6,5 milliárd forintból újítják fel a Csokonai Színházat

Első ütemben 200-250 millió forintot biztosítanak a tervezésre, majd 2018-2019-ben kezdődnek a kivitelezési munkálatok.

 

Hoppál Péter kulturális államtitkár tdebreceni sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a kormány 6 milliárd 340 millió forintot irányzott elő a debreceni Csokonai Színház épületének teljes felújítására.

 

csokonai

Fotó: Miskolczi János, civishir.hu

 

A politikus arról is beszámolt, hogy az idén először külön költségvetési sorban szerepel a vidéki kulturális fesztiválok támogatása a költségvetésben.
Ebben az évben 250 millió forint, jövőre 500 millió áll rendelkezésre erre a célra. Ebből a keretből nyújtanak támogatást mások mellett a debreceni virágkarnevál megrendezéséhez is.


Papp László polgármester köszönetet mondott, hogy Debrecen lehet jövőre a Múzeumok éjszakájának központi helyszíne, ami szerinte fontos állomás lesz azon az úton, amely elvezethet az Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban cím elnyeréséhez.


Örömmel nyugtázta, hogy megkezdődik a Csokonai Színház épületének felújítása, s jelezte: az Új Főnix terv keretében befejezik a félbemaradt Latinovits színház építését.


A beruházás a román-magyar határon átnyúló fejlesztést támogató európai uniós alapból készül el, és otthona lesz a Kárpát-medencei magyar színjátszás posztgraduális képzőközpontjának - tette hozzá a polgármester.

 

MTI , civishir.hu

 

süti beállítások módosítása