A dán Odin Teatret The Tree című darabját szeptember 30-ától öt alkalommal játssza a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán Eugenio Barba rendezésében.
Fotó: Rina Skeel
A Nemzeti Színház ajánlója:
Ismét a Nemzeti Színházban látható az antropológiai színház legjelentősebb képviselője, Eugenio Barba, aki legendás társulatával égetően aktuális témát érint a The Tree című produkciójában, és – mint mindig, most is – költői képekben láttatja azt: a szír sivatagban két szerzetes elültet egy körtefát, hogy visszacsalogassák az eltűnt madarakat. Nigériában egy anya a felejtés fája árnyékában pihen. Egy európai hadvezér elmagyarázza, hogy miért szükségesek az etnikai tisztogatások.
Fotó: Rina Skeel
Egy afrikai hadvezér, mielőtt harcba indul, emberáldozatot mutat be, hogy saját gyerekhadseregét sebezhetetlenné tegye. És sorolhatnánk tovább a születőben lévő színházi etűdöket, ha részletesen ismernénk őket, hiszen a próbák épp most zajlanak Holstebróban.
A társulat most először arra is lehetőséget teremt, hogy augusztus 30. és szeptember 10. között tizenöt külsős is betekinthessen a próbafolyamatba, és akár javaslatokat tegyen az alkotóknak. Az előadás premierje szeptember 19-én lesz Holstebróban, és rögtön ezt követően Budapesten.
Fotó: Rina Skeel
A produkciót a dán Nordisk Teaterlaboratorium, a budapesti Nemzeti Színház, valamint a lengyel Grotowski Intézet illetve Wroclaw Európa Kulturális Fővárosa 2016 közösen hozza létre.
A The Tree (A Fa) produkció része egy trilógiának, amely a The Trilogy of the Innocents (Az ártatlanok trilógiája) címet viseli. További részei a The Great Cities under the Moon (Nagyvárosok a Hold alatt) és a 2015-ös MITEM-en zajos sikert aratott The Chronic Life (Krónikus Élet).
Fotó: Rina Skeel
A Nemzeti Színházban a darabot öt alkalommal, szeptember 30-án, október 1-jén, 2-án, 4-én és 5-én láthatják azok, akik az európai színházművészet kultikus rendezőjének egyedi, szenvedélyes formanyelvére kíváncsiak. Jegyek már kaphatóak a Gobbi Hilda Színpadon színre kerülő előadásra.
Különlegesség még, hogy az Odin Teatret társulatához ez alkalommal két rendkívül művész csatlakozik: Indiából a Baul hagyományának egyik legjelentősebb élő képviselője, Parvathy Baul és Bali-szigetről I Wayan Bawa mester. Ők külön is bemutatkoznak: szeptember 27-én Parvathy Baul koncertjére várják Önöket, szeptember 28-án pedig I Wayan Bawa maszkos táncbemutatójára.