Báb és vizualitás - Konferenciát szervez az OSZMI

Báb és vizualitás címmel 2016. október 21-én az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet konferenciának ad helyet.

Az OSZMI felhívása:

 

Évenként megrendezésre kerülő bábművészeti konferenciánk témája 2016-ban a bábművészet állandóan újrafogalmazott és az elmúlt években ismét előtérbe kerülő kérdése, a bábművészet képzőművészeti, vizuális értelmezési lehetősége. 

 

bab


Ez a nézőpont egy igen tág keretet adhat a kutatók és előadók számára, mivel a hazai és nemzetközi szakirodalom elsődleges narratíva-alkotó aspektusáról van szó, emellett pedig a kortárs bábszínház számtalan fontos kérdésére is rávilágíthatunk. Mindez elvezethet a báb tárgyként, képzőművészeti alkotásként való értelmezéséhez, a tárgyanimáció meghatározásához vagy akár a bábszínházi díszlet és jelmez szerepéhez is. 


Várjuk mindazon jelentkezőket, akik akár történeti, akár jelenkori alkotásokkal, alkotókkal, intézményekkel foglalkozva a báb(előadás) vizuális megjelenésének kérdését vizsgálják, a báb műfajának legtágabb értelmében (pl. bábfilm, tárgyanimáció) a bábművészet képzőművészeti oldalával, a báb tárgyi jellegének kutatásával foglalkoznak.


A jelentkezés határideje: szeptember 15., az előadások maximális időtartama: 15 perc.


A jelentkezés módja: Az előadás címével és 100 szavas absztrakttal, a jelentkező nevének, címének, intézményének megadásával. A jelentkezéseket elektronikus úton, a hutvagner.eva@oszmi.hu címre várjuk.


A konferencia várható időpontja: október 21., péntek.

 

süti beállítások módosítása