Újra Várjátékokat rendeznek Szegeden

Július 7-től három héten át a családok számára tartalmas programokat, köztük csaknem húsz színházi előadást kínál a Szegedi Várjátékok, melyen a szervező Pinceszínház saját produkciójában bemutatják Seress Rezsőről szóló Szomorú vasárnap című színdarabot.

 

A fesztivál hagyományosan a legkisebbeknek szóló előadásokkal indul, amelyrkre délelőttönként a Szegedi Pinceszínház művészei lovasszekeres városi körúton invitálják a közönséget - mondta a Varga Bálint szervező a programokról tartott hétfői sajtótájékoztatón.


Az első négy napon a gyerekek mesejátékokon, zenés darabokon találkozhatnak Csizmás kandúrral, Mauglival, Lúdas Matyival, Pom Pommal. Az előadások között kreatív ügyességi és sportvetélkedők, népi játszóház, kézműves foglalkozások várják a családokat.

 

szegedi varjatekok


A következő héten az immár tizennegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon újdonságként ifjúsági napokat tartanak. A színpadon megelevenednek Tom Sawyer kalandjai, a nézők megismerkedhetnek a Tanár úr kérem szereplőivel és újra műsorra tűzik a tavaly nagy sikerrel bemutatott Keménykalap és Krumpliorr című ifjúsági musicalt is.


Évtizedes hagyomány, hogy a szegedi Pinceszínház a Várjátékokon áll nyári bemutatójával a közönség elé, ez idén Müller Péter Szomorú vasárnap című zenés játéka lesz Ádám Tamás rendezésében. Seress Rezső (1889-1968) dalszerző, aki nem tudott zongorázni, nem volt hangja, nem ismerte a kottát és akinek dalait mégis egy ország énekelte, rendkívüli egyéniség volt. Élete elejétől végig tele volt szerencsétlenséggel, szegénységgel és bánattal, miközben egyik dala, a Szomorú vasárnap világhírű lett. Közben a szerző szerényen, szegényen muzsikált esténként a Kispipa vendéglőben. Ezt a furcsa sorsot mutatja be Müller Péter darabja, egy halálon túli estét képzelve a Kispipába, megidézve Seresst, imádott feleségét, Helént és egy pincért. Az élő zongorakísérettel bemutatott előadáson Gömöri Krisztián, Csorba Kata és Rácz László végigmondják-éneklik Seress történetét a játékban bevonva a közönséget is. A darabot ősztől a Pinceszínházban is láthatja majd a közönség.

 

(MTI)

 

 

süti beállítások módosítása