Terrorizmus kontra kultúra - Nemzetközi konferencia az Abu-Dzabi Louvre-ban
A terrorizmus és a kultúra lesznek a fő témái a még épülő Abu-Dzabi Louvre-ba meghirdetett nagyszabású decemberi nemzetközi konferenciának, amelyen Francois Hollande francia államfő és az Egyesült Arab Emírségek elnöke, Khalifa bin Zayed Al Nahyan sejk fognak elnökölni.
A minisztereket, múzeumvezetőket és örökségvédelmi szakembereket megmozgató találkozónak egyelőre nincs pontos dátuma, de a tervek szerint a Jean Nouvel francia építész tervezte múzeum építési munkálatainak befejezéséhez fogják időzíteni.
A Hollande által javasolt konferencia megszervezéséről idén májusban döntöttek a világ legfejlettebb iparú országait tömörítő G7 csoport tagállamainak vezetői Japánban - írta a The Art Newspaper című kulturális hírportál.
A francia államfő reményei szerint a decemberi találkozó lehetővé teszi egy olyan globális alap létrehozását, amely a veszélyeztetett kulturális örökségek megóvását szolgálná.
Hollande már felvette a kapcsolatot Irina Bokovával, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főtitkárával is egy esetleges együttműködés reményében.
Franciaország célja, egy olyasfajta globális kezdeményezés, mint, amilyen a HIV/AIDS elleni harc jegyében szerveződött megmozdulás volt mintegy három évtizeddel ezelőtt, és amely az ENSZ szervezetei mellett olyan magánadományozókat is megnyert, mint a Bill és Melinda Gates Alapítvány.
A Szadijat-szigeten épülő Abu-Dzabi Louvre várhatóan 2017-ben nyitja meg a kapuit.