Az AlkalMáté Trupp 2017-ben Vajda Milán életéről készít majd előadást.
A legendás Máté-Horvai-színészosztály előadássorozatában, az idei nyáron Mészáros Béláról született darab, amelyet július 28-ától 31-éig hét alkalommal láthatott a közönség. Az utolsó előadáson egy kalapból húzták ki annak a nevét, akiről a következő év produkciója fog szólni.
Eddig Járó Zsuzsáról (2007), Szandtner Annáról (2008), Kovács Patríciáról (2009), Máthé Zsoltról (2010), Mészáros Mátéról (2011), Péter Katáról (2012), Száraz Dénesről (2013), Gál Kristófról (2014), Dömötör Andrásról (2015) és Mészáros Béláról (2016) készült darab.
Fenyő Iván helyett Jordán Tamás ugrott be izgulni azért, hogy kinek a nevét húzzák ki a kalapból.
“Ez egy szerződésszerűség egymás között, hogy ezt végigcsináljuk, ha van rá lehetőség” – mondta korábban az AlkalMátéról Máté Gábor, hozzátéve: amikor kitalálta, hogy mindenki sorra kerül az osztályból, akkor ez azt is jelentette, hogy ez a munka 14 évig tart.
Véleménye szerint ezek az előadások olyanok, mint egy-egy fénykép, ami minden évben elkészül az osztályról. A főleg improvizációkból születő produkció a főhősök különbözősége miatt mindig más lesz, ám mindig szórakoztató formában, humorral és sok zenével dolgozzák fel a kiválasztott életét. “Ez szakmailag is nagyon izgalmas, hiszen mindig arról szól, hogy ki hol tart” – nyilatkozta Máté Gábor.
Kritikus szemmel a Mészáros Béláról:
"Ahogy múlik az idő, és az AlkalMáté Trupp tagjai egyre távolabb kerülnek az egyetemi évektől, úgy lesznek az önéletrajzi előadásaik is bevállalósabbak, mélyebbek, őszintébbek. Ilyen volt már a Gál Kristófról szóló darab is, de Mészáros Béla önvallomása minden eddiginél zavarba ejtőbb, mivel házasságának felbomlása és édesapja halála áll a darab középpontjában. Súlyos helyzetek, amelyeket olyan nyíltsággal, őszinteséggel pakol ki a telt házas nézőtér elé Mészáros Béla, amire sokan még saját maguk előtt sem lennének képesek. De ebből a helyzetből oroszlánrészt vállal családja és volt felesége, Sipos Vera színésznő is, hiszen róluk ugyanúgy szól ez a megrázó történet. A feleségével való "se veled, se nélküled" történetnek fájdalmas, intim pillanatai villannak fel: a boldogság utáni értelmetlen hajsza a női lábak erdejében, az elkeseredett küzdés a másikért, a párterápiás próbálkozások, a válóper keserédes napja. És a jelen: a beismerés, hogy önnön gyengesége miatt elvesztette a számára legfontosabb embert. A színészi és valódi emberi pillanatok keverednek egymással, Mészáros Béla sokszor magánemberként monologizál a színpadon". (Magyar Nemzet)
"A címszereplő élete olyan drámai, hogy bármilyen színházi író véresre nyalogatná mind a tíz ujját miatta. Az előadás főszereplője egy válságban lévő ember, aki számba veszi eddigi élete összes kudarcát és minden hibáját, szembenéz velük, összeomlik tőlük, majd ennek a folyamatnak a hatására végül mégis képes lábra állni, és a katarzis után folytatni az életét. Hány olyan dráma van az elmúlt ezer év világirodalmában, ami erről szól, és épp ezért lett remekmű? Úgyhogy ilyen értelemben teljesen mindegy, hogy amit látunk, igaz-e vagy sem". (Index)
A Mészáros Béla c. előadásról képekben:
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
Fotók: Dömölky Dániel