Tartuffe és a nemzeti együttműködés rendszere - Villáminterjú Szikszai Rémusszal

Színháztörténeti érdekességet: cenzúrázott, újraírt és az idei Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb dramaturg díjjal jutalmazott előadást láthat június 28-án a Városmajori Színházi Szemle közönsége.

Molière Tartuffe-jét, a tatbányaiaktól. A klérus támadása miatt Molière változtatott a művön. Emiatt hamis lett a végkicsengése. Ehelyett Parti Nagy Lajostól új befejezést rendelt a rendező és dramaturg Szikszai Rémusz. Vele beszélgetünk.

– A Tartuffe név Európa-szerte a képmutató szinonimája lett. Emellett manipulátor is ez a figura, ő akar uralkodni, ezért megosztja a családot. Ön melyik tulajdonságot domborítja ki inkább: az álszent vallásosságot, a befolyásoló szándékot, vagy a befolyásolhatóságot, ami már Orgont és anyját jellemzi?

– Nem Tartuffe-ből kiindulva akartam megrendezni a darabot, hanem Orgonból. Számomra az a kérdés, hogy Orgon miért ilyen, miért hisz Tartuffe-nek. A társadalomra vetítve: miért hiszünk azoknak, akiknek nem kellene hinnünk, és miért nyalunk be minden hazugságot, amit az orrunk alá dörgölnek? Gyakorlatilag én erre azt a választ találtam Orgon esetében, hogy fél, amit ő maga mond a negyedik felvonásban.

– Tehát Orgon nem buta?

– Egyáltalán nem az. Fél, retteg. A múltja miatt retteg, amit titkolnia kell a király elől, és ezt senkivel, sem a második feleségével, sem a gyerekeivel, sem az anyjával, nem tudja megosztani. Emellett olyan életkorban lépett, amikor attól fél, hogy férfiként már nem felel meg a nála sokkal fiatalabb feleségének. Tehát minden aggasztja, ami lényeges az életben. Ekkor talál magának egy „lelki társat”, aki ezt a félelmet kihasználja. Nekem az a Tarruffe-ség, amikor valaki kiválóan alkalmazkodik egy adott helyzethez, és szinte kiváló pszichológusként képes mindig azt a választ adni, amit hallani szeretne az, aki hinni akar neki. Erre épül az egész. Tartuffe a maga módján tehetséges, de végtelenül immorális lény. Addig megy, amíg engedik. Igaz, akár a falig is. Nem ő kéri a vagyont. Orgon akarja nekiadni. Nem ő kéri Orgon lányát, Orgon akarja hozzáadni. Hogy magához kösse. Tartuffe gyakorlatilag csak kihasználja azt a végtelen, butasággá fajuló elvakultságot, ami Orgont jellemzi.

– Parti Nagy Lajos az Ön kérésére átírta az ötödik felvonást. Ön miért igényelte ezt?

– A dolog előzménye, hogy az 1664-ben Versailles-ban bemutatott darab miatt XIV. Lajosnál tiltakozott Párizs érseke, és kiközösítéssel fenyegette mind a szerzőt, mind azokat, akik megtekintik az előadást. Mivel a klérussal még a király sem mehetett szembe, kénytelen volt betiltani az előadást. Molière valamit valamiért alapon ezt úgy oldotta meg, hogy írt egy hurráoptimista, hazug ötödik felvonást, amelyben a semmiből hirtelen megjelenik a király embere és igazságot szolgáltat. Ez egy nagy fenéknyalás volt XIV. Lajosnak, de ebbe legalább már nem tudott belekötni az egyház. Parti Nagy Lajos az elsőként a Nemzeti Színháznak készült Tartuffe-átiratában elhagyta ezt az utolsó felvonást.  Aztán az Örkény színházi bemutatóra írt egy új ötödik felvonást. Én egy másik befejezést kértem tőle, mert valós társadalmi problémára akartam reflektálni.

– Milyen társadalmi problémát kívánt beemelni az előadásba?

– Az foglalkoztat, hogy mi fog történni, ha egyszer itt vége lesz annak, aminek szerintem hamarosan vége kell, legyen. Azok, akik kollaboráltak ezzel a rendszerrel, azok, akik kihasználták a számukra nyújtott előnyeit, és azok, akik elszenvedték ezt az érát, hogyan tudnak majd egymás szemébe nézni? Mert szerintem sehogy. Ebben az ötödik felvonásban is jön a király embere, de azt mondja, hogy itt most parancsszóra mind együtt fognak élni, noha mindenki tudja a másikról, hogy az kicsoda. Mind ellesznek közösen a nagy nemzeti egyetértésben, mint a befőtt. Ez csak a tatabányai előadásban látható így. Színháztörténeti szempontból is izgalmas, hogy Parti Nagy Lajosnak van egy olyan Tartuffe-je, amelynek három, egymástól különböző vége van.

– Az előadás sikerével arra is felhívja a figyelmet, hogy Budapesttől elérhető távolságban, Tatbányán, a Népházban van egy színház, amelyik Jászai Mari nevét viseli.

– Ez lényeges dolog, mert nagyon jó a csapat. Jövőre vissza is megyek. Spiró Györgytől Az imposztort fogom megrendezni.

– Megalkuvás jelentett, vagy saját döntése volt, hogy a Tartuffe-ben a címszerepet a színház igazgatója játssza?

– A színdarabválasztás és a szereposztás készen várt. Persze tőlem sem idegen azonnal azt gondolni, hogy az igazgató kontraszelektív módon magára osztotta a szerepet. De meg kell nézni az előadást, utána lehet megítélni, valóban ez történt-e. Szerintem nagyon jó benne Crespo Rodrigo, nem bántam meg, hogy övé lett a címszerep. Persze nem a főszerep, mert, mint mondtam, az nálunk Orgoné. Próbán sose jutott eszembe, hogy ő az igazgató, és ezt maga sem éreztette. Alkatából adódóan nincs szüksége rá, hogy főnököt játsszon. Az összes rendezésemet tekintve is ez volt az egyik leginkább konfliktusmentes próbafolyamatom.

Bővebb információ és online jegyvásárlás.

Szerző: Mátraházi Zsuzsa (Fotó: Szvatek Péter – Jászai Mari Színház)