Felújított parkban kezdődött el az idei Keszthelyi Nyári Játékok

Elkezdődött a XVII. Keszthelyi Nyári Játékok.

 

Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója és Pálinkás Róbert, a Helikon Kastélymúzeum igazgatója tartott sajtótájékoztatót.

 

 keszthely

 

Pálinkás Róbert beszélt a kiemelt állami támogatású, 2.8 milliárd összegű parkfelújításról. Elmondta, hogy a parkot Festetics Tasziló (1850-1933) idejének megfelelően építették vissza. Ehhez igazították a kornak megfelelő növények és virágok ültetését is. A park felújításával a kastélyfelújításának első fejezete lezárult - tette hozzá az igazgató.

 

Puskás Tamás elmondta, az internet térhódításaképpen ez az első nyár, amikor az első három előadásra az online értékesítésből fogyott el a jegyek 80%-a.

 

A Centrál Színház komédiája, a Ma este megbukunk nagy érdeklődésre tart számot Keszthelyen is. Tíz alkalommal láthatják az érdeklődők a pesti előadást, amelyet az előző évadban 54-szer játszott el a társulat, telt házak előtt. Ez eddig 23.220 nézőt jelent.


A Ma este megbukunk harmadik évada fut Londonban, Mark Bell, az ottani előadás rendezője vitte színre a magyarországi premiert is. Az előadást ​a ​Színikritikusok ​Legjobb Kommersz Előadás Díjára jelölt​ék.

süti beállítások módosítása