Több mint százezren látták már az Atlantisz gyermekeit

Három hónap alatt több mint százezren látták az Atlantisz gyermekei című műsort a Fővárosi Nagycirkuszban - mondta az intézmény igazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Fekete Péter hozzátette: a százezredik néző, aki jegyet váltott a produkcióra, díszpáholyban nézhette végig az előadást. Mint később kiderült, az abszolút Európa Bajnok fitness modell, Mészáros Rafaella volt a szerencsés néző.

 

atlantisz

Fotó: Urban Ádám, magyarhirlap.hu


Az intézmény vezetője kitért arra is, hogy az Atlantisz gyermekei most augusztus 31-ig fut még, majd rövid leállás után egy Moszkvából "rendelt" fókacsaláddal egészítik ki a produkciót.


Fekete Péter a műsorban azt is elmondta, hogy a magyar artistaművészet képviselői is meghívást kaptak a Vatikánba. Hozzátette, hogy a csütörtöki pápai audiencián ő is ott lesz, és Ferenc pápa áldását kéri majd a tervezés alatt álló Közép-európai Cirkuszművészeti Központra.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása