"Igazi kalandorrá lettem" - 85 éves lenne Krencsey Marianne

1931-ben, július 9-én született Krencsey Marianne, az ötvenes-hatvanas évek magyar filmjeinek kedvence, az első igazi magyar sztárok egyike.

Krencsey Marianne otthonában

Soha nem akart színésznő lenni, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára járt, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán folytatta tanulmányait. A fiatal főiskolásra 1954-ben Mészöly Dezső, a Liliomfi dramaturgja hívta fel Makk Károly rendező figyelmét, aki rögvest szerződtette is Mariska szerepére Darvas Iván és Dajka Magit mellé. Mint kiderült, jól választott: a Liliomfi óriási sikert aratott, minden idők ötödik legnézettebb magyar filmje lett.
 Krencsey Marianne tizenkét év alatt mintegy harminc filmben szerepelt, színpadi pályája a Vígszínházban indult, majd Kecskeméten, Szolnokon és Pécsett folytatódott, 1963-1966 között a József Attila Színház tagja volt. A rendezői oklevelet is megszerezte, bár vizsgarendezését a Liliomfi miatt el kellett halasztania, végül 1956-ban Budapesten, a József Attila Színházban Mérimée A művésznő hintaja című színművét állította színpadra.

A Liliomfi forgatásán

A mellőzöttséget sosem ismerte, orvos férjével 1966-ban mégis elhagyták az országot. A fájdalmas döntésnek több oka is volt: feljelentést tettek ellenük, s besúgásra is rá akarták venni őket. Távozásuk után, távollétükben börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték őket. Erről Marianne így mesélt: “Egy barátunk… helyesebben nem volt igazán a barátunk, segített nekünk. A férjem nőgyógyász, és az egyik betegéről kiderült, hogy nagyon nagy hatalmú a férje. Az ő közbenjárásával visszakaptuk az útleveleket, de csak az utolsó pillanatban, mert vízumokat már nem tudtunk szerezni. Emiatt két hónapig bolyongtunk Európában. Londonban tudtuk meg, csak ott közölték velünk a Home Office-ban, hogy nem engednek be, és a magyar állammal kötött egyezmény értelmében nem is fogunk olyan országot találni, amelyik befogadna. Óriási dilemma elé néztünk. Ekkor Gyuszinak az jutott eszébe, hogy talán Izlandon segítenének. És így is történt. Csoda, hogy Izland befogadott. Olyan szeretetet és megértést sehol máshol nem kaptunk. Ott akkor már tíz éve sok magyar élt. Akik oda menekültek a levert forradalom miatt, nagy örömmel fogadtak minket”.

Krencsey Marianne és Törőcsik Mari

A házaspár rövid angliai és izlandi tartózkodás után New Yorkban telepedett le. „Sok országot megjártunk. (…) Igazi kalandorokká lettünk" - mesélte a színésznő, aki előbb banktisztviselő volt, majd egy nyugdíjfolyósító intézetben vállalt munkát, azután húsz évig férje orvosi rendelőjében dolgozott. “Amikor megkaptuk az engedélyt, nagy bánattal a szívünkben hagytuk ott Izlandot, mert rendkívül szeretni való ország. Veszedelmes hely, ugye a tűzhányók szigete, állandóan kitör valami valahol és elvisz embereket, házakat, de ők ragaszkodnak hozzá. Fantasztikus emberek. 2003-ban újra ellátogattunk a szigetre. Rögtön észrevettük, hogy milyen gazdag országgá fejlődött. Olyan fürdőket fedeztek fel, ahol télen-nyáron, akár a legnagyobb hidegben is lehet fürdeni. Ez most nagyon divatos. Mi is kipróbáltuk. Izland gyönyörű. Csodálatosan élnek ott az emberek. Rengeteg koncertterem és színház van. Üvegházakban nevelnek a banántól kezdve az ananászig mindent. És! Nincs bűntény, mert olyanok ott az emberek. Hát, nem csodálatos?” – emlékezett a színésznő.

Krencsey Marianne a Szegény gazdagok című filmben

New Yorkról pedig így mesélt: “Gyuszi húga már 56 óta ott élt. Ők is befogadtak, de aztán … rosszra fordultak a dolgok … és elkezdtük a saját életünket élni. Jó pár hónapig nyomorogtunk, ugyanúgy, mint a kezdet kezdetén. De aztán, két évvel később, 66 végén megérkezett Faludy Gyurka! Amikor meghívták a Columbia Egyetemre professzornak, jó pár hónapon keresztül velünk lakott. Együtt nyomorogtunk és együtt éltünk át nagyon szép pillanatokat. Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy velünk van egy ilyen kiváló ember, egy ilyen nagyszerű költő, aki utat mutat abban a zűrzavaros világban, amit otthagytunk magunk mögött. Én már kamasz koromban beleszerettem az ő Villon-jaiba. Azelőtt soha nem láttam az arcát. Utólag realizálom, hogy még Magyarországon élve találkozhattam volna vele. Amikor a foglyok kiszabadultak a recski táborból, odahozták őket a filmgyári üdülőbe, ahol senki nem állt szóba velük. Pedig sokan ismerték Faludyt is, a feleségét is, és a többieket is. Én viszont soha nem láttam, és sajnos nem is tudtam, hogy ott van. Gyurka örömmel jött át Kanadából, mi meg boldogan fogadtuk Amerikában. Örültünk, hogy ott van velünk és a mienk. Előadásokat, felolvasásokat szerveztünk. Én is mondtam a verseit. Olyan boldog voltam, hogy megismerhettem azt az embert, akivel mindig is szerettem volna találkozni. (…) A versekkel vigasztaltuk magunkat, mert hát... a honvágy jön, marad, és el nem múlik.”

Bessenyei Ferenc és Krencsey Marianne

Arra, hogy a filmszínészettel megpróbálkozzon, nem is gondolt: nyelvtudását nem érezte ehhez elégségesnek, s azzal is tisztában volt, hogy az amerikai színészek felkészültségével sem versenyezhet, hiszen ő rendezőnek tanult.
 Egyik nyilatkozatában azt mondta: jól választottak új hazát, de semmi nem pótolja a régit. Amerikában tevékeny életet él: ő a New York-i Fészek Klub egyik alapító tagja, Carelli Gábor halála után jelenlegi elnöke, 1993-ban az ő vezetésével alakult meg a Magyarság Jó Hírét Védő Liga. Önéletrajzi kötete 2001-ben jelent meg.
A rendszerváltás után hosszabb-rövidebb időre évente hazalátogat, 2003 óta az ő kézlenyomata és aláírása is szerepel a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban található Csillagok Falán.

Krencsey Marianne

“Jól esik, hogy most nemcsak a korombeli hölgyek jönnek oda hozzám, hanem még azok is szóba állnak velem, akik eddig átnéztek a fejem fölött. Ami azt jelenti, hogy már nem haragszanak rám vagy nem ítélnek el… Jó érzés, hogy nem tekintenek idegennek. Különben azok, akik nem sajnálták az indulataikat takargatni, azok már régen meghaltak, azokkal már nincs dolgom. Nem szándékoztam színésznőnek menni, színházi rendezőnek készültem, amit viszont soha nem gyakoroltam. Ennek ilyen furcsa következményei vannak, de mindez nagyon jól jött össze, mert rendkívül színes, küzdelmes, tartalmas, szép életet éltem mind a két helyen. (...) Úgy érzem, életem egy csodálatos időszaka volt a filmezés, egy szép mese, ami véget ért. Úgy is mondhatnám, két életem volt, egy budapesti, és egy New York-i. (...)Több nehézségen mentem keresztül, mert sok irigy ember dühe okozott nekem problémát, de megúsztam. Igazából mind a két életem jót tett nekem, meg Gyuszinak is, mert újra kellett harcolni, és az sosem árt” – vallott érzéseiről nemrég Krencsey Marianne, aki idén, március 31-én hunyt el.

Forrás: MTI, filmkultura.hu, Színház.hu