Szűcs Nelli: „Belül mindig egy gyerek munkálkodik bennem”

Szűcs Nellit pályájáról kérdezte az Origo. Lapszemle.

Annak kapcsán, hogy 3. éve van Budapesten, a Nemzeti Színház színésznője elmondta: „Mindent meg tudok szeretni, mert kialakítom magam körül a harmóniát és a családi fészket. A szomszédokkal is úgy vagyunk már, mintha mindig egymás mellett éltünk volna. Budapestet mindig is szerettem – nem lehet nem szeretni ezt a várost. Az épületei, a történelme, a szépsége lenyűgöző. Rengeteg kulturális lehetőség van, amit én nem nagyon tudok kihasználni, de a gyerekeim annál inkább. A lányom igyekszik szinte minden színházba eljutni. Most volt a Múzeumok Éjszakája, végre én is több helyre eljutottam.

Persze, mindenben meg lehet találni a negatív dolgokat, de én csak a pozitívumot keresem  – és azokból építkezem. A Nemzeti Színházat is megszerettem, minden színpadon szeretek játszani – a nagyszínpadon is, és a kisebbeken is. Minden színpadon másként kell létezni – elsősorban a méretek miatt. Kialakult itt is egyfajta viszony az emberek között – akik szeretnek, szeretnek, akik nem, nem. Próbálok nem foglalkozni a negatív dolgokkal. Egyszerűen: csak csinálom a dolgomat” – vallotta Szűcs Nelli, akit arról is kérdeztek, hogy döntötte el, hogy színész lesz.

„1989-ben megjelent az újságban egy hirdetés, hogy felvesznek egy magyar csoportot is a kijevi színművészeti főiskolára. Az osztálytársaim mondták, hogy „neked el kell oda menni, Nelli!” De akkor még nem foglalkoztam vele. Akkoriban volt az iskolában egy óra, amelynek az volt a neve, hogy munkaóra. Lehetett választani, hogy varrást tanul a gyerek, vagy kertészkedést, vagy autószerelést. Én persze az autószerelést választottam. Ez azért fontos, mert a munkaóratanárom volt végül is az, aki elvitt a felvételire. Ballagás után, ami május 25-én volt, hazamentem, átöltöztem, és egyszer csak beállított hozzánk Pista bácsi, a tanárom, és azt mondta, „ha nálam tudtál koncertezni az órákon, akkor most mész felvételizni Beregszászra”. El is vitt autóval oda, ami Tiszaújlaktól 25 kilométerre volt. Ha nincs Pista bácsi, akkor én most nem ülök itt, az biztos. (…)

A kijevi felvételire sem tanultam túl sokat. Most, felnőtt fejjel fogalmam sincs, hogy hogyan gondoltam ezt. A felvételin egyébként elmondtam egy verset, de inkább csak beszélgettek velem. Mesélni kellett magamról. Például az utolsó születésnapomról. Nem volt persze nagy tortám, nagy ünnepség, de én ott, abban a pillanatban kitaláltam egy hatalmas szülinapi történetet, és csak mondtam, mondtam a kitalált, kiszínezett születésnapi meglepetéseket, hogy hogyan ünnepelt a családom, hogyan köszöntöttek a barátaim. Kellett táncolni is. Azt mondták, hogy egy dresszbe kell menni. Nekem viszont nem volt dresszem, így egy fürdőruhát vettem fel, ami színes, babos volt, és abban táncoltam a csárdást úgy, hogy magamnak énekeltem. Mindenki nevetett. Ha visszagondolok, úgy nézhettem ki, mint egy nagy, boldogságos, színes lufi. Végül felvettek” – árulta el Szűcs Nelli, akit az egyetemen későbbi igazgatója, az akkor harmadéves Vidnyánszky Attila is tanított.

Arról, hogy mit éreztek saját jövőjükről, amikor 2013-ban Vidnyánszky Attila lett a Nemzeti Színház igazgatója, a színésznő elmondta: „Úgy gondoltuk, hogy mi az ő kezében vagyunk. Ha visz magával, akkor visz, ha nem, akkor maradunk Debrecenben. Azt mondta: hoz magával minket is. Vidnyánszky Attila egy új gondolkodást hozott a Nemzetibe a saját színházával . Az első évad repertoárját azokból az előadásokból állította össze, amit Debrecenből és Beregszászról hoztunk át. Idő kellett ahhoz, hogy az új társulat közös előadásai megszülessenek. Mi – színészek – csináltuk a dolgunkat. Nagyon sokat dolgoztunk. Az a fontos, hogy az ember a saját dolgával foglalkozzon, és azt csinálja. Ne beszéljen jobbra vagy balra, nem kell kiabálni, hogy ide vagy oda tartozik. A színpadon kell megmutatni, hogy mit tud, mit képvisel és mire képes. (…) Mindannyian szívvel csináltuk a dolgunkat, és ha valaki így dolgozik, a sok negatív megnyilvánulás vagy ellenállás valahogy kisiklik az életéből” – fejtette ki Szűcs Nelli, aki azt is hozzátette, igyekszik pozitívan szemlélni a világot. 

„Belül mindig egy gyerek munkálkodik bennem! Imádok bolondozni, játszani. Amikor egészen kicsi koromban elmentem az orosz nagymamámhoz, felvettem a régi ruháit, a harmonikástól zenét rendeltem, és bolondoztam. Most is. Látja, mi van rajtam? Igen, felvettem ezt a szoknyát erre a próbára. Most kaptam. A barátnőm látta meg egy turkálóban, és azt mondta: megvette nekem, mert tudja, hogy én ezt valamikor, valamilyen darabban biztos, hogy használni fogom. Felveszek ilyen-olyan ruhákat, elképzelek egy figurát hozzá, és máris beindulok. De tele van az öltözőm ilyesmivel, rongyokkal, ruhákkal, stólákkal, kendőkkel. Egyszer biztos, hogy jók lesznek valamire. (…)

Nem tudok magamban hordozni sértettséget, haragot. Az nekem – saját magamnak – nehéz. Megakadok. Nem tudok továbbmenni, mert az a gond foglalkoztat. Rám telepszik a gond, nehézség - ez pedig nem jó. Meg kell minél hamarabb oldani, ugyanis saját magamat emésztem fel. A bennem lévő gyerek és a felelősséget vállaló felnőtt segítenek a problémák megoldásában. Isten segítségével sok mindenre képes vagyok!” – összegzett Szűcs Nelli. 

A teljes interjút az ORIGO-n olvashatják.