PIM: Új főigazgató érkezhet szeptembertől

Új pályázatot írt ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói feladatkörének ellátására, a nyertes legkorábban szeptembertől töltheti be a pozíciót. E. Csorba Csilla, az intézmény jelenlegi főigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy nem indul a pályázaton.

 

A kormany.hu-n olvasható pályázati kiírás szerint a pozícióra augusztus 4-ig többek között egy olyan középtávú program benyújtásával lehet jelentkezni, amely javaslatokkal él az intézmény vezetésére, fejlesztésére és tevékenységének társadalmi elismertetésére, különös tekintettel az intézmény nemzetközi kapcsolatainak további bővítésére. Az elbírálásában egyebek mellett előnyt jelent a magyar irodalom külföldi megismertetésében szerzett jártasság.

 

pim


Az új főigazgató feladata lesz többek között a múzeum kulturális alapellátásban betöltött szerepének erősítése, valamint az irodalmi muzeológia szakági együttműködésének, továbbképzéseinek országos szintű koordinálása is.


A pályázókat egy legalább öttagú szakmai bizottság fogja meghallgatni, amelynek munkájában részt vesz Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter képviselője is. A főigazgatói megbízásról a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül a szakmai bizottság javaslatát mérlegelve a miniszter dönt, a pozíció ezt követően legkorábban szeptember elsejétől legfeljebb öt évre szólóan tölthető be.


A főigazgatói pályázatot korábban 2015 novemberében írták ki, mivel 2016 elején lejárt E. Csorba Csilla mandátuma. A szakember kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott: januárban Balog Zoltán egy évvel meghosszabbította kinevezését. A kérdésre, hogy indul-e a most kiírt új pályázaton, nemmel válaszolt.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása