Senkiföldje - Harold Pinter-darabban játszik Ian McKellen és Patrick Stewart

Ian McKellen és Patrick Stewart együtt lesz látható Harold Pinter Senkiföldje című darabjában ősszel a londoni West Enden.

 

A két angol színész Sean Mathias rendezésében játssza a színházi klasszikust, amelyet John Gielgud és Ralph Richardson főszereplésével mutattak be 1975-ben.


Harold Pinter drámája egy hajdan sikeres, mára kiégett alkoholista regényíróról és egy sikertelen, élősdi öreg költőről szól egy iszogatós estén. Patrick Stewart szerint a darab rejtélyes, nehezen lehet megérteni, a rendező szerint viszont a szerző nem is akarta, hogy megértsék. "Azt akarta, hogy kérdéseket vessen fel. Provokatív és absztrakt" - mondta a The Times című lapnak Sean Mathias. A rendező személyesen is ismerte Harold Pintert, aki áldását adta arra, hogy színpadra állítsa a művet.

 

 ian mckellan patric stewart


A produkció New Yorkból érkezett Nagy-Britanniába, ahol augusztusban Sheffieldben, Newcastle-ben, Brightonban és Cardiffban adják elő, szeptember 8-tól december 17-ig pedig abban a Wyndham's Színházban lesz látható a West Enden, ahol annak idején is játszották a Nemzeti Színház után.


Ian McKellen eredetileg nem akart szerepet vállalni a Senkiföldje újbóli színpadra állításában, mert "Gielgud és Richardson felülmúlhatatlan volt benne", de aztán kísértésbe ejtette annak lehetősége, hogy Beckettnek a Godot-ra várva című darabjával kombinálva mutathatják be a művet New Yorkban. "Egyébként is önző dolog lett volna nem vállalni, mert egy ilyen színvonalú darab megérdemli, hogy felújítsák" - jegyezte meg.


A Senkiföldje egyik legfontosabb eleme az emlékezőtehetség és annak elvesztése. Ezzel kapcsolatban a 77 éves McKellen megjegyezte, hogy nekik még nincsenek ilyen gondjaik. Hetvenhat éves kollégája viszont hozzátette, nem találja könnyűnek a szövegtanulást, és elmúltak már azok a napok, amikor néhány pohár sör után hazatérve meg tudott tanulni egy egész felvonást.


Patrick Stewart nagyon szeretett volna beépíteni egy kulcsfontosságú csavart Harold Pinter darabjába: egy vécészünetet, amikor az általa megformált író felkeresheti a mellékhelyiséget. "Végig a színpadon van és végig iszik, ezt nem lehet kibírni. De egyszerűen sehová sem tudtuk beilleszteni, pedig próbáltuk. Azt kell mondjam, ez áll Pinter munkásságában a legközelebb ahhoz, hogy hibának nevezzem" - idézte őt a BBC, hozzátéve, hogy Ian McKellen karakterének jut némi szünet.


A két színész egyébiránt az első X-Men-film forgatásán ismerte meg egymást, majd együtt játszottak és nagy sikert arattak a Godot-ra várva című darabban, azóta a legjobb barátok. Olyannyira, hogy 2013-ban Ian McKellen adta össze Patrick Stewartot a harmadik feleségével. A színész azóta is kapott hasonló felkérést: egy híres kaliforniai pár egyenesen másfél millió dollárt ígért neki, és talán fontolóra is vette volna az ajánlatot, ha nem Gandalfnak öltözve kellett volna megjelennie. "Így hát visszautasítottam, Gandalf nem vállal esküvőket" - mondta A Gyűrűk Ura- és A hobbit-trilógiában játszott híres szerepére utalva.

 

MTI

 

 

süti beállítások módosítása