A Köztársaság Zsámbékon - Villáminterjú Sediánszky Nórával és Horváth Illéssel

Gáspár Tibor, Takács Géza, Nagy Mari és Pál András főszereplésével augusztus 19-én mutatják be a Zsámbéki Színházi Bázison Szálinger Balázs Köztársaság című darabját. Horváth Illés rendezővel és Sediánszky Nóra dramaturggal készült rövid interjú.

Az előadásról:

Szálinger Balázs Köztársaság című színdarabja egy valós történelmi eseményből indul ki: a fiatal, huszonéves Iulius Caesart közismert politikai pályafutása előtt egy alkalommal kalózok ejtik fogságba. Míg a váltságdíjért menesztetett szolgák összeszedik és visszatérnek a horribilis mennyiségű pénzzel, Caesar 40 napot tölt a kalózok rejtekhelyéül szolgáló szigeten. A kalózok vezére hamar felismeri képességeit; rendkívüli intellektusát, éles világlátását, kíméletlen emberismeretét, vezetői agilitását. Elhatározza hát, mindent elkövet, hogy meggyőzze Caesart: maradjon velük, s legyen az utódja. De nem csupán kalózhajók és pár tucat ember feletti hatalom utódlásáról van szó. Egy egész születőfélben lévő birodalom fennmaradása a tét. A kalózok ugyanis államalapításba kezdtek. Mely államnak szilárd rendszere, ideológiája, struktúrája van. Jövője is. Az utánpótlás, az eljövendő nemzedék elszórtan szunnyad megannyi város "keltetőiben", ideológiai képzésben részesülten. Csak fel kell majd ébreszteni őket.

Szereplők: Gáspár Tibor, Takács Géza, Nagy Mari, Pál András, Ágoston Péter, Mészáros András, Horgas Ráhel, Gémes Antos, Lovas Emilia. A Köztársaság c. előadás NKA támogatással a Zsámbéki Színházi Bázis és a Füge közös produkciója. A premiert augusztus 19-én tartják a zsámbéki rakétabázison.

Villáminterjú Horváth Illés rendezővel:

Hogy érett meg benned a gondolat, hogy rendezz? Miért szántad rá magad? Miért a Köztársaság c. darabra esett a választásod?

Főiskolásként az osztályban többször megkértük egymást, hogy ún. külső szemként segítsük a vizsgákra készülő jelenetek fejlődését. Mindig élveztem, mikor rám került sor, ugyanazt a szenvedélyt váltotta ki belőlem, mint a színészi munka, anélkül, hogy konkrét ambíciókat dédelgettem volna magamban ezzel kapcsolatban. A diploma utáni tíz évben a színészi pálya kellőképpen le is kötötte minden energiámat, eszembe sem jutott átállni a Sötét Oldalra...
A Köztársasággal folyton körbetáncoltuk egymást az elmúlt években. Kétszer is majdnem eljátszottam az egyik főszerepét. Nagyon tetszett a darab. Második alkalommal én vittem be a színházba, hogy itt ez a remek írás, meg kell csinálni! Az akkori vezetés el is fogadta, műsorra is tűzték. Még a rendező személyére is tehettem javaslatot. Majd megváltoztak a körülmények, és a tervezett bemutatóra nem került sor. Ezután sem hagyott nyugodni azonban a történet, ráadásul azt is észre kellett vennem, hogy a színpadra lépést illetően rohamosan apadni kezdett bennem a vágy. Mivel nyughatatlan alkat vagyok, sokáig nem lógathattam a fejem az öltözőkben vagy a kocsmákban, éreztem, hogy lépni kell valamerre, tenni kell valamit. Nehéz az első lépés, ha az ember ki akar lépni a mederből, amelyben sodródik, de arra gondoltam, mindegy, mi lesz a vége, siker, bukás, semmi, azzal soha ne kelljen vádolni magam, hogy meg sem próbáltam. Kézenfekvő volt a Köztársaság. Ha szentimentális vagyok, azt is mondhatnám, éreztem, hogy ez a darab akar tőlem valamit. És nekem is voltak szándékaim vele...

Miként alakult az alkotói csapat?

A csapat rég kialakult a fejemben, csak le kellett írni egy papírra a neveket. Eljöttek. Két forintért. Volt, aki egyért. Ezúton is köszönöm nekik. Fontos volt nekem, hogy minden alkotótárs olyan emberi minőséget tudjon hozni a produkcióba, amitől önmagában megnő a csapat szerotonin szintje. Ez sikerült. Rendkívül jó érzés velük lenni, együtt dolgozni. Jó volt a kapcsolati tőkém!

Miért Zsámbékon akartad megcsinálni?

A helyszínválasztás is egyértelmű volt. Zsámbék nagyon alkalmas közege ennek a darabnak és a mellé társuló installációnak, amit egy nemzetközileg elismert fiatal fotóművész, Floszmann Attila készít a nézőknek. Erre az alkalomra jön haza Berlinből, és emiatt halasztja el az újabb líbiai hadszíntérre tervezett útját. Pár hete, mikor már nekünk dolgozott, jelölték a világ egyik legrangosabb fotóművészeti díjára. Ez jó csillagzat, nem? A zsámbéki színházi bázis egy különleges hely, ahol különleges eseményt igyekszünk létrehozni, kevés pénzből, de sok tehetséges ember odaadó munkájával. Szeretném, ha sokan kijönnének, és a párbeszéd, az egymásra való kíváncsiság győzelme lenne ez a három nap..!

Fotó: Ipacs Szilvi

Villáminterjú Sediánszky Nóra dramaturggal:

Miért vállaltad a dramaturgi feladatot, miért csatlakoztál a csapathoz?

Szeretek új dolgokat kipróbálni, új utakon elindulni, szeretem az olyan helyzeteket, amik ellenállnak a "belekényelmesedésnek", kihívást jelentenek. Az én szakmámban különösen fontos, hogy az ember időről időre meg tudjon újulni, más, friss gondolkodás- és látásmódokkal találkozzon, próbára tegye a dialógusra való képességét... Az ember dramaturgként mindig egyfajta "híd" szerepkörben funkcionál, bizonyos szempontból mediátor a rendező és a szöveg, a rendező és a színészek, a különböző interpretációk között... Egy új rendezővel való találkozás mindig kicsit másképpen igényli ezeket a tulajdonságokat, mindig megmozgat valami újat, másképp tart tükröt eléd, kihoz belőled valami mást is, mint az eddigi munkák. A nyári munkának is mindig van egy varázsa, az ember talán jobban "együtt van", az évközi rutinhoz képest mindenképp, kicsit olyan tábor-hangulatú az egész. Úgy adódott, hogy az elmúlt években többször is dolgoztam nyáron, a szegedi Thealteren többször is, két éve pedig az akkori Maladypével és Sopsits Árpáddal az Utas és holdvilágon Gyulán, azt is nagyon élveztem, új kapukat nyitott, amiből azután további munkák, szakmai találkozások lettek. Most a Köztársaság esetében alapvetően egy fiatal, dinamikus csapatról van szó, akiknek jó részével most először dolgozom együtt, ez is mindig újfajta impulzus, érdekes és inspiráló, mint ahogy az is, hogy a társaság nagy része nálam fiatalabb kollégákból áll, és ilyenkor az is nagyon fontos számomra, mennyire tudok szót érteni a más generációhoz tartozókkal, hogyan tudunk kommunikálni egymással, hogyan találkozik a színházról való gondolkodásunk. Ez csupa olyan dolog, ami "mozgásban tart", és ez nagyon jó tapasztalat.

Mit gondolsz a Köztársaságról, mint dramaturg, mit talász benne izgalmasnak?

A Köztársaság az egyik legjobb kortárs magyar darab, amit az elmúlt évtizedben olvastam, Térey Nibelung-lakóparkja vagy Márton Lászlótól a Nagyratörő hatott még rám így. Alapvetően klasszikus történetmesélésű, klasszikus hagyományokra építő darab, aminek nagyon erős mai vetülete, áthallásai vannak, a szó szoros értelmében aktuális, meglepő módon most inkább, mint néhány éve, a megírása idején - de egy igazán tehetséges drámai anyagnak mindig természete, hogy van benne valami szavakon túli, erős érzékenység a kor és a világ iránt, ami létrehozta. A Köztársaság amellett, hogy egy nagyon erős közéleti témát tárgyal - az állam mibenlétét, a demokrácia lehetőségeit és korlátait, a diktátor születését - melynek ugyan van egy történelmi közege, valójában mégis időtlen, ráadásul nagyon emberi, húsba vágó történet is, nagyon jól játszható, izgalmas karakterekkel, amelyekre mind ráismerhetünk a saját életünkből, tapasztalatainkból. Dramaturgként különösen élvezet dolgozni a szövegen, egyszerre szikár és érzéki, van egy erős líraisága, ugyanakkor a szó minden értelmében valódi színházi szöveg, konkrét és eleven.

Mi most a feladatod mint dramaturg? Miként segíted a munkát?

Természetesen, amikor az ember előadásra készít elő egy szöveget, mindig alakít rajta valamennyit, az adott koncepciónak, rendezői elképzelésnek megfelelően. Itt is előfordult egy-két ilyen kisebb változtatás, de alapvetően a megírt anyagot használjuk, és szerencsére alkalmunk van a szerzővel is együtt gondolkozni. Illésnek kezdettől fogva határozott és erős koncepciója volt arról, milyen előadást szeretne létrehozni, mit szeretne hangsúlyozni, mit szeretne látni, ezt nagyban megkönnyítette az én munkámat is, mert egyrészt egy konkrét, átgondolt elképzeléshez csatlakozni mindig hálás feladat, és igazi lendületet ad, másrészt pedig a már említett új impulzusokkal gazdagít, új kihívások elé állít. Amúgy a munka a szokott mederben haladt és halad: a próbák elindulását megelőzte egyfajta szellemi előkészítés, sok beszélgetés és a konkrét példány elkészítése, a próbák kezdete óta pedig egyfajta konzultánsként, külső szemként működöm. Izgalmas folyamat végigkísérni egy újabb organizmus születését, első rendezésben közreműködni amúgy is különleges kaland tud lenni. Illés ráadásul erős, dinamikus tempót diktál, egyszerre tudatos és impulzív, és arra is gondot fordít, hogy mi, akik most együtt vagyunk ebben a munkafolyamatban, valóban találkozzunk, együtt legyünk egymással. Úgy is mondhatnám, a lélek és a gondolat szenvedélye együtt van jelen ebben a munkában - ahogy már Balázs írásában is - és már nagyon kíváncsiak vagyunk, mindez hogyan ölt majd testet augusztus 19-én, a zsámbéki rakétabázison.

Színház.hu