a közönséget?

Mindkettő nagyon nagy kihívás és élmény – már ha összejön. A legjobb, ha minél közelebb áll egymáshoz a kettő. Úgy értem, ha ez egy előadáson belül születik meg.

A történetben három, külön-külön is meglehetősen sajátságos szerelmi szál is szövődik; az egyik párost ti ketten képviselitek Lovas Rozival. Hogyan jellemeznéd a vele alkotott kettősötöket?

A próbák jelenlegi állása szerint két igen vehemens figuráról van szó, akik tűzön-vízen át küzdenek azért, hogy egymásra találjanak, közben természetesen hoznak rossz döntéseket, de ezek elkerülhetetlenek egy valódi happy endinghez. Vad, szenvedélyes, konok, olykor mégis ellágyuló páros. Egymáshoz valók.

Az átirat a ’60-as évek Angliájába visz vissza minket, a beatzenét játszó zenekar, a látvány és a jelmezek is ezt tükrözik majd. Mennyire áll hozzád közel ez a stílus, a korszak, a miliő?

Filmes élményeim alapján egy laza, ködös-esős-borongós világ lehetett. Ha választani lehetne, hogy hová röpítsen az időgép, nem ezt választanám. A korszak zenéje viszont sokáig generációk alapélménye lesz. És bár valóban a ’60-as évek Brightonjában járunk, ahogy azt Kálmán Eszter díszlete és jelmezei is sugallják olykor karikatúra-szerűen, az előadás mégis mai nyelven fogalmaz, nem nosztalgiáz.

Zenés színész osztályban végeztél, ez, gondolom, jelentős lépéselőny egy ilyen darab esetében. Sőt, úgy tudom, a mozgásban, a jelenetek koreografálásában Duda Éva lesz segítségetekre.

A mi esetünkben nem a szó hagyományos értelmében vett koreográfiáról beszélünk. Éva a gesztusok és a fel-felbukkanó bohóctréfák pontos és feszes megvalósításában és kitalálásában segít. Tehát előnyt nem élvezek ebből a szempontból. Viszonylag sokáig tanultam zenélni, ez a ritmusok és dinamikák pontos kezeléséhez valóban nagy segítség. Dalok is lesznek, de inkább átvezető jelleggel, a kor szellemét idéző zeneiséggel és Máthé Zsolti dalszövegeivel.

Orlai Produkciós Iroda