Négy évvel ezelőtt a Színház.hu naponta tudósított az Új Színház-ügy híreiről, az igazgatóváltásról, melynek eredményeként Márta István helyét Dörner György vehette át az igazgatói székben. Most, hogy nyilvánossá vált: 12 pályázat érkezett a teátrum vezetésére, ismét felkeressük az érintetteket.
Rövid kérdéseinkre elsőként Bodolay Géza válaszolt.
Úgy tudjuk, hogy Ön a tizenkét aspiráns egyike. Valóban megpályázta az Újszínházat?
Bodolay Géza: Annak vezetői posztját, azaz, ha tetszik, direktori székét: igen.
„Nagy a tülekedés” – ahogy a Népszabadság fogalmazott. Mit szól ehhez?
Bodolay Géza: Nem gondolom, hogy bárki tülekedik - ilyen sokan gondolják azt, hogy eljött az idő: az eddiginél karizmatikusabb színházra van szükség a Paulay Ede utcában. Nyilván többen is bízunk abban, hogy nem feltétlenül döntötték el előre, ki vezetheti az Új Színházat a következő öt évadban
Összefoglalná, hogy milyen irányt venne a színház az Ön vezetésével?
Bodolay Géza: A Társaság, melynek segítsége nélkül nem vágnék bele: Bodó A. Ottó kolozsvári színháztörténész-dramaturg, Herczeg Tamás színházi menedzser, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója, Herner Dániel, aki a PR és a marketing kommunikációért felel, valamint rajtam kívül három rendező: Hajdu Szabolcs, Sardar Tagirovsky és ifj. Vidnyánszky Attila. Ők már jelezték, hogy örömmel jönnének velem. Ők azok az önálló világnézettel és színházi gondolkodásmóddal rendelkező fiatalok, akikkel érdemes a kopott kisrealista színházi környezetünket valami érvényesebb, a világszínházi ízléshez közelítő irányba mozdítani. Fiatalokkal fiataloknak tehát. Velük érzem leginkább közösnek a saját színházi törekvéseimet.
A pályázat elején van egy rövid összegzés, ezt szívesen a rendelkezésére bocsátom:
“Ha az ÚJ Színház a nevéhez méltón valóban a mindenkori magyar színház és drámaírás folyamatos megújulásának és életben tartásának egyik fontos helyszínévé válhat, úgy ennek a színháznak örömmel vállalom a vezetését és a föladat kihívását.
Az Új Színháznak az elmúlt öt évben nem alakult ki önálló, színvonalas identitása. Azt tervezzük, hogy az Új Színházat valóban a magyar dráma igazi színházává tesszük, és előadásainkkal elsősorban a fiatal közönséget célozzuk.
Továbbra is repertoár rendszerben működő színházat tervezünk. Előadásainkkal a Világszínház korszerű törekvéseihez kívánunk csatlakozni.
Meggyőződésünk, hogy a magyar drámaszövegek kiindulási alapként alkalmasak erre, ha megfelelő, önálló színpadi világképpel bíró rendezők kezébe kerülnek. – Akiknek kvalitásérzéke a mindenkori Szövegre is kiterjed.
Erős közönségnevelő programot is tervezünk, mely az iskolai irodalom-, és művészetoktatást egészíti ki. Célunk, hogy közönségünk elsajátítsa a kisrealizmust meghaladó színházi nyelvet.
Közönségkutatáson alapuló, interaktív kapcsolatot építünk közönségünk különböző rétegeivel – a közösségi média és a mobil alkalmazások használatával.
Partnerszínházi kapcsolatokat alakítunk ki a többi magyar és külföldi színházzal, a kölcsönösen előnyös kooperáció jegyében.
Részt kérünk és vállalunk a hazai és határon túli felsőoktatás magyar nyelvű színházi képzéseiben, elsősorban szakmai gyakorlatok helyszíneként.
Újfajta kommunikációs és gazdasági stratégiát építünk fel.”