"Soha nem szabad már lejjebb adni" - Interjú Szalay Bencével, aki a viszkis bőrébe bújik

A napokban kezdték forgatni Antal Nimród A Viszkis című filmjét. Ambrus Attilát a Színház- és Filmművészeti Egyetem II. éves színművész hallgatója, Szalay Bence formálja meg, aki a mai napig nem tudja, hogyan talált rá a rendező még 2015 szeptemberében, amikor castingra hívta.

Két héttel később már övé volt a szerep, amit persze jó sokáig titokban kellett tartania még az osztálytársak előtt is. Végül egy kolléga Facebook posztja robbantotta a hírt március végén. Szalay Bence fegyelmezett, precíz embernek tartja magát, épp olyannak, mint Ambrus, akiben azt is értékeli, hogy kellően kritikus önmagával, tetteivel szemben. Úgy véli nagy mázli, rengeteg energia és akarás kell a színészi pályához, és biztos abban, hogy nem fog elszállni a sikertől.

Mit mondott Antal Nimród, miért téged választott?

Sz.B.: Azt mondta, természetesen hasonlítok Ambrusra, de nem ez volt az elsődleges szempont a döntésében. Szerinte tudunk együtt dolgozni. Elég hosszú idő 70 nap, fontos, hogy a rendező azt érezze, a színész megérti, amit kér tőle és meg is tudja csinálni. Bízik bennem.

Mit kért tőled?

Sz.B.: Nimród egyetlen dolgot mondott: muszáj lesz változtatnom a felvételek idejére a szokásaimon, viselkedésemen. Teljesen más közegben, másképp nőttem fel, mint Ambrus és ezt most el kell felejtenem, amíg forog a kamera. Ez többek közt hozzáállásban, belső tartásban nyilvánul meg, abban, ahogy nyúlok egy tárgyhoz, ahogy szólok valakihez, vagy éppen abban, ahogy megyek, ülök, állok. Például a viszkis tuti nem fog keresztbetett lábakkal ülni, ahogy most én. Az ilyen apróságok nagyon fontosak ahhoz, hogy a végére összeálljon a kép és hitelesen alakítsam a szerepem.

Hogy készültél fel fizikailag a szerepre?

Sz.B.: Heti háromszor járok, és forgatás közben is fogok kondizni. Heti két alkalommal hoki edzéseken vettem részt. Nagyon jól tudok korcsolyázni, de kapusként nem ez számít igazán. Megtanultam sok mindent a védésről, meg olyan alapdolgokat, hogy hogyan kell használni a mammutot, a kapusok méretes lábszárvédőjét, amiben cseppet sem könnyű mozogni. Ezen kívül összeállítottak nekem egy étrendet, amit tartanom kellett.

Mi a cél? Hogy kell kinézned?

Sz.B.: A személyi edzők már az elején megmondták, hogy az eredeti terv nem jön össze. Szálkásodni kezdtem, kocka hasam lett, de Ambrus testesebb, robosztusabb alkat. Végül Nimród az utolsó pillanatokban azt kérte, egyek bármit, mert nem jó, hogy ilyen vékony vagyok. Persze mellette gyúrok is. Most talán kezdek úgy kinézni, ahogy kell.

Többször is találkoztál Ambrus Attilával. Milyen embernek ismerted meg?

Sz.B.: Olyan embernek, aki képes kritikusan látni önmagát, őszintén szembenézni a tetteivel. Pontosan tudja, mit rontott el és mikor kellett volna azt mondani, hogy itt a vége, kiszállok. Nekem ez a hozzáállása szimpatikus volt, mert így tudtunk sok mindenről nyíltan beszélni. Ez pedig nekem, mint színésznek segített abban, hogy megértsem azt az embert, aki ő volt a kezdetekkor, amikor olyan helyzetben találta magát, ami miatt valóban képes volt bármit megtenni az életben maradásért. A filmből majd kiderül minden, hogy honnan hová és milyen áron jutott el.

Mi az, amit megtudtál róla és segít a karakter megformálásában?

Sz.B.: Nagyon meglepett, hogy végtelenül precíz ember. Én is az vagyok. Állandóan rendet rakok, szelektálok, mindennek megvan a helye. Ez jellemző rám az élet minden területén. Azért volt most rettenetesen nehéz ez a tanév, mert fejben nem könnyű összerakni, hogy ide-oda kell menni, sokszor csak néhány órával korábban derül ki, hol kell épp lennem, ezt megszervezni, leegyeztetni. Nem a munka fáraszt, hanem az állandó szervezés. Azt szeretem, ha jó előre tudom, mikor mi van, megvan előre a menetrend. Ambrus is ilyen ember. Mindent tökéletesen szervezett és rendezett meg egész életében, centiről centire elgondolt, hogy semmi hiba ne legyen benne.

A forgatás előtt voltak próbák?

Sz.B.: Voltak olvasópróbák, közös leülések és négyszemközti beszélgetések. Emellett folyamatosan értekezünk Nimróddal. Ha van valami kérdésem, írok neki, és ő válaszol.

A szerelmedet alakító Móga Piroskát hozzád castingolták?

Sz.B.: Igen. Nimród és mindenki, aki ott volt, úgy látta tud működni kettőnk között a dolog. Én is ezt éreztem. Ott volt valami olyasmi, ami bekapcsol két ember között, amikor egymás szemébe néznek.

A történet amellett, hogy azt ígérik, igazi akciófilm lesz, mennyire mutatja meg magát az embert, a gondolkodását, az érzéseit?

Sz.B.: Olyasmi lesz, mint a Kontroll, ami szerintem fantasztikus film. Nimród többször is elmondta, ez egy akciófilm, hiszen egy bankrablóról szól, de mellette több műfaj is keveredik a történetben, ahogy a cselekmény halad előre. Lesz benne szerelem, humor és látjuk a főszereplőt a gyerekkorától egészen addig a pillanatig, amíg lecsukják. A film megmutatja, hogyan és miért jut el addig, hogy ezt megcsinálja. A bankrablásokat egy az egyben úgy forgatjuk le, ahogy történtek, de közben mégsem egy életrajzi mű, mert vannak benne fikciós elemek is. Nimród rengeteget beszélgetett Ambrus Attilával, és közben írta a forgatókönyvet. Így aztán Ambrus saját gondolatai is benne vannak a könyvben, ahogy ő látja magát kívülről és az is, hogy mit gondol önmagáról.

Nem szorongsz attól, meg tudod-e oldani? Elég érett vagy-e hozzá színészileg és emberileg?

Sz.B.: Nem tagadom, hogy érzem a fokozódó stresszt a forgatás miatt, de ugyanakkor egészséges izgalom is munkál bennem, akarom csinálni, imádom, szeretem ezt a szerepet, ezt a feladatot. Jónak kell lennem, nem szabad csalódást okoznom. Folyamatosan erre trenírozom magam lélekben is. Ugyanakkor nyugodt is vagyok, mert profi csapattal dolgozom, és teljesen megbízhatok a stábban. Akik ebben a filmben dolgoznak, mind komoly dolgokat tettek már le az asztalra, nem is akármiket. Antal Nimród, a rendező, Szathmáry Péter az operatőr, Hujber Balázs, a látványtervező mind-mind hatalmas nevek a szakmában.

Mielőtt igent mondtál a felkérésre, gondolom kikérted osztályfőnököd, Zsótér Sándor véleményét is. Mit mondott?

Sz.B.: Bár az egyetemen hivatalosan nincs filmes képzése a színészhallgatóknak, mi első óta dolgozunk Janisch Attilával és tőle rengeteg mindent tanultunk ez alatt a két év alatt. Zsótér imád filmezni, és az első pillanattól kezdve arról beszélt, ha majd lehetőséget kapunk, csináljuk. Amikor kiderült, hogy Antal Nimród hív filmezni, azonnal azt mondta, ezt el kell vállalni, és ő, mint osztályfőnök minden segítséget megad ehhez. Azt gondolja, amellett, hogy ez óriási lehetőség arra, hogy megismerjenek itthon és akár külföldön is, nagy iskola lehet számomra, rengeteget tanulhatok tőle a filmezésről.

Mit szóltak az osztálytársak?

Sz.B.: Nagyon édesek voltak, gratuláltak, szurkálódtak persze, de csak poénból. Mindig bátorítottak, segítettek, és eltűrték azt is, ha nem tudtam időnként próbálni menni.

Jól érzed magad ebben a közösségben?

Sz.B.: Igen. Szeretem az osztálytársaimat, imádom Zsótért, Börcsök Enikőt, Nagy Norbertet és minden más tanárunkat. Kicsit olyan, mintha ők is a családom lennének. Szoros a kapcsolatunk és bármit megoszthatok velük. Ez nekem nagyon sokat számít.

Mit tanultál az elmúlt két év alatt az egyetemen a színészetről, a színházról?

Sz.B.: Az biztos, hogy nagy mázli kell ehhez a szakmához és rengeteg energia meg akarás. Persze valamennyire megismertem önmagam, de ez egy életen át tartó folyamat, hiszen az ember állandóan változik. Tanultunk ének- és beszédtechnikát, elméletet, sok mindent, de ami feltétlenül kell a színházhoz, az a mérhetetlen energia. Akármennyire megalkotok egy karaktert – mondjuk Ambrus Attilát –, nézhetek ki úgy, mint ő, utánozhatom a gesztusait, ha nem teszek mögé craftot, tök mindegy, mit csinálok. Különösen egy ilyen komoly főszerepben, vinni kell az egészet az embernek a hátán. Persze rengeteg jó színész van a filmben, akik segítenek majd ebben.

Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, abba kellene hagyni, nem vagy elég tehetséges?

Sz.B.: Állandóan volt ilyen érzésem, és néha nagyon erősen. Az első évben, a karácsonyi bulin mondtam a tanár úrnak, hogy nem tudom, mit csináljak, ki vagyok. Úgy érzem, kicsúszott a talaj a lábam alól. Utána elmentem táncolni, és tánc közben kiment a térdem.

Ez abszolút pszichés…

Sz.B.: Így igaz. Másfél hónapot feküdtem, magamban voltam, gondolkodtam, és végül arra jöttem rá, hogy akarom ezt csinálni, mert fontos nekem. Erre újra és újra rádöbbenek. Most a film kapcsán is ez volt, elbizonytalanodtam, de ugyanakkor nagyon vágyom rá és ez valahogy helyre billentett.

Van alternatíva? Mi az, amit szívesen csinálnál?

Sz.B.: A rendezés és minden színházzal kapcsolatos dolog. Ezen kívül nagyon szeretnék zenélni, csak most nincs rá lehetőségem.

Tudsz zenélni?

Sz.B.: Tudok hangszeren játszani, korábban volt több zenekarom is. Jó lenne legalább hobbi szinten zenélgetni, néha koncertezni, csak erre most végképp nincs időm.

Miért akartál színész lenni?

Sz.B.: Fogalmam sincs, mitől jött ez. Nem mondhatom, hogy amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni. Gimiben színjátszó szakkörbe jártam és szavaló versenyekre. Édesapám felesége színésznő, emiatt sokat mentünk színházba, de édesanyámmal is gyakran jártunk. Az utolsó évben aztán a Színművészetire és a Kaposvári Egyetemre adtam be a jelentkezésemet. Ide nem vettek fel, Kaposvárra viszont igen, sajnos azonban nem tudtam elkezdeni, mert nem sikerült az érettségim. A következő évben megcsináltam az érettségit, újra próbálkoztam és Zsótér Sándor felvett az osztályába. Nem is merült fel másik lehetőség. Ez érdekelt, itt talán tudok valami érvényeset felmutatni. Na meg persze kellően exhibicionista is vagyok, ami azért fontos hozzá.

Hogy érzed, ha sikeres lesz a film, és sokan megnézik, tudod majd normálisan kezelni az ezzel járó ismertséget, felhajtást? Nem fogsz elszállni?

Sz.B.: Én már egyszer elszálltam. Szerepeltem egy olyan dologban, ami miatt sokan láttak, ismertek. Ezt persze csak utólag vettem észre. Azt hittem, ugyanúgy lépek be a suliba, iszom meg a kávét és megyek fel az osztályterembe, mint addig, de nem. Másképp viselkedtem, máshogy fogtam meg a kávés csészét, megváltozott a járásom, a testtartásom, az egész viselkedésem. Nem jártam, hanem vonultam, nem beszélgettem, hanem kinyilatkoztattam. Mindenki mondta, mekkora seggfej lettem, én meg, hogy ti vagytok azok, és csak azért mondjátok, mert féltékenyek vagytok. Nagyon elszálltam. De akkor ez nem esett le. Ez még a gimnáziumban volt. Aztán nem vettek fel a Színművészetire, Kaposvárra viszont igen, mégsem tudtam elkezdeni. Az nagy pofára esés volt. Elég rendesen összetörtem. Kaptam egy szerepet Szolnokon és az új erőt adott. De akkor ott történt valami, ami rádöbbentett arra, hogy bármelyik pillanatban beüthet a krach, ezért mindig óvatosnak kell lenni. Amikor egy évvel később felvettek a Színművészetire, örültem, de úgy voltam vele: jó, de bármikor kirúghatnak. Ezzel a filmmel is így vagyok. Még épp hogy csak elkezdtük… És ha majd vége lesz, akkor sem lesz vége, mert ha jól sikerül, legközelebb muszáj még jobbnak lenni. Soha nem szabad már lejjebb adni. Ezért mindig van bennem egy para. Próbálom magam kívülről nézni. De ha nem, ott van Zsótér Sándor, aki nagyon figyel az ilyesmire, és borzasztóan visszafog minket, vagy az apám, aki egész biztos, hogy fenékbe rúgna, ha megint elszállnék.

Szerző: Spilák Klára

Színház.hu