Così fan tutte - Operabeavató-premier a Kamrában

Az Operabeavató évről évre sikerrel fut a Katona Kamrában. Dinyés Dániel, Göttinger Pál és a meghívott operaénekesek közös munkája során az eddigi évek alatt egy-egy művet körülbelül két este alatt mutattak be, ebben az évadban viszont kizárólag Mozart kétfelvonásos operája, a Cosi fan tutte került a középpontba. A bemutatót június 17-én tartják a Kamrában.

Ajánló a darab elé:

Mozart és Da Ponte együttműködésének utolsó gyümölcse a Cosi fan tutte című opera. Zenei kifinomultságát és a szereplők belső történéseinek sokrétű ábrázolását tekintve ez a legrészletgazdagabb Mozart összes operája közül. Lehetséges ez azért is, mert összesen csak hat szereplője van - hat, egymástól sokban különböző ember egyetlen sorsfordító napját követhetjük benne végig.

Az Operabeavató című sorozat eredménye ez az előadás: több hónap alatt a közönséggel közösen elemezték végig hangról hangra, jelenetről jelenetre ezt a remekművet. A 2015/16-os évadban az alkotók egy új előadást, a nézők pedig operanézést tanultak és próbáltak. Az évad végén pedig mindannyiunknak: premier.

Fotó: Brozsek Niki

1789 augusztusában II. József császár új dalmű komponálására adott megbízást Mozartnak. Az egy időre háttérbe szorult, mellőzött zeneköltő ez idő tájt Berlinben aratott jelentős sikereket a Figaro házasságával, s nyilván ez terelte a figyelmet ismét reá, a főúri körök hajdan dédelgetett kedvencére.

Lorenzo Da Ponte a rokokó Bécs botránykrónikájának egyik aktuális eseményét vette tollhegyre. A szövegíró – anélkül, hogy ez valóban szándékában állt volna – korának erkölcseiről rajzolt sivár képet. A történet szerint az asszonyok hűsége semmit sem ér, pár ügyes bók, szenvelgő sóhaj, a komorna tenyerébe csúsztatott ajándék – és máris megnyílnak az asszonyszívek, hűség, eskü, percek, órák alatt feledve. Mintha Da Ponte a Don Juan-történet másik oldalát mutatná meg: e könnyűvérű társadalomban nincsen szükség szívrabló lovagra, a női szívek fellegvára megnyílik, Don Juan-i ostrom nélkül is.

A dalmű Mozart életében csak a bécsi és a prágai operaszínpadra jutott el. Halála után a drezdai, frankfurti és berlini opera tűzte műsorára, majd az 1800-as évek elején Párizs, London és Milánó is meghódolt varázsa előtt. Pest-Budán egy német operatársulat mutatta be először 1797-ben. Az első hazai bemutatón Mozart műve Mädchentreue oder Schule der Liebe címmel szerepelt. A budapesti Opera 140 évvel az ősbemutató után, 1930-ban vette fel műsorára a Così fan tutte-t

Dinyés Dániel az Operabeavatóról és Mozart művéről:

"Három éve, az egyik Ördögkatlan után kerestek meg engem a Katonától, hogy csinálnék-e Operabeavatót náluk? Én megkérdeztem: miért csináljak Operabeavatót Budapest egyik vezető prózai színházában? Nagyon egyszerű – hangzott a válasz –, mert ha nem itt, akkor majd máshol fogod megcsinálni. Ez a faék egyszerű bizonyítási rendszer megnevettetett, úgyhogy igent mondtam. (...) Volt egy Mozart-évadunk először, csak az ő operái voltak, mindegyikből kettő vagy három estét tartottunk. Hogy hány estét töltöttünk evvel, ez kizárólag az énekesektől függött, hogy mikor ki tud eljönni. Ugyanis esténként csak két énekessel lehetett dolgoznom, teljesen érthető financiális okok miatt, de két énekessel nem lehet egy egész operát végigvenni. Ezért nekem komoly logisztikázásba került, hogy amit megmutatunk az egyes művekből, az érdekes is legyen és csak két énekes kelljen hozzá. A rákövetkező évadban azokat az operákat vettük végig, amik ennek az egyszerű és szükségszerű szervezési elvnek eleget tudtak tenni. Plusz nagyon fontos feltétel önmagam számára, hogy csak olyan operáról tartok beavatót, amit minimum egyszer már betanítottam, tehát a tudásom evvel kapcsolatban önjáró legyen, se a hangokon, se a „miérteken" ne kelljen gondolkoznom az opera kapcsán, miközben előadok. De ez a válogatásnak is csak jóindulattal nevezhető évad engem egy idő után nem inspirált eléggé, úgy éreztem, hogy nem tudok fejlődni, és nem láttam egy utat, amin tovább tudnék lépni. Mindez azért fontos, mert különben az ember könnyen önismétlővé, unalmassá válhat, és ezt minden erőmmel el akartam kerülni. Így azt gondoltam, hogy beszüntetem egy évre az előadásokat, amíg kitalálom, hogyan tovább. Ezekkel a problémáimmal szembesítettem a Katona vezetőségét is, meg a beavatókon résztvevőket, és bár mindenki nagyon megértette, hogy így nem akarom tovább folytatni, ugyanakkor afelől is biztosítottak, hogyha abbahagyom a sorozatot, akkor másnap a halakkal alszom, mint Luca Brasi… 

Fotó: Brozsek Niki

Így aztán Göttinger Palinak vázoltam fel először - meglepően kevés gondolkodási idő után - azt a nagyívű tervet, hogy „egy évad-egy opera-egy teljes előadás”. Palinak tetszett és megpróbáltuk kitalálni, hogy hogyan is lehet végigvinni egy ilyen komplex munkát, és hogyan is lesz majd az évad végére ebből egy komplett előadás. Mivel ilyet még senki nem csinált előttünk, mindent az alapoktól kell kitalálnunk a színházzal karöltve és bár idáig jól vettük az akadályokat, még rengeteg mindent kell megoldanunk, amíg a végére érünk. De már hatalmas siker, hogy négy állandó és magasan kvalifikált operaénekes szereplőnk van: Kolonits Klára, Szolnoki Apollónia, Varga Donát és Cseh Antal és két csodásan éneklő színészünk: Pálmai Anna és Kulka János. Az alapkoncepciómhoz tartozott, hogy a két machiavellista szerepre két színészt találjunk a Katona nagyszerű gárdájából, akik cselekedtetik a dolgokat a négy énekessel. Hab a tortán, hogy nemrég szerződött Kulka János a Katonába, mert Don Alfonso szerepét egyszerűen rá találta ki Mozart és da Ponte. Pálmai Anna pedig hatalmas meglepetés, a natúr énekes tehetség, csodás hangi lehetőségekkel rendelkezik, és ami mindennél fontosabb: óriási szorgalom és lelkesedés van benne ez iránt. Szeptember óta hetente két korrepetíciót tartok mindkettőjüknek, óriási melót végeznek, és már a beavatókon is világosan látszik, hogy mindketten fényesen megállják hangilag a helyüket az énekesek mellett. Az énekeseknek meg színpadilag kell kapaszkodni utánuk. Szerintem évad végére a júniusi bemutatóra mindenki jól fog járni, hát még a közönség." (katona.reblog.hu)

Fotó: Brozsek Niki

Göttinger Pál rendező a bemutatóról:

"Alapjaiban ugyanazt csináljuk az elejétől fogva, de azért csiszolta is egy kicsit a gyakorlat a formátumot. Ahogy most kinéz: Dani kezdi, bevezetőjében tisztázza, hogy hol tartunk, mivel foglalkozunk. Bejönnek az énekesek és én, majd a Dani által kiválasztott első részlet elhangzik. Utána Dani, sűrűn teletűzdelve zenei példákkal, elkezdi kifejteni a választott tétel részleteit, az énekeseket is kicsit instruálja esetleg. Van benne dramaturgia, ábrázolásmód, technikai részletek, még akár összhangzattan is – de nem kell megijedni, igen szórakoztató és közérthető elemzés ez. Nem lehet megkérdőjelezni a művek iránti rajongását, mégis üdítően hiányzik belőle a komolyzenészek elitizmusa. Utána a szereplők meg is mozdulnak – leteszik a kottát, és játszani kezdik a jelenetet. Ekkor már én tartom a rövid bevezetőmet, és aztán én instruálom őket. Inkább a történetmesélés, a kis- vagy nagyszínpadon választható eszközök szempontjából elemezzük újra, egy-egy szereplő szándékait, illetve jelentését vizsgálva. Fontos, hogy ez ugyanaz a rész mindig, amit előtte zeneileg már a nézők előtt ízekre szedtünk. Mintha egyik nyelvből fordítanánk a másikra. Ahogy elkezdtük csinálni, mulatságosan felfedeztük, hogy ez nagyon hasonlít a próbafolyamatok elejéhez, és ez végül kiadta azt a formát, amivel most is dolgozunk: az Operabeavató egy színházi rendelkezőpróbához hasonlít. Nincs szükség arra, hogy kidolgozzuk a legapróbb részletekig a jeleneteket – időnk se lenne rá nagyon este 7 és 10 között –, inkább elképzelt szándékokat jelölünk ki, és aztán nevetve mögé képzeljük a következő pár hetet, ami alatt tényleg meg is lehetne csinálni. Az is mókássá, ugyanakkor hasznossá teszi a helyzetet, hogy kicsit „tiszteletlenül” megyünk bele az egészbe. Ahogy a munka halad előre, ez a tisztelet felébred – a részletek felfedezése után átjárja az embert. De az eleje, a „bejárat” – hisz „beavatóról” van szó – kicsit bumfordi, mulatságos és felületes. De ezt el is mondjuk a közönségnek az előadások elején: nem az operajátszás évszázadok alatt felgyűlt problémáinak megoldásait közöljük, hanem saját magunk és a nézők számára is egyszerű lépéseket tartalmazó, követhető és kötetlen formában játszunk velük.

Fotó: Brozsek Niki

Az idei Operabeavató-sorozat különösen is hasonlítani fog egy hosszú próbafolyamathoz, mert az évad végén meg kell csinálnunk az egész előadást egyben. Fogalmam sincs még, ez hogyan fog végül lezajlani, mert ritka az a próbafolyamat, ami tíz hónapig tart, de csak havi 2 alkalommal van. Nem díszlettervvel meg ilyesmivel állunk neki, szinte semmit nem csinálunk abból, amit a hagyományos operarendezésnél a rendezőtől elvárnak, például hogy előre tudja ütemről ütemre, mi fog történni. Hagyományos esetben a rendelkezést olyankor ott helyben illik lediktálni, itt nem ez van – a kísérletünk ennek az ellenkezőjére irányul. Nagyon érdekes megtapasztalni, hogy ebben a fajta operajátszásban nagyobb szabadságot élnek meg a szereplők, mint a prózában – az idő kötöttsége és az előre meghatározott ütemek és hangok nem megbéklyózzák a szereplőket, hanem épp ellenkezőleg: lehet játszani. (...) Operamániás ismerőseim összhangban mondták, hogy a Cosi fan tutte a legtöbb rétegű, arányaiban, megoldásaiban leggazdagabb Mozart-mű, komplexitásában messze felülmúlja mondjuk a Varázsfuvolát. Meglepő egymástól független forrásokból ugyanezt az állítást ennyiszer hallani – hisz a Varázsfuvola szórakoztató, ám közben borzongató szimbolikája helyett itt egy igen bumfordi történettel állunk szemben: állítása az, hogy a nők hűtlen nádszálak, a férfiak pedig ostobák. A választásunk oka tulajdonképpen ez: nagyon inspirál bennünket, hogy egy éven keresztül magyarázhatjuk a nézőknek, hogy ez nem ennyire egyszerű. Képviselhető, igazi állítások vannak ebben a műben szerelemről, kisemmizettségről, félelemről, boldogságról – a játszhatóság is kifundált, van mit kibányászni ebből a történetből. Minden Operabeavató után nevetve nézünk össze: miközben Mozart kora könnyűzenéjét írta, aközben nekünk, ezzel foglalkozóknak sem értetődik minden magától. Nekünk is vannak egy-egy estén felfedezéseink." (katona.reblog.hu)

A próbákról képekben:

Fotók: Brozsek Niki

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

Operabeavató - Così fan tutte

Fiordiligi Kolonits Klára
Dorabella Szolnoki Apollónia
Ferrando Varga Donát
Guglielmo Cseh Antal
Don Alfonso Kálid Artúr m.v.
Despina Pálmai Anna

Díszlet: Tóth László
Jelmez: Kovács Ildikó
Fény: Pető József
Rendezőasszisztens: Gerlóczi Judit
Zenei vezető: Dinyés Dániel
Rendező: Göttinger Pál

Munkatársak:

Szabó Gergely, Koloszár László, Bokor László, Botka Zoltán, Pető Sándor, Tőzsér Gábor, Ignácz Éva,

Gáspár Viktória, Pintér Mária, Vég Attila, Kelecsényi Bernadett, Mucsi Gábor, Hoffmann Éva,

Molnár Fanni Rebeka, Virág László, Mezővári Margit