Augusztus 19-én tartják a szombathelyi Karneválszínház idei bemutatóját a Megyeháza udvarán.
A Weöres Sándor Színház ajánlója:
Ferdinando Quagliuolo magának követeli munkatársa, Mario Bertolini lottónyereményét, hiszen Mario az ő apjától tudta meg – álmában – a nyertes számokat. Ferdinando azt hiszi, hogy apja csak tévedésből jelent meg Marionak: tulajdonképpen neki szánta az információt, csak eltévesztette a házszámot. Ellopja a nyertes szelvényt, egy ügyvédtől és egy plébánostól kér segítséget igaza védelmében...
A darabot Eduardo De Filippo 1940-ben mutatta be Rómában. Ferdinando Quagliuolo szerepét maga Eduardo, Mario Bertolinit pedig öccse, Peppino játszotta.
Fotó: Gombás Mónika
Mario B. Mignone a Nem fizetek! (Non ti pago) című darabról: "A lottó a nápolyiak olyan szenvedélye, amely alól senki sem tudja kivonni magát, folyton a számok miatt aggódnak, azokat tanulmányozzák és várják – mint valami varázslatot. Eduardo De Filippo különös figyelmet fordít a helyzet morális és intellektuális vonzataira. A szerző nemcsak a tudatlanságot és a babonás hiedelmeket gúnyolja ki, hanem a papokat is, akik támogatják ezt a – számukra mindenképpen jövedelmező – szenvedélyt.
Az egyetlen valóság a hiedelmek valósága. A babona nem vallásos hit, nem istenhit, hanem az az állapot, amikor különös, misztikus jelentőséget tulajdonítunk az életünk teljesen hétköznapi mozzanatainak. Az emberek valami személytelen, bizarr, rosszindulatú hatalomtól félnek – ez lesz a hétköznapi valóság legmeghatározóbb eleme. Úgy érzik, hogy a szerencsétlenségeik ennek az irracionális világnak a megnyilvánulásai. A nézők szemében természetesen komikusak ezek a szerencsétlenségek. És ha a nézők úgy érzik, hogy a saját életük tükrét látják a színpadon, akkor a szerző nemcsak a „maszkot”, hanem az „ellen-maszkot” is képes volt megteremteni, azaz pirandellói, „humorisztikus” helyzetet hozott létre, amely egyszerre fájdalmas és vidám, és szinte láthatatlan vonal választja el egymástól a kettőt. De Pirandello hatása csak nagyon közvetetten van jelen a De Filippo-darabokban, sosem „hatol mélyre”, nem érinti a darabok lényegét.
Don Ferdinando próbatételei egyre szürreálisabbak, egyre abszurdabbak, de ez egyáltalán nem gátolja a nézőt abban, hogy tökéletesen bele tudja élni magát a történetbe. Eduardónak kivételes érzéke van a komikumhoz, a komikus hatás kiváltásához.
Fotó: Gombás Mónika
Gyorsan váltakoznak a jelenetek, és kikezdhetetlen logika szerint követik egymást – ennek ritmusát a fantázia és a valóság egymásra hatása szabja meg. Az életteli-életszerű beszélt nyelv és a remek dialógusok is mind hozzájárulnak ahhoz, hogy remekműnek érezzük a Nem fizetek!-et. Eduardo itt visszatér a dialektális színház hagyományához, a commedia dell’arte ritmusához. Játékosság és szinte szatirikus hangvétel jellemzi a darabot; nevetünk a komédián, de a mélyben rejlő emberi indítékok nagyon is komolyak és egyáltalán nem nevetségesek.
A szerző mélyen elítéli a babonaságot és a papságot – innen a Frungillo-fivérek és Don Ferdinando jelenetének szarkasztikus hangvétele, majd ugyanez a hangvétel tér vissza a második felvonás közepén is, Don Raffaele atya és Don Ferdinando beszélgetésében: az egyik arra kíváncsi, mi történik a halál után, lehetséges-e, hogy valóban tévedett a halott papa, amikor nem neki mondta meg a nyerőszámokat, a másik egyszerűen rejtélynek nevezi a történteket, mert a babonaságból neki csak haszna származik.
Az az irónia és düh, amely annyira jellemző arra, ahogy De Filippo a kispolgárok élethelyzeteit látja és ábrázolja, Eduardo későbbi darabjaiban jelenik meg igazán éretten. A főhős itt is a helyzet és az őt körülvevő világ áldozatának érzi magát, de az, ahogy megvédi magát, az, amilyen megoldást talál az egyszerre reális és nem reális helyzetben, az érett darabok technikáját vetíti előre, amellyel főként az Ezek a kísértetek!-ben (1946) és a Nagy varázslatban (1948) találkozunk majd."
A próbákról képekben:
(Fotó: Gombás Mónika)
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
Eduardo De Filippo: Nem fizetek!
Fordította: Török Tamara
Ferdinando Quagliuolo Mertz Tibor
Concetta, a felesége Nagy Cili
Stella, a lányuk Gonda Kata
Aglietiello, mindenes Quagliuolóéknál Jámbor Nándor
Margherita, szobalány Sodró Eliza
Mario Bertolini Balogh János
Erminia, a nagynénje Németh Judit
Vittorio Frungillo Horváth Ákos
Luigi Frungillo Endrődy Krisztián
Carmela Alberti Zsófi
Don Raffaele Console, pap Jordán Tamás
Lorenzo Strumillo, ügyvéd Kálmánchelyi Zoltán
Díszlet - és jelmeztervező: Takács Lilla
Kellékes: Móri Csaba
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
Rendezőasszisztens: Balogh Lívia
Rendező: Réthly Attila
Bemutató: 2016. augusztus 19. 18 óra
(esőnap: augusztus 20. 15 óra)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.