Egykor artistaművész volt - A Nagycirkusz is gyászolja Somló Tamást

A 68 éves korában, hosszú betegség után július 19-én keddre virradóra elhunyt művészt a MACIVA is gyászolja.

 temetes

 

A Baross Imre Artistaképző tanári kara és diákjai, a Magyar Cirkusz és Varieté (MACIVA) valamint a Fővárosi Nagycirkusz munkatársai és a magyar cirkuszművészek mély megdöbbenéssel fogadták a hírt, hogy 68 évesen, hosszan tartó betegség után meghalt Somló Tamás énekes, zeneszerző, egykori artistaművész.

 

A MACIVA mélyen osztozik a család fájdalmában és mindent megtesz annak enyhítése érdekében  – jelentette be Fekete Péter miniszteri biztos, a Nagycirkusz igazgatója.

 

Tudta-e Ön, hogy...

 

* a nagyközönség a Fővárosi Nagycirkuszban felállított emlékhelynél, a cirkusz előadásai előtt, a szünetekben játszott Somló Tamás dalok mellett emlékezhet az elhunyt művészre.

 

* Somló Tamás a budapesti Práter utcai Általános Iskola zenetagozatán hegedülni tanult, majd tizenhárom évesen szaxofonra váltott, még tucatnyi hangszeren játszott, a basszusgitártól a zongorán át a fúvós hangszerekig. Később Heinemann Sándornak,a nagycirkusz karmesterének, a Royal Orfeum tulajdonosának hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc, balett, pantomim és karate volt a tananyag. Rövid ideig az Atlas együttesben zenélt, az akkor még amatőr Omegának 1964-től három éven át volt tagja, de az anyagilag sokkal jövedelmezőbb artista szakmával sem szakított és utazni is vágyott. A Luxor zsonglőrcsoporttal körbeturnézta a világot, majd miután a csapat 1969-ben szétszéledt, Somló a Kex együtteshez csatlakozott. 1972-től a Non-Stop együttes frontembereként lépett színpadra, a következő évben meghívták basszusgitárosnak a távozó Frenreisz Károly helyére az első magyar supergroupba, a Locomotiv GT-be.

 

Többek között ő szerezte a Ha a csend beszélni tudna, az Álomarcú lány, az Ülök a járdán, a Valamit mindig valamiért, a Boogie a zongorán, a Primadonna, a Nagyon kell, hogy szeress és az Annyi mindent nem szerettem még című slágerek zenéjét. Kissé karcos hangja teljesen egyedi, azonnal felismerhető volt.

 

* a magyar cirkuszművészet soha sem feledkezett meg az egykori artistáról. Számos cirkuszi esemény, rendezvény házigazdája a sokoldalú Somló Tamás volt. (A Baross Imre Artistaképző 60. jubileumi előadása, az Artista Cafe rendezvények.)

 

omlotamas 

 

Végső búcsút vettek Somló Tamástól

 

Több száz tisztelője, barátja, pályatársa kísérte utolsó útjára Somló Tamás énekest, zenészt, dalszerzőt, a Locomotiv GT tagját csütörtökön Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.

    

A művészt zsidó szertartás szerint búcsúztatta gyászoló családja előtt Kardos Péter főrabbi. A barátok nevében Léderer Pál újságíró beszélt a ravatalnál.
    

"Gyönyörködtetett zenéjével és énekével, sugározta magából a jóságot és a szeretetet, ami napjaink világában alig fellelhető. Humora volt és optimista életigenlése" - mondta a főrabbi. Kitért arra, hogy Somló Tamás szinte hangszerrel a kezében született, és majdnem úgy is halt meg meg, amikor halálos ágyáról felkelve több száz kilométert utazott, hogy egy jótékonysági koncerten beteg gyerekeket vigasztaljon.
    

"Számunkra nem hal meg, visszatér és velünk marad, ha beszélünk róla, felidézzük az LGT felvételeit, megnézzük az Álomarcú lány videóját" - tette hozzá Kardos Péter. Szólt Somló Tamás egy kevéssé ismert oldaláról is, arról, amelyik kipát tett a fejére és várta a rabbi áldását, zsinagógákban adott koncertet az első felkérésre.
    

Léderer Pál arról beszélt, hogy konszenzus van abban: Somló Tamás volt a magyar zenei élet egyik legeredetibb, legtehetségesebb, legsokoldalúbb és mindenképpen legtermészetesebb, legőszintébb, leglazább alakja. Úgy vélte, a virtuális térben tűzszünetet teremtett a hír, hogy tényleg elment. "Neki unalmas volt, ami másnak racionális. Rengeteg állata volt, szerette telehordani mindenféle megismételhetetlen dolgokkal a tereit régiségekkel és kacatokkal, kis Honvéd utcai lakásába kandallót, harmóniumot, orgonát, pianinót, még egy Bösendorfer-versenyzongorát is felcipelt. Gyűjtőszenvedélye az emberekre is kiterjedt, négy asszonyt és négy gyereket köszönhetett ennek. Imádta őket és viszont. Igazi társasági ember is volt, akkor érezte elemében magát, ha zajlik az élet" - fejtette ki Léderer Pál. Kitért arra is, hogy Somló Tamás nem készült a halálra, tervei voltak, leginkább egy LGT-koncertet álmodott még, emellett utazni is akart, Izraelbe és Amerikába.

 

temetes1

Somló Tamás édesanyja a zenész temetésén a budapesti Kozma utcai izraelita temetőben


 "Elment egy nagy ember, egy igazi mensch, jól írta Presser Gabi: Tomi nélkül vacakabb lett a világ. Nagy szórakoztató volt, igazi showman, de olyan, aki bár tisztában volt vele, hogy millióknak szerez örömet, úgy tartotta, a showbizniszen kívül is van élet. Artúr rivaldafényre termett, de a színfalak mögött, az árnyékban is észrevette és szerette az embert" - mondta az újságíró.


 A búcsúztatáson a zenészek közül jelen volt az LGT három tagja, Presser Gábor, Karácsony János és Solti János, a zenekar korábbi dobosa, Laux József, Somló Tamás egykori zenekarából, az Omegából Benkő László és Mihály Tamás, továbbá mások mellett Zalatnay Sarolta, Bródy János, Dés László, Gallai Péter, Köves Miklós, Závodi János, Horváth Charlie, Balázs Fecó, Demjén Ferenc, Gerendás Péter, Bornai Tibor, Márton András, Lengyelfi Miklós, Heilig Gábor, Jávori Ferenc, Király Viktor, valamint Székhelyi József színművész.

süti beállítások módosítása