"Jó volna, ha lehetne röhögni a társadalmon" - Villáminterjú Alföldi Róberttel

Megzabolázza Alföldi Róbert a hárpiát? - Beszélgetés a Városmajori Színpadra érkező Makrancosról.

Makrancos Kata, avagy a hárpia megzabolázása lett a címe Nádasdy Ádám 21. századi fordításában Shakespeare Makrancos hölgyének. A darabnak sokáig felrótták „az asszonyszelídítés, asszonyidomítás dicsőítését és durva bemutatását”. Változnak az idők, velük a társadalmi környezet – nem mindig előnyére – és jönnek más színházi emberek, akik friss szellemiségükkel olyasmire nyitják rá a szemünket, ami addig is előttünk volt, csak ez-az elhomályosította.

Ilyen szemnyitogató alkotó Alföldi Róbert, aki Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban rendezte meg a Makrancost, és az elmúlt év legjobb színházi produkciói között válogató bizottság a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjába is beemelte. A szabadtéri színpadon június 18-án látható előadásról Alföldi Róberttel beszélgettünk.

Mi izgatja annyira a Makrancos Katában, hogy másodszorra is megrendezi? Mi miatt nem tudja elengedni azóta, hogy tizenöt évvel ezelőtt a Szentendrei Teátrumban színre vitte?

Alföldi Róbert: A Shakespeare-színműveket általában nem lehet elengedni. Nem ez az egyetlen Shakespeare-darab, amelyet másodszor rendezek meg. Ez az előadás most biztosan másról szól, mint a tizenöt évvel ezelőtti. Ha egy mondatban akarom összefoglalni: itt azzal szembesülünk, hogy miként viselkedik a körülöttünk lévő világ, közösség azokkal, akik csak picit is kilógnak a sorból, hogyan akarják rávenni őket saját személyiségük föladására, az uniformizálódásra.

Úgy érzi, most erőteljesebben, hangsúlyosabban kell az egyéniség védelmében megszólalnia, mint másfél évtizeddel ezelőtt?

Alföldi Róbert: Igen, mert mindenki, aki ma másként vélekedik, esetlegesen másmilyen életmódot folytat, mint amit a hatalom és környezete elvár, azt rögtön kategorizáljuk: ez magyar, az nem magyar, amaz pedig másodrendű állampolgár, a nőnek a konyhában a helye. Szerintük sztereotípiák alapján kellene működnie a világnak, és ha valakinek van bátorsága kilógni a sorból, akkor az hamar megkapja: nem elég férfi, nem elég nő, nem elég keresztény, nem elég ilyen-olyan.

Sok fejtörést okozott annak ellensúlyozása, hogy Shakespeare-nek ez a darabja eredendően magában hordoz némi nőellenességet? Ott van Kata végső, meghunyászkodó monológja, amikor korábbi elveit megtagadva biztatja nőtársait, hogy odaadóan szolgálják férjüket.

Alföldi Róbert: Shakespeare nem írt valami ellen, ő végletes dolgokat írt meg, és a nézőkre bízta, mit gondolnak az ábrázolt jelenségről. A színháznak ma sem az a dolga, hogy válaszokat adjon bizonyos kérdésekre, hanem hogy végletes helyzeteket mutasson fel, és azok láttán a néző gondolkodjon, elemezzen, és adott esetben válasszon. A Makrancos Kata olyan anyag, amivel lehet a máról beszélni, illetve arról, hogy mi nincs, aminek lennie kellene, és mi van helyette, aminek szerintem nem kellene lenni. Talán elgondolkodnak rajta az emberek, hogy milyen helyzetbe kerülhet valaki, aki, máshogyan látja a világot, mint a többség.

A saját, színlapon szereplő kérdéseiből teszek fel párat. Mit bír ki a szerelem?

Alföldi Róbert: A darabban mindent kibír… és ez nem biztos, hogy jó.

Milyen lehetősége van egy nőnek a mai macsóvilágban?

Alföldi Róbert: „Ugyanaz”, ami egy nem fehér bőrű embernek, vagy annak, aki nem az elvárt pártra szavaz. Egy nőnek ráadásul azzal is meg kell küzdenie, hogy a hivatalos politika szerint neki az a dolga, hogy otthon legyen, fogja a fakanalat és gyereket neveljen, mert az a női élet „kiteljesedése”.

De Európában ez jószerint csak Magyarországon kizárólagos feladat.

Alföldi Róbert: Azt hiszem, lehet Lengyelországra is figyelni, meg Oroszországra is, de ténykérdés, hogy érdekes módon valóban olyan helyeken mutatkozik hasonló jelenség, ahol sokszor melldöngetve deklarálják: az övék keresztény ország. Félreértés ne essék, a keresztény szót itt nem vallási kategóriaként használom, hanem az értékrendre, az emberek egymáshoz viszonyulására vonatkoztatva.

Mit szeretne, kin nevessen a közönsége?

Alföldi Róbert: Az a legjobb, ha saját magán.

Esetleg a társadalmat is kinevetheti?

Alföldi Róbert: Nagyon jó volna, ha lehetne röhögni a társadalmon. Sajnos, ma már csak sírni lehet.

Legyezi a hiúságát, hogy országos visszhangot keltett a maga Makrancos Katája, holott ez vidéki színházi bemutatókkal nem gyakran fordul elő?

Alföldi Róbert: A hiúságomat?... Nem foglalkozom a hiúságommal, ha előadást rendezek. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy sokat beszélnek róla, és hogy eszerint jól sikerült. Jó ez a két remek főszereplő, a Katát játszó Bánfalvi Eszter és a Petrucchiót alakító Bányai Kelemen Barna szempontjából is. És nagyszerű a szombathelyi társulat szempontjából is, akikkel öröm volt dolgozni. Nádasdy Ádám kiváló fordítása is hozzájárul a sikerhez. Magyarul ez nem az én hiúságomról szól, hanem mindannyiunk közös munkájáról.

Az előadásról bővebben itt olvashat.

Mátraházi Zsuzsa,

Színház.hu

(Fotó: Mészáros Zsolt – Weöres Sándor Színház)