12 pályázat érkezett az Újszínház vezetésére

Egy pályázat érkezett a Madách Színház, kettő a Thália Színház és tizenkettő az Újszínház vezetésére szóló kiírásra a csütörtöki határidőig - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.

 

A pályázók neveit az érintettek felhatalmazásának hiányában nem közölték. A pályázatokat elbíráló szakmai bizottságok létrehozása még folyamatban van és a meghallgatások időpontjáról sem ismert még. Mint írják, az igazgatók személyéről a szakmai bizottsági meghallgatások után, várhatóan a soron következő ülésén dönt a Fővárosi Közgyűlés.

 

ujszinhaz

Fotó: György Zsolt

A Madách Színház az MTI kérdésére közölte: Szirtes Tamás, a színház jelenlegi igazgatója pályázott.


A Thália Színház jelenlegi menedzser-igazgatója, Kálomista Gábor az MTI-nek elmondta: beadta pályázatát a színház igazgatói posztjára. Az eddigi vezetés tagjai közül Bereményi Géza művészeti tanácsadóként, Csányi Sándor művészeti vezetőként, Csécs Tamás gazdasági igazgatóként folytatná a munkát.


Az Újszínház igazgatói posztjára sajtósának közlése szerint Dörner György újra beadta pályázatát. Sajtóhírek szerint a pályázók között van: Bodó Viktor, aki a Kultúrbrigád csapatával indul, a Szputnyik korábbi ügyvezetője, Tóth Péter, aki Mátyássy Bencével, a Nemzeti Színház művészével pályázik, Radó Denise, a szolnoki Szigligeti Színház színész-rendezője, Kárpáti Péter író-dramaturg-rendező, aki a k2 Színház tagjaival és Hudi Lászlóval illetve Hegymegi Máté rendezőkkel fog össze. Pályázik még Herczeg Tamás, aki nem társulatának, a HOPPartnak keres játszóhelyet, hanem kimondottan az Újszínházra írtak programot Szántó Péterrel, a teátrum jelenlegi ügyelőjével. "Az ügyvezető igazgatói pályázat kapcsán hallottunk más jelöltekről is, a rendező Hargitai Ivánról, akit nem értünk el, és Németh Kristófról, aki érdeklődésünkre azt üzente, hogy nem pályázott" - számolt be a Nol.hu.


A Madách, a Thália és az Újszínház vezetésére június 29-én írt ki pályázatot a Fővárosi Közgyűlés. Mindhárom megbízatás öt évre szól majd: a Thália Színház igazgatója 2017. január 1-től, a Madách és az Újszínház vezetője pedig 2017. február 1-től töltheti be a posztot.

 

süti beállítások módosítása