„Itt vagyok, szabad vagyok” - Trokán Nóra válaszolt

Öt évadnyi kecskeméti társulati tagság után szabadúszó, az idei POSZT-on megkapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat, Gigor Attila új filmjében pedig roma prostit játszik. Trokán Nórát a Szabad Föld kérdezte.

 

A Szabad Föld cikkéből:

 

Amikor megtudtam, hogy Zsótér Sándor rendező rám osztotta Mary szerepét, igencsak megrémültem, miközben tudtam, biztosan megvan az oka a döntésének. S az első próbán ki is derült: a nő tizennyolc évesen összeházasodott a szerelmével. Ez volt élete legboldogabb időszaka. Aztán valahol elkezdett romlani minden, fokozatosan ment tönkre az élete. A darabban sokat beszél a múltjáról, valójában abban él, erre épült a rendezői koncepció.

A Macska a forró bádogtetőn esetében nagyjából koromnak megfelelő a szerep, itt nem kellett semmiféle csavart alkalmazni” - mesélte Trokán Nóra a kecskeméti színház előadásáról. Hozzátette, azért szeret Zsótér Sándorral dolgozni, mert leveszi a válláról a terhet. „Észrevétlenül történik minden. Pontosan lát engem, türelmes velem, remekül tud formálni, képes a megfelelő utakra terelni. Ritka az ilyen találkozás” fogalmazott a színésznő.

 

trokan nora

Fotó: Németh András Péter, szabadfold.hu


Arra a kérdésre, hogyan készül a szerepeire, elmondta, ez szerepfüggő. „Szeptember végén lesz a bemutatója Gigor Attila Kút című filmjének, amelyben egy roma prostit játszom. Hajnalka nagyon szélsőséges karakter. Sokat készültem rá. Először mindig magamban próbálom megtalálni azokat a vonásokat, amelyek az adott figurát jellemzik. Valahol mélyen bennem is rejtőzik az a fajta gátlástalanság, amilyen ez a lány, és ha esetleg kitörne belőlem, az csakis odahaza, négy fal között történne. A közösségi portálon követtem egy ideig pár fiatal csaj videocsatornáját, ahol iszonyú durván kiosztják egymást, szinte belepirul az ember a szavaikba. Amit ellestem tőlük, azt beépítettem a szerepembe. Azért is fontos a finomhangolás, mert a kamera előtt nem hibázhat az ember, azonnal tudni kell hitelesnek és pontosnak lenni, amíg a színházban ugyanerre hosszabb próbafolyamat áll rendelkezésünkre” avatott be a színésznő.


Trokán Nóra azt is elárulta, amikor megkapta a POSZT legjobb női főszereplőjének járó díjat, másnap felhívta Törőcsik Mari. „Egész pályáján zseniális rendezőkkel dolgozhatott, és ahogy látja, ebben a tekintetben nekem is jól alakulnak a dolgok. Két darabban játszom vele a Nemzetiben, rengeteget tanulok tőle a próbákon és az előadásokon. Megnyugtat a jelenléte. Ahogy bejön a színpadra, nem izgulok tovább, magával ragad a játéka. Jó belenézni a szemébe, és megtapasztalni, hogy sűrűvé válik körülötte a levegő”  fogalmazott.

 

A szabadúszásról elmondta, az volt a szerencséje, hogy Kecskeméten sokféle rendezővel dolgozhatott, ezek a kapcsolatok pedig továbbélnek és alkalmasint újabb munkákat hoznak. „Aki szabadúszó, annak időnként fel kell vennie a telefont. Sokan szégyenérzetből nem teszik ezt meg. Nem szabadna. Hiszen ezek a telefonok amolyan jelzések. Életjelet adok magamról: itt vagyok, szabad vagyok. Akihez nem jutnak el információk, az honnan tudhatná, hogy éppen eljöttem valahonnan. Azt gondolják, hogy mint egy jó színház tagját, nyilván elhalmoznak munkával. De az is félreviheti a dolgot, ha sokat látnak a médiában, mert annak nem egyenes következménye a rengeteg feladat” mutatott rá Trokán Nóra.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása