Ókovács Szilveszter: "Ha nem zárjuk üvegtárlók alá, az opera élni fog”

A Demokrata inerjújából.

A kérdésre, mit szólt volna, ha 10 évvel ezelőtt azt jósolják, hogy az Operaház főigazgatója lesz, Ókovács Szilveszter elmondta: “Nevettem volna, de nem felhőtlenül. Ugyanis 2001 nyarán, harmincegy évesen már pályáztam az Opera vezetésére, igaz, az félkomoly akció volt. Egy évvel korábban kért fel a minisztérium egy tanulmány készítésére a külföldi operaházak működéséről, mert hamarosan indult volna egy új vezetési ciklus - ezek kulcsfiguráit azonban a 2002-ben visszajövő szocialisták azonnal leszedték. Zeneakadémiai diplomáim kéznél voltak, és nem utolsósorban az egyik nagy igazgató, Radnai Miklós is fiatalon kapta a stallumot 1925-ben. Ha főigazgató akkor nem is, de hamarosan az ErkelSzínház vezetője lettem Győriványi Ráth György jóvoltából, a visszatérő Szinetár Miklós pedig kibontakozó sajtós munkásságom miatt kommunikációs igazgatónak nevezett ki. Végül négy évet töltöttem ott, de azután a minisztériumi elvtársak csak kiszorítottak, így 2005-től immár teljes energiával az akkori HírTV felé fordultam, ahol addig kizárólag művészeti műsort vittem. Bár igyekeztem követni a fejleményeket, számos kritikát írtam előadásokról, folyamatokról, már eszembe sem jutott az Opera igazgatása, csak néha annyit éreztem: valamikor lesz még dolgom ott”.

A felvetésre, miszerint személyesen a miniszterelnök kérte fel a feladatra, Ókovács Szilveszter úgy reagált: “Akkor már a Duna Televízió élén voltam majd egy éve, és az Operánál megint épp sikertelen igazgatókeresés zajlott. Teljesen alaptalanul elkezdték járatni a nevemet ellenzéki lapokban, pedig nem adtam be pályázatot, a kollégákkal pont a DunART munkacímű kulturális csatorna indításán dolgoztunk. Amikor már jó hónapja interregnum volt az Andrássy úton, régi operai kollégák jöttek "követségbe", és végül írtam egy prioritáslistát, szerintem merre kellene az Opera útját folytatni. Még azután is hetek teltek el, majd igencsak meglepődtem, amikor a miniszterelnök hívott. Átbeszélgettünk egy fél péntek délutánt, másnap reggel hétkor még telefonált a döntésemért, és mivel nemigen lacafacázik, hétfőn már az Operaházban kezdtem, hat év után. Mivel a legfontosabb felvetéseket - Erkel Színház újranyitása, a pénzügyi helyzet fokozatos rendezése, új belső struktúra, európai élvonal mint cél - támogatta és ismerős terepre kerültem, nem volt szükséges túlbeszélni a dolgot” – nyilatkozta a direktor, aki arról is beszámolt, a Ház nagy változások előtt állt, munkahelyek százai szűntek meg, ugyanakkor új szemléletű, harmincas-negyvenes vezetőkkel más sebességre is kapcsoltak.

“A "százéves hagyomány" természetesen érték, a Ház iránti lojalitás vagy egész dinasztiák jelenléte pénzben ki sem fejezhető odaadást is jelent, de ha a hagyományt felülüti a megszokás, és a társulatból nem mindenki tudja vagy akarja felvenni a nagy előadásszám, a sok bemutató vagy a totális társadalmi nyitás tempóját, akkor lépni kell. Nagy vitáink voltak, még csíraállapotú sztrájkok is, de bevallom, alig emlékszem rájuk, az eredmények mindent felülírtak. Az is, hogy végül csak sikerült négyszáz új állást teremteni. Most azt érzem, az emberek fáradtak az elmúlt évek sok feladatától, de elsöprő többségük nemcsak stabil munkahelyet, hanem felívelő intézményt is lát az Operában. Az pedig, hogy sok a munka, manapság nemcsak panasznak, dicsekvésnek is beillik - és a nagyobb aktivitás mindenkinek több jövedelmet is hozott” – fejtette ki Ókovács Szilveszter.

Arról, mit játszanak a jövő Operaházában száz év múlva, úgy vélekedett: “Meggyőződésem, hogy operát és balettet. Azt nem merném megsaccolni, mennyire marad mindkét műfajunkban a zárt, a hosszú XIX. században gyökerező repertoár, meg tud-e újulni a fül számára nehezebben befogadható zene mentén, esetleg a zene tér-e vissza konszonánsabb vidékekre? De vizuálisan nagyon mást, többet kell adni, ez egészen biztos, hisz addigra ezer D-ben vitézkedik majd a filmipar meg az otthoni játékkonzolok világa, s addigra már azokkal is versenyre kell kelnie az élő művészetnek. Ha nem zárjuk üvegtárlók alá az operát, élni fog”.

A teljes beszélgetés a Demokratában olvasható.