Húsz éve, 1996. július 30-án halt meg Claudette Colbert Oscar-díjas filmszínésznő, aki jellegzetes frufrujával és lenyűgöző lábaival Hollywood egyik legjobban fizetett csillaga volt.
Lily Emilie Chauchoin néven Párizs külvárosában látta meg a napvilágot 1903. szeptember 13-án. Nem sokkal később apja cukrászdája tönkrement, a család New Yorkba költözött. Egy ötödik emeleti lakást béreltek ki, Colbert később azt állította, legendásan gyönyörű lábait annak köszönheti, hogy a házban nem volt lift. Anyja csak bátyját dicsérte, lányát csúf kiskacsának tartotta, aki ezért egész életében elismerő szavaiért küzdött. Kiskorában festő, majd divattervező akart lenni, de folyékony francia nyelvtudása miatt húszévesen felkérték, hogy ugorjon be egy darabba. (Kiválóan tudott ugyan angolul, de egész életében franciául gondolkodott, álmodott és imádkozott, családjával is csak anyanyelvén beszélgetett.)
A színpad felejthetetlen élménynek bizonyult számára, és a meglehetősen szerény fizetés ellenére Claudette Colbert művésznéven színésznőnek állt. Nemsokára a Broadwayn kapott szerepeket, 1927-től a színház mellett filmeket is forgatott. Anyja csípős megjegyzéseitől tartva titokban ment férjhez kollégájához, Norman Fosterhez. A különös házasság hét évig tartott, ez idő alatt ő az anyjánál lakott, férje külön lakást bérelt magának.
Egy némafilmben debütált, de hangosfilmekben futott be. Egyik első sikere a Young Man of Manhattan volt 1930-ban, amelyben férjével együtt játszott, nem mellesleg ez volt Ginger Rogers első filmje. A Paramount Stúdió évekre beskatulyázta, így nem csoda, hogy amikor Cecil B. DeMille producer váratlanul megállította a filmgyár parkolójában, és megkérdezte, hogy szeretné-e megkapni a világ leggonoszabb nőjének szerepét, szemernyi gondolkodás nélkül igent mondott.
Így lett az övé 1932-ben Poppea, Néró császár kéjvágyó feleségének szerepe A kereszt jele című filmben, s kisebbfajta botrányt kavart, hogy néhány pillanatra meztelen keble is felvillant a filmvásznon. A világhírt és az Oscar-díjat az Ez történt egy éjszaka hozta meg számára. A Frank Capra rendezésben, Clark Gable főszereplésével készült film volt az első, amely elnyerte az öt legfontosabb Oscart a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb női főszereplő, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb forgatókönyv kategóriában. Ezt a bravúrt később csak a Száll a kakukk fészkére 1975-ben, majd a Bárányok hallgatnak 1991-ben tudta megismételni. Colbert és Capra nehezen jöttek ki egymással, a színésznő később elárulta, hogy Capra volt az egyetlen rendező, akit ki nem állhatott. Érdekesség, hogy Colbert nem bízott győzelmében, a gála idején akart hosszabb útra indulni, és szó szerint a vonatról szedték le, hogy átvehesse az arany szobrocskát.
Immár Oscar-díjasként kiharcolta gázsija emelését. Billy Wilder rendező, aki három filmben (Kékszakáll nyolcadik felesége, A férj közbeszól, Ébredj, szerelmem!) is dolgozott vele, kiváló humorérzékű művésznek tartotta, aki pontosan ráérez a szellemes helyzetekre, és a legjobbat hozza ki belőlük.
Colbert fegyelmezetten és elszántan dolgozott, büszkén vallotta, hogy pusztán akaraterejével lett sztár. Tudta, hogy nem ő a legszebb Hollywoodban, de intelligensen egyedi volt, és mindenki emlékezett az arcára. Mivel orra jobb felén kis dudor volt, ragaszkodott hozzá, hogy csak a bal oldalát fényképezzék, ezért átalakítatta a jeleneteket, a világítást. Ha valaki változtatásokat próbált javasolni frizurájával, sminkjével, vagy éppen a ruhája hosszával kapcsolatban, csak ennyit felelt: "Már épp elég ideje vagyok a Claudette Colbert-bizniszben. Művészként élek, minden nap megfestem ugyanazt a képet: saját magamat."
1935-ben került be a legtöbb bevételt hozó tíz filmsztár közé, három évvel később a producer Louis B. Mayer után ő volt a második legjobban fizetett hollywoodi személyiség. Magánélete azonban zátonyra futott, férjétől elhidegült, majd elvált, de szenvedélyes szerelmüket soha nem feledte. Krónikus arcüreggyulladása miatt került kapcsolatba Joel Jay Pressman fül-orr-gégész specialistával, aki második férje lett, és haláláig társa maradt. A színésznőt érzelmileg megviselte, hogy nem lehetett gyermekük, talán ezért is keveredett futó románcba Ray Millanddel, akivel 1941-ben fogatott együtt.
A második világháború alatt évente legalább két filmet készített, önkéntesként dolgozott a Vöröskeresztnél, miközben a németek által megszállt Franciaországban rekedt rokonaiért aggódott. 1944-ben Oscar-jelölést kapott a Mióta távol vagy című háborús drámában nyújtott alakításáért.
Pályája során olyan sztárokkal játszott együtt, mint Charles Boyer, Gary Cooper, James Stewart, Henry Fonda, Spencer Tracy, Orson Welles. 1950-ben a Borneó foglyai című filmben a hitelesség kedvéért lemondott a sminkről, izzadtan és kócosan állt a kamerák elé, sőt első ízben engedte, hogy jobb profilját is filmezzék. A színházhoz is visszatért, és televíziós felkéréseknek tett eleget.
Több mint hatvan filmben játszott, az utolsó, a Parrish 1961-ben került a mozikba. Ezután már csak a The Two Mrs. Grenvilles című televíziós sorozat egyik mellékszerepét vállalta el, amelyért 1988-ban Golden Globe-díjat vehetett át.
A színésznő 1988-ban megkapta a francia Becsületrendet, 1989-ben az egyik legrangosabb amerikai kulturális kitüntetést, a Kennedy Központ életmű-díját vehette át. A ceremónián kollégája, Gregory Peck a következőt mondta: "A Szabadság-szobor óta Colbert a legjobb dolog, amit Franciaországtól kaptunk." Az Amerikai Filmintézet beválasztotta az elmúlt száz év legnagyobb hollywoodi filmsztárjai közé, a színésznők listáján az előkelő 12. helyre sorolták.
Claudette Colbert 1996. július 30-án, 92 évesen hunyt el Barbadoson.
MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.