Július 29-én mutatják be az Operaházban a Billy Elliot – a Musicalt. Többek között a készülő produkcióról is mesélt az Origónak Szirtes Tamás rendező, aki a következő vezetői ciklusára készül a Madách Színházban.
Szirtes Tamás az interjúban kifejtette, hogy a színháznak sokféle aranykora van. Kétségkívül a Madách Színház egyik legfényesebb korszaka Ádám Ottóhoz kapcsolódik. “Nekem ő mesterem, tanárom volt, ott van az íróasztalom fölött a képe. Mind a mai napig azt gondolom, hogy a saját személyes pályám soha nem teljesedhetett volna be nélküle, nagyon nagy szeretettel, hálával gondolok vissza rá, és mindazt, ami az ő szakmai emlékezete, azt igyekszem megőrizni” – mesélte.
A Madách Színház igazgatója arról is szót ejtett, hogy mennyire változott meg a teátrum profilja az elmúlt években. “Én 2004-ben vettem át a színházat. Részben a fenntartó Főváros óhaja volt, hogy a Madách Színház változzon meg, és a művészszínházak - szórakoztató színházak újfajta leosztásában foglaljon el új helyet, nevezetesen a zenés színházi helyet. Ez a fenntartói igény teljes mértékben egybeesett az én ambícióimmal és vágyaimmal, tehát a Madách Színház profilváltásáról szóló döntés szerencsés csillagzat alatt született. Az én döntésem tulajdonképpen abból vette az energiát, az ihletet és a bátorságot, hogy 1983-ban - az Ádám Ottó korszak közepén, a Madách Színház prózai korszakában – Seregi Lászlóval megcsinálhattuk a Macskákat" - mesélte a direktor.
Szirtes Tamás úgy véli hogy a Madách Színházban most is nagy korszak van: a zenés színház szolgálatának a korszaka. Az operettel azonban soha nem akart kacérkodni. Mint mondja: “Az operett és a musical műfaja nagyon különböző. Kétségkívül az Operettszínházban ugyanabban a színházban művelik mind a kettőt, bizonyára lehet is, de nagyon mások a személyi igényei. Mi nem kezdtünk el kacérkodni az operettel, az egy másik úr, és másképp kell szolgálni. Viszont mindig nagyon érdekelt a musicaljátszás dinamikája. Nagyon szeretem, ha árad az energia a színpadról, és ez a fajta energia csak a musicalekből árad, az operettekből vagy a prózából nem. Az is vonzott, hogy a musical nagyon gyorsan reagál a való élet eseményeire, még akkor is, ha elmenekül a valóságból, és nagy színes meséket mond. Igyekszik jelen idejű lenni, ami egyébként nem jellemzője a színháznak.
A Billy Elliot című musical rendezője jelenleg a mű operaházi premierjére készül, és bizakodó az előadással kapcsolatban. “Jelenleg nyolc gyerekből álló csapatunk van, és a darabban van két gyerekszerep. Az egyik Billy, a főszereplő, a másik egy kisebb énekes-táncos szerep, a barátja, Michael. A júniust még odaadtuk magunknak az alkotótársaimmal, hogy eldöntsük, kik játsszák a bemutatókat és az első hónap előadásait, és kik azok, akik később lépnek be. De addig is valamennyi gyerekkel állandóan próbálunk. Ezek a gyerek percenként változnak: nőnek, komolyodnak, változik a hangjuk, a külsejük, mindenféle történik velük. De ma már sokkal optimistább vagyok. A sajtótájékoztatón, ami olyan volt, mint egy kis bemutató, a gyerekek remekeltek. Bátrak voltak, tudták képviselni önmagukat... És jobbak voltak, mint a próbákon. Ez fontos ismérve a tehetségnek. Most reménykedem. Halkan mondom, le is kopogom bal kézzel, de most reménykedem, hogy meglesz a magyar Billy Elliot” – fejtette ki a darab kapcsán.
Szirtes Tamás készül a Madách következő vezetői ciklusára is. "Nagyon szeretnék a Madách Színház mellé másik játszóhelyet, amilyen hajdanában a Madách Kamara volt. Kinőttük ezt az épületet, sokkal több a sikeres darabunk, mint a helyünk, ahol játszani tudjuk. Én nagyon meg vagyok elégedve a tao támogatási rendszerrel, félre tudunk tenni bizonyos pénzeket eredménytartalékként. Képesek vagyunk önerőből még egy játszási helyet beindítani, ha megtaláljuk azt a helyet, amely alkalmas erre. A másik tervem az, hogy el akarom indítani a nagy darabjainkat országos turnékra, mert ezekben a darabokban, amelyek nálunk már nem mennek annyit, még nagyon sok a lehetőség" - hangsúlyozta a direktor.
A teljes interjút az Origón olvashatják.