"Olyasvalaki vagyok, aki soha nem adja fel" - Pina Bausch-ra emlékezünk

7 éve, 2009. június 30-án hunyt el Pina Bausch. Az évforduló alkalmából rá emlékezünk.

 "Olyasvalaki vagyok, aki soha nem adja fel." (Pina Bausch)

Pina Bausch pályájáról röviden:

A Solingenben született Philippine Bausch New Yorkban, a Juilliard School diákjaként ismerkedett meg az amerikai modern tánctechnikákkal, majd tagja lett a Metropolitan Balettnek. Hazatérve, a hatvanas években együtt dolgozott Kurt Joss-szal, akit a német expresszionista tánc egyik megalapítójának tekintenek. 

Bausch a wuppertali színházon belül 1973-ban hozta létre később világhírűvé lett együttesét, a Tanztheater Wuppertal élén több mint három évtizedig állt. Társulata tagjainak kiválasztásakor egyszerre keresett táncost és személyiséget, mert a színpadi összművészet megteremtésére törekedett. Koreográfiáiban leginkább a férfi-nő kapcsolat foglalkoztatta, a táncot és a színházat ötvöző műveibe belefoglalta az éneket, a beszédet, a pantomimot és hétköznapi jeleneteket is. Táncosai a színpadon a mozgás mellett meg is szólalnak, és mindig megpróbálnak az adott ország nyelvén beszélni, ahol fellépnek.
    

A társulat a világ mintegy 40 országában több mint 400 vendégjátékon szerepelt.

Pina Bausch a múlt század második felének egyik legnagyobb táncszínházi alkotója volt, akit egy neves tánctörténész a magatartásformák archeológusának nevezett. Művészetét számos kitüntetéssel ismerték el, egyebek közt megkapta a Kyoto-díjat, a Goethe-díjat, valamint a művészet Nobel-díjaként emlegetett japán Praemium Imperiale díjat, és az amerikai művészeti és tudományos akadémia tagjának is megválasztották.

Wim Wenders 2010-ben fejezte be a táncművészről készített háromdimenziós dokumentumfilmjét. A német rendező évtizedekig készült a filmre, amelyet egyfajta road movie-nak szánt, és 2009-ben fogott munkához. Bausch váratlan halála után félbehagyta a munkát, de végül a társulat táncosainak kérésére befejezte az alkotást, amelyet 2011-ben Oscar-díjra jelöltek a legjobb dokumentumfilm és a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, és elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Európai Filmdíjat. 

Így látják ők Pina Bausch-t:

“Nem söpört végig hurrikán a színpadon, csak… az emberek másként mozogtak és engem is megmozgattak úgy, mint senki azelőtt. Elszorult a torkom, majd ámulatba estem, utána pedig szabad utat engedtem az érzéseimnek és féktelen sírásba kezdtem. Talán az életben, néha a moziban, fordult ez elő velem, de egy bepróbált produkció, ráadásul egy koreográfia hatására soha. Nem színházat, pantomimet, balettet vagy operát láttam. Pina, egy új művészet feltalálója. A táncszínházé”. (Wim Wenders, filmrendező)

"A Bausch-darabok az ember hontalanságáról, bőröndökről, várótermekről, kávéházakról szólnak; emberekről, akik sodródnak, vagy egyszerűen csak jelen vannak, otthont keresnek. Régi bútorok és ruhadarabok, hervadt lombok, kitépett fák, elfelejtett slágerek - úgy hatnak, mint rég letűnt világból származó emlékfoszlá- nyok, amelyekből a színpadi figurák megpróbálják egzisztenciájukat összerakni. Ezekből a figurákból hiányzik a világ formálásának képessége. A darabok veszteségekről számolnak be, az emberiség, a valóság, az őszinteség, a természet elvesztéséről. A férfiak mint vágyálombeli lények, angyalszárnyakkal vonulnak át a színen vagy western-hősök pózában tetszelegnek. A nők Marilyn Monroe-kópiák. Pina Bausch darabjai az egyénről szólnak, akinek életét konvenciók és klisék határozzák meg. Az egyénről, aki magá- nyának foglya".  (Susanne Schlicher / A Wuppertali kezdet, kritikus)

"A tánc arra kíváncsi, hogy az emberi test le tudja-e győzni a gravitációt másfél órára. A jó táncosok le tudják győzni pillanatokra, s ebből aztán valamiként összeáll az előadás ideje. A rossz táncosok viszont nem tudják legyőzni, s nem áll össze semmi, legfeljebb valami kellemetlen szépelgés. Pina Bausch azt kérdezte, hogy azokkal az igen különböző személyes tulajdonságokkal, amelyekkel a táncosai rendelkeznek, s amelyek összessé- gükben az egyéniségüket adják, milyen szociális viszonyban állnak egymással a színpadon, s miért gondolják úgy, hogy kapcsolataik gravitációját le kéne győzniük. Ki, honnan jön azzal a vágyával, hogy emberi kapcsolatra lelve a gravitációt legyőzze? Mit valósít meg? Magyarán, kifordította a klasszikus kérdést, a reprezentatívat a személyesbe fordította át. Ez lett a Pina Bausch-dramaturgia lényege: minden egyes előadáson választ adni arra a kérdésre, kik ők". (Nádas Péter, író)

"Amikor Pina Bausch testei a színházban a kortárs tánc gyorsított, lassított, de mindenképpen kizökkentett ritmusával felfüggesztik a történés lineáris idejét, akkor a táncban is rejlő mimetikus értelmezési kényszert veszik le a vállunkról". (Jákfalvi Magdolna, dramaturg)

"Mint utazó titkos ügynök, átértelmezte a történeteket, úgy szolgáltatja az esszenciájukat, hogy tulajdonképpen csak szövetmintákat mutat belőlük, időnként ismételve a cselekvéssorokat, amitől olyan az egész, mintha valóban folyamat lenne, holott valójában elkápráztatás, merő tánctanfolyam. A néző emlékezetből kénytelen előhívni a képeket. Az előhívó oldat a kollektív, alaposabb megfigyelés után az egyéni identitás maga. Nem mintha a díszletei és a jelmezek nem volnának pazarlók, csak úgy beépülnek az előadásba, mint tégla a bűnszövetkezetbe. Használ szövegeket, de nem klasszikusokat, hanem a táncosai által kitaláltakat vagy általa írtakat. A szöveggel való manipulációt, a színészek hangjára, egyéniségére szabott textusokat persze már több kísérleti színházban is használnak, de Bauschnál a klasszikusan kiművelt test és a mozgás ellentételezi a formabontó, látszólag széthulló szövegeket. Abban, hogy színészei valóságos típusfigurák, arcuk újra és újra felismerhető, látszólag visszatér az ősi játékokhoz, de nála valójában nem állandó álarcokat hordanak a táncosok, hanem ilyenek az életben is. Nincs szükségük vendégbőrre. Intrikusok, kötekedők, kedvesek, undokok, elfogadók, dilisek". (Artner Sisso, kritikus)

Pina Bausch Táncközpont létesül!:

A tervek szerint 2022-re elkészül a Pina Bausch Táncközpont az egykori wuppertali színházban.     

Andreas Mucke wuppertali főpolgármester bejelentése szerint jövőre kezdődik a 2013-ban bezárt színház felújításának tervezése, a konkrét építési munkálatok várhatóan 2019-ben indulnak. 
    

A központban kap helyet a Pina Bausch Táncszínház, egy produkciós központ a vendégelőadóknak és a Pina Bausch Alapítvány. A város közlése szerint jelenleg 58 millió eurós (18 milliárd forintos) költséggel számolnak: az állam 29 millió euróval támogatja a projektet, az összeg másik feléről Észak-Rajna-Vesztfália tartomány és Wuppertal gondoskodik. 
    

A Pina Bausch Központ 17 ezer négyzetméteres lesz, ehhez a színház épületét a jelenlegi parkoló területén emelt épülettel egészítik ki. 
    

A színházban 1980 óta lépett fel a Pina Bausch vezette társulat. A világhírű koreográfus 2009-ben hunyt el, a színházat 2013 nyarán bezárták. Az eladósodott város nem tudta finanszírozni a felújítását.

Megjelent egy Pina Bausch-portrékönyv:

Majdnem pontosan négy évvel Pina Bausch váratlan halála után Anne Linsel kulturális újságíró „Pina Bausch: Bilder eines Lebens” (Egy élet képei) címmel könyvvel jelentkezett, amely a táncos-koreográfusról rajzol portrét 184 oldalon, 84 felvétellel.

Linsel, aki a koreográfus munkáját újságíróként már 1973 óta végigkísérte, tíz fejezeten keresztül emlékezik Pina Bauschra, méghozzá erősen szubjektív színezettel.

A kötet sokat idézi Pina Bausch kijelentéseit és nem kísérel meg száraz adatokat felsorolni, ezért a szöveg nem egy tudományos dokumentáció, nem is biográfia, hanem személyes beszámoló, amelyre érvényes lehet Wim Wenders mondata a 3D-s Pina c. filmjéről: „ez a film (ez esetben könyv) nem Pináról, Pinának szól”.

A kötethez a spanyol filmrendező, Pedro Almodóvar (akinek „Hable con ella” c. filmjét Pina Bausch ihlette) írt előszót, amelyben nem takarékoskodott a szeretetétől és csodálatától átitatott jelzőkkel sem.

Vajon lehet-e egyáltalán Pina Bauscht távolról, kritikusan szemlélni? Vagy csak személyes, intim módon lehet közelíteni hozzá? Linsel saját, rövid utószavában adja meg a választ. Ebben utal a kettejük közt kialakult bizalmas kapcsolatra, a közös munkáról pedig úgy véli: gazdagabb lett tőle az élete.

A könyv nagy erénye a rengeteg fotó, mely a művésznő életének és munkásságának pillanatait mutatja meg gyerekkorától haláláig. A képeken keresztül is nyilvánvaló Pina Bausch megigéző kisugárzása. Ahogy Almodóvar fogalmaz: „Művei duzzadnak a testiségtől, érzelemtől és szelidíthetetlen érzékenységtől. Gyengéd és sajátságos".

Forrás: Színház.hu, MTI, Tanztheater Wuppertal