Háy János: "Aki ír, nem feledheti a lét tragikumát"

Volt újságkihordó, raktáros, általános iskolai tanár, kiadói szerkesztő, most József Attila-díjas író, több darabja Az év drámája kritikusi díját is elnyerte. Háy Jánost a HVG kérdezte.

Lapszemle:

Pályájáról és kezdetekről szólva úgy fogalmazott, érettségi után pár hónapig nem volt lakása, fura alakokkal haverkodott, akik önszántukból vagy mások "segítségével" kikerültek a normálisnak tekintett világból. “Éjjel csak a Bosnyák téri Láda bár volt nyitva. A közönség furcsa kevercse volt a nagyhangú fiatal művészeknek, kofáknak és züllött arcoknak. Minden vonzott, ami szemben állt az engem körbevevő társadalmi renddel. A társadalmi rendet ma is kisebb vagy épp nagyobb mértékben, de fogdának érzem. A modern társadalmak ellenőrző rendszere egészen szofisztikált módon tartja rabláncon az állampolgárokat, ráadásul semmit sem bíz a saját felelősségére, mert azt gondolja, a rendszabályok és törvények mindenben jobbak, mint az emberi belátás” – árulta el az író.

A felvetésre, miszerint sötét tónusú témáit gyakran humor élénkíti, elmondta: “Aki ír, egy pillanatra sem feledheti el a lét alapvető tragikumát. De ha nem tudnánk nevetni, nem lenne bennünk fogékonyság az örömre, akár föl is köthetnénk magunkat. Minden irodalmi mű, már azzal, hogy létrejött, alapvetően az élet pártján áll, de úgy, hogy nem maszatolja el, hogy élni azért mégsem tánczene”.

Házasságon innen és túl c. művéről is faggatták, ennek kapcsán kifejtette: “Rendkívül jó a véleményem a házasság intézményéről, még a melegházasságot is pártolom. Ettől még elég rossz állapotban vannak a kapcsolatok, az ásó-kapáról már rég nem az egymás melletti kitartás jut az embernek az eszébe. Amúgy meg arra törekszem, hogy olyan helyzetben kapjam el a szereplőim grabancát, amikor a legjobban megmutatkozik a személyiségük”.

Ország, város, fiú, lány című új könyvében ifjúkori és mai, európai, amerikai, indiai útjai tapasztalatait és képzettársításait osztja meg. A kérdésre, melyik nép fiának bőrébe bújna szívesen, azt felelte: “A németek agyonstrukturált világa nekem agyhalál. Oroszország mindig is félelmetes volt, bár az a kultúra számomra a legbejártabb, hisz orosz szakos voltam. Amúgy szláv közegben, például Lengyelországban otthonosan mozgok. Szívesen vagyok utazó más országokban, de a hazám, hogy ilyen múltba fagyott kifejezést használjak, nem csereszabatos. Sokak elvadult véleményével szemben én szeretem Magyarországot, akkor is, amikor nem úgy lép, ahogy nekem tetszik”.

A teljes interjú a HVG-ben olvasható.