Csütörtökön visszatér a Mamma Mia! a Szegedi Szabadtéri Játékokra, a nagy sikerű ABBA-musicalt három estén játsszák a Dóm téren.
Fábián Barbara, a fesztivál sajtóreferense közölte, hogy harmadik éve szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán a 2014-ben a Madách Színház csapatával, Szirtes Tamás rendezésében színre vitt musical, a Mamma Mia! Az előző két évadban 11 estén játszották a Dóm téren, és mintegy 45 ezren látták a szórakoztató produkciót, melynek fináléjában együtt táncolnak a színészek és a nézők a színpad előtt és a nézőtéren is.
A musical 1999 áprilisi ősbemutatója óta a világon először Szegeden került színre non replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval. A darab a londoni West Enden és a New York-i Broadway-n is hatalmas sikerrel fut tizenhét éve, 2008-ban pedig film készült belőle. Világszerte csaknem 180 városban, több mint 54 millió néző előtt játszották már az ABBA 27 slágerét felvonultató darabot. Elhangzik benne többek közt a Dancing Queen, a Knowing Me Knowing You, a Super Trouper és természetesen a Mamma Mia! is.
A produkció hazai kőszínházi premierjét 2014 szeptemberében tartották a Madách Színházban, ahol azóta 175 estén láthatta a közönség. A szegedi előadásokon Kováts Kriszta, Sasvári Sándor, Szerednyey Béla, Molnár László, Détár Enikő és Sáfár Mónika játssza a főbb szerepeket.
Színház.hu, MTI