A Táncművészeti Főiskola hajdani diákjai taroltak Zágrábban

2016. július 6-8. között került megrendezésre a Mia Čorak Slavenska Nemzetközi Balettverseny Zágrábban.

A Magyar Táncművészeti Főiskola közleménye:


A balettversenyen a Magyar Táncművészeti Főiskola intézetigazgatója, Macher Szilárd volt a zsűri egyik tagja a zsűrielnök Irek Mukhamedov és a Magyarországon is ismert és gyakran dolgozó Ljubinka Dobrijević mellett. A versenyre 89 fiatal táncos nevezett junior és senior kategóriában, akik Kubától Japánig a világ huszonegy országából érkeztek.

 

saya ikegami

Saya Ikegami

 

A Táncművészeti Főiskola számára örömteli eredmény született, hiszen a 2015-ben Barna Mónika osztályában végzett japán hallgatónk, Ikegami Saya nyerte a megosztott aranyérmet a felnőtt női kategóriában, valamint a korábban szintén nálunk tanult Matsuhisa Mutsumi különdíjat nyert a legkiemelkedőbb partneri együttműködésért angol kollégájával, Adam Harris-szel. Mindkét volt hallgatónk jelenleg a zágrábi Horvát Nemzeti Színház balettegyüttesének tagja.
A főiskolánkkal évek óta szorosan együttműködő versenyen többen kaptak ösztöndíjat a Magyar Táncművészeti Főiskola XXIX. Nemzetközi Nyári Tánckurzusára is: ennek egy részét a főiskola, másik részét a rendező Horvát Táncművészek Szövetsége ajánlotta fel.
 
A július 8-án megrendezett gálaműsor után az érdeklődők megtekinthették a verseny névadója, az éppen 100 éve született Mia Čorak Slavenska életéről szóló, idén Emmy-díjjal kitüntetett dokumentumfilmet: Mia - Egy táncos útja címmel.

süti beállítások módosítása