Evita, Bánk Bán, Pinokkió Szegeden - Augusztusban kezdődik a jegyvásár

Augusztus közepétől válthatók bérletek a Szegedi Nemzeti Színház következő évadára, amely a műfaji skálát és a produkciók számát tekintve is gazdagabb lesz, mint a korábbiak - közölte Gyüdi Sándor főigazgató csütörtökön a Tisza-parti városban.

 

A direktor az évad műsorát bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a teátrum a hagyományokhoz híven megajándékozza az első bérletvásárlóit, akiket meghívnak az évadot nyitó gálákra. Szeptember 9-én főként a drámatagozat művészeivel találkozhat a közönség, másnap pedig operagálával emlékeznek Simándy József születésének centenáriumára és arra, hogy hetven éve Szegeden indult az énekes szólistakarrierje.


Az évad szeptember végén Ben Jonson Volpone című komédiájával indul, melyet Csiszár Imre rendez - mondta Spiró György, a teátrum művészeti főtanácsadója, aki a darab szövegét maga készítette a József Attila Színház felkérésére az 1990-es évek elején.

 

gyudi spiro keszeg

Gyüdi Sándor, Spiró György, Keszég László (fotó: delmagyar.hu)


A következő prózai premier a Spiró György által a drámaírók egyik novellistájának nevezett Hubay Miklós három egyfelvonásosából készült Néró című darab. A Léner András által színpadra állított műben az ókori történetek mellett megjelennek a szerző az önkényuralomról és az 1956-os forradalomról szerzett tapasztalatai is.


Erkel Ferenc Bánk bánját az aradi vértanúk emléknapjához kapcsolódva október 6-án játsszák először. Pál Tamás első karmester elmondta, Galgóczy Judit rendezése a zeneszerző által utoljára jóváhagyott változathoz nyúl vissza, mégis korszerű és a maga nemében eredetei előadás várja majd a nézőket.


Október 21-én mutatják be Carlo Collodi Pinokkió című mesejátékát Hollós Gábor rendezésében. Keszég László főrendező szerint nincs olyan mese, melyből többet tanulhatna egy gyermek, mint ebből.

 

szegedi nemzeti


November elejétől látható Ibsen A nép ellensége című színműve. Bodolay Géza rendező Kunos László magyar szövegét alapul véve egy német előadás alapján átalakította át a művet.


Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával június 8-án a Margitszigeten mutatták be Andrew Lloyd Webber és Tim Rice Evita című musicaljét. Az ország jelenleg egyik legjobb musicalprodukciójának kőszínházi premierje november végén lesz, nagyzenekari kísérettel, a Szegedi Kortárs Balett és a színház tánckarának közreműködésével.


December 9-én mutatják be a Bulgakov legjobb művének tartott Menekülés című drámát, melyet a Szegedre visszatérő, sok emlékezetes előadást színpadra állító Zsótér Sándor rendez. Januárban tűzi műsorra a színház Ermanno Wolf-Ferrari Sly című operáját. Az Erkel Színházban május 27-én bemutatott, Shakespeare A makrancos hölgyének előjátékán alapuló darabot Göttinger Pál állította színpadra.


Főrendezőként Keszég László Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című színművével mutatkozik be a Tisza-parti város teátrumában 2017 januárjának végén. Elmondta, szíve szerint minden öt évben újrarendezné az ízléséhez nagyon közel álló darabot, hogy a közönség ne felejtse el a mű üzenetét.

 

szeged berlet


A gregori hagyományok felé visszanyúlva február elején állítja színpadra Sándor János Donizetti Don Pasquale című vígoperáját. A hónap végén mutatják be Mozart Varázsfuvolájának Lackfi János gyermekek számára készített meseolvasatát Parázsfuvolácska címmel Toronykőy Attila rendezésében.


Spiró György szerint Gábor Andor Dollárpapa című komédiája a legjobb magyar vígjátékok egyikét, melyet Horváth Péter rendezésében láthat majd a közönség. A remekműben "nagyon magyar alakok" találkozik majd a közönség, ráismerhetünk mai önmagunkra, és kiderül, nem sokat változtunk az elmúlt száz évben - mondta az író.


A drámatagozat premierjeinek sorát a legjobb mai magyar drámaírók közé tartozó Háy János - a jogosítványukat valamilyen szabálytalanság miatt elvesztők számára szervezett tanfolyamon játszódó - Utánképzés című színművének ősbemutatója zárja. Az utolsó operabemutató pedig Gounod Faust című operája lesz Bodolay Géza rendezésében.


A színház műsorán szerepel a Szegedi Kortárs Balett két premierjei is. Ősszel Enrico Morelli és Juronics Tamás egy-egy koreográfiáját láthatja a közönség, februárban pedig a mindennapok visszásságaira fanyar humorral reflektáló Abszurdia című darabot mutatják be.

 

MTI

 

 

 

süti beállítások módosítása