Beszélő levelek – kinyílik a hírességek postaládája címmel egy olyan új színházi-irodalmi programsorozat indul útjára szeptemberben, amihez még csak hasonló sem volt eddig Magyarországon.
Egykori és ma élő híres emberek, politikusok, alkotók életébe pillanthatnak be az érdeklődők, neves művészek tolmácsolásában - talán az egyik legintimebb módon –, leveleiken keresztül. A havi egy alkalommal jelentkező estek házigazdái között van Lackfi János, Bíró Kriszta, Nyáry Krisztián és Novák Péter is. A levelek tolmácsolói pedig a hazai színházi élet elismert alkotói, mint Gálffi László, Kovács Patrícia, Gryllus Dorka, Szirtes Ági, Csomós Mari, Fodor Tamás vagy Száraz Dénes.
Az ötletadó projektet Shaun Usher, a népszerű Letters of Note című blog és az az alapján készült könyvek szerkesztője indította útjára Angliában. A Letters Live eseménysorozat ma már olyan közkedvelt, hogy rendszeresen teltházas előadásokat tartanak például a londoni Covent Garden negyedben található patinás Freemasons’ Hallban vagy az edinburghi könyvfesztiválon. Az estek visszatérő vendégei világhírű színészek, előadóművészek, a brit kultúra nagyágyúi, mint Ben Kingsley, Benedict Cumberbatch, Tom Hiddlestone, Jude Law, Kylie Minogue, Nick Cave vagy Stephen Fry. Egy ilyen alkalommal találkozott a projekttel Megyeri Léna is, akinek annyira megtetszett az ötlet, hogy úgy döntött, megpróbálja itthon is megvalósítani. „Egy hihetetlenül szórakoztató és pörgős előadás volt, amiből ugyanakkor nagyon sok mindent lehetett tanulni is, mert olyan levelekkel találkozott az ember, amikről nem is gondolta volna, hogy léteznek vagy nyilvánosan hozzáférhetőek. Úgy gondoltam, érdemes lenne itthon is létrehozni valami hasonlót, mert ezzel a különleges formátummal, ami színház és irodalom is egyben, miközben szórakoztat, mégis tanít, még sehol nem találkoztam.”
A különböző művészeti területekről érkező előadók – (egy este hatan) - tolmácsolásban szerelmespárok, szülők és gyerekek, barátok, írótársak, vagy akár ismeretlen, hétköznapi hősök levelezése elevenedik meg. Megtudhatjuk például, hogy mit írt Richard Burton Elizabeth Taylornak a szakításuk idején, mire kérte Gandhi Adolf Hitlert, milyen tanácsokat adott Kurt Vonnegut egy középiskola tanulóinak, vagy hogyan utasította vissza Nick Cave az MTV rangos díját.
A Beszélő levelek szerkesztői az Angliában megjelent két kötet és blog felhasználása mellett hazai történészek segítségével folyamatosan gyűjtik a legizgalmasabb magyar leveleket is. "Emellett azt tapasztaljuk, hogy a fordítóktól az írókon át a színészekig mindenkinek van egy-egy izgalmas levele, amit szívesen ajánl felolvasásra” – meséli Megyeri Léna. Az estek szerkesztésénél a legfontosabb szempont, hogy az egyes előadókhoz leginkább illő leveleket válogassanak össze, az ókortól napjainkig. „Van olyan levelünk, amit egy egyiptomi hölgy írt az elhunyt férjéhez. Ez elég különleges dolog, hiszen az ókori emberek hétköznapjaiba kevéssé tudunk bepillantani. A levelet olvasva pedig rájövünk, mennyire modern mindaz, amiről szó van benne. Ugyanazokat a dolgokat írja le, amiket egy 21. századi gyászoló özvegy írna a férjének.”
A felolvasást élőzenei betétek színesítik, hiszen egy-egy zenemű is gyakran üzenet, valakihez írott „levél”. A zenei válogatásáért Nyitrai László felel.
Az esteket minden alkalommal más házigazda moderálja: írók, színészek, tudósok, zenészek. Az ő feladatuk, hogy kontextusba helyezzék az egyes leveleket, és összekössék azokat. „Azt szeretnénk, hogy alapvetően ez egy improvizatív és nem kötött, megírt dolog lenne. Fontos, hogy a saját egyéniségük is megjelenjen benne, mint ahogy a színészek esetében is alapvető, hogy a személyiségükkel átitatva bújjanak a levélírók bőrébe” – fejti ki Megyeri Léna.
A leveleket – a házigazdák mellett – olyan színészek és előadó-művészek olvassák fel, mint Csomós Mari, Szirtes Ági, Fullajtár Andrea, Kovács Patrícia, Petrik Andrea, Gryllus Dorka, Kiss Diána Magdolna, Kováts Kriszta, Szalai Kriszta, Szávai Viktória, Szorcsik Kriszta, Rezes Judit, Rujder Vivien, Gálffi László, Mácsai Pál, Simon Kornél, Cserna Antal, Fodor Tamás, Hegedűs D. Géza, Nagypál Gábor, Kaszás Gergő, Szirtes Balázs, Keresztes Tamás, Balázs Zoltán, Száraz Dénes, Vecsei Miklós Hasi, Orosz Ákos, Puskás Tivadar, Puskás Peti, Seress Zoltán.
Megyeri Léna
A Beszélő levelek különleges és egyszeri élményt jelenthet mindenki számára, aki szereti a színházat, az irodalmat, vagy érdeklődik a hírességek élete és különböző titkok iránt, hiszen egyetlen este sok olyan dolgot megtudhatunk, amire más módon nem lenne lehetőségünk.
A programsorozat egy három napos fesztivállal veszi kezdetét, szeptember 15-17. között a Budapest belvárosában található Mozsár Kávézó most felújított, sokoldalú, technikailag is minden igényt kielégítő emeletén, ami a későbbiekben is helyet biztosít a rendezvényeknek.
A Független Színművészetért Alapítvány és a Műhely Produkció közös produkciója
facebook.com/beszelolevelek
instagram.com/beszelolevelek