"Legyen fiatalos, lendületes, nyitott" - Herczeg Tamás és Szántó Péter az Újszínházról

Négy évvel ezelőtt a Színház.hu naponta tudósított az Új Színház-ügy híreiről, az igazgatóváltásról, melynek eredményeként Márta István helyét Dörner György vehette át az igazgatói székben. Most, hogy nyilvánossá vált, 12 pályázat érkezett a teátrum vezetésére, ismét felkeressük az érintetteket.

Miért indultok az Újszínházért?

 

SZP: Miért akarja megmászni a hegyet, Mr. Mallory? – Mert ott van. – mondta George Mallory, a Mount Everest meghódítása előtt.

 

HT: Azon kívül pedig mert itt van. (A halántékára mutat.) Na jó, viccet félretéve, a kiírás olvastán azt éreztük, találtunk egy kabátot, ami pont jó ránk. Nem szűk, nem bő, az idomaink, azaz az elképzeléseink pont kitöltik.

 

jszinhaz

      

Nem először írtatok közös pályázatot. Hogy találtatok egymásra, hogy lehet megragadni azt, ami összeköt benneteket és lehetővé teszi, hogy együtt gondolkodjatok?

 

SZP: Novák Eszter néhány éve felhívott, hogy szüksége lenne egy asszisztensre Kőszegen, ahol a Hopparttal a Hajrá Háryt próbálják. Ekkor találkoztunk először. És könnyű volt egyetérteni abban, hogy „a Rock ’n roll az nem egy tánc” (Neurotic). Aztán néhány hónappal később kiírták a pályázatot a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetésére. Felhívtam Tamást, és az SZFE büféjében elétettem 7 oldalt az elképzeléseimről. Azóta időnként álmodozunk.

 

HT: Így volt, bár azóta külön utakat járunk, de ez a korábbi hajmeresztőnek tűnő ötlet egy kicsit a mániánkká is vált. Akkor, véleményem szerint egy nagyon gazdag programmal álltunk elő, talán egy kissé túl is gondolva a színház amúgy sem szűk határait, nem mondom, hogy elképzelhetetlen vállalkozásnak, de mindenképp hatalmas vállalásnak tűnt. Persze Szántót azóta sem kell félteni a túlgondolástól, de én megpróbálom a magam szkeptikus és racionális oldalamat használva visszafogni őt, irányítani a tervet a megvalósíthatóság felé. Szerintem kiegészítjük egymást.

 

„Nagy a tülekedés” – ahogy a Népszabadság fogalmazott. Mit szóltok ehhez?

 

HT: Rettentően örülök. A többi pályázónak is kifejezetten drukkolok. Ha valaki a „tülekedők” közül nyeri meg a pályázatot, akkor azt gondolom, mi is nyertünk. Bár nem ismerem a többi pályázat tartalmát, de ismerve őket biztosan hasonlót gondolunk, hogy mi kellene történjen az Újszínház életének következő szakaszában. Ez nem azt jelenti, hogy nem a magunkét szeretném az élen tudni.

 

SZP: Az én legnagyobb félelmem az volt, hogy a mi generációnkat annyira taszítja a hatalmi acsarkodás, annyira leosztottnak látja a pozíciókat, hogy meg sem próbálja hangosan megfogalmazni a gondolatait – milyen is lenne az általa elképzelt színház. Ehhez képest jön Bodó, Mátyássy, a K2-s Benkó Bence és Fábián Péter Hegymegivel. Remélem, mindenki nyilvánosságra hozza a maga gondolatait, és le tudunk ülni – ahogy a pályázatunk zárszavában is írtuk - egy jó beszélgetésre, konyhakések nélkül. Bár kétlem, hogy mind a 12 széken helyet foglalna valaki. Pedig ez a 12 pályamű nagyon komoly keresztmetszete lehet a jelenlegi állapotoknak, ami jó kiindulási alapként szolgálhatna a teljes színházi szakmának, hogy merre van a kiút a lövészárkokból. Egy ilyen összeülés tulajdonképpen jobban érdekelne, minthogy művészeti vezető legyek. (Na jó, ez túlzás.) Szeretek ügyelni.

 

herczeg tamas

Herczeg Tamás, fotó: Borovi Dániel

  

Összefoglalnátok-e, hogy milyen irányt venne a színház a ti vezetésetekkel?

 

HT: Fiatalosat, lendületeset, nyitottat, kísérletezőt, befogadót. Bővebben majd a pályázatban lehet olvasni, amely az "ÚJratervezés" címet viseli.

 

SZP: Tomi most elutazik, ezért csak augusztus második felében fogjuk nyilvánosságra hozni a pályázatunkat, de még az évadnyitó előtt. Remélem, azt követően is a színház ügyelője leszek. Addig is egy összegzést tudunk mézesmadzagként mellékelni.

 

- „Kizárólag magyar szerzők műveit és nemzetközi, nem színpadi művek saját adaptációit kívánjuk műsorra tűzni. Többféle műfaj és forma jelenik meg a repertoáron – gyerekdarabok, versek, drámák, vígjátékok, prózai, bábos, zenés és táncos előadásokban.

- Nagy hangsúlyt fektetünk a kísérletező jellegű előadásokra. Ilyenek a független társulatokkal közösen készített darabok, a beavató bábszínház az aulában, és a Netszínház is.

- Közönségkapcsolati rendszerünk egyaránt bővül a webes közvetítésekkel, a bábsorozattal, és a koprodukciókkal.

- Folyamatos bemutatkozási lehetőséget kínálunk fiatal drámaírók számára, munkájukat saját pályázati kiírásokkal is ösztönözzük.

- Nyílt próbákkal, közönségtalálkozókkal, és az egész családot megszólító és bevonó bábsorozattal, tájelőadásokkal erősítjük a színházhoz való kötődést.

- Tájelőadásainkkal kezdetben a már meglévő belföldi kapcsolatokat erősítjük, a második évadtól fokozatosan tervezünk nyitni külföldre is.

- Szakmai kapcsolataink folyamatosan erősödnek és bővülnek az együttműködések és támogatások során a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, a Kaposvári Egyetem Művészeti Karával, a határon túli színészképző intézményekkel, a koprodukciós partnerekkel.

- Átlagosan legalább havi 30-35 előadást tervezünk a nagyszínpadon, a Bubik István Stúdiószínpadon, a Magyar László Szobaszínházban, az aulában és az interneten.       

- Évente 40 saját bemutatónk lesz.

- Vendégelőadásokat csak különleges esetekben tervezünk meghívni (fesztivál, kiemelkedő művészi teljesítmény, kölcsönös meghívásos megállapodás határon túli társulatokkal, stb.).        

- Célkitűzésünk a jelenlegi közönségbázis megtartása és növelése, a 85%-os látogatottság elérése és fenntartása.

- Az eredményes pályázati részvétel érdekében pályázati referenst szeretnénk foglalkoztatni. További külső forrásként elsősorban a Netszínház forgalmazásából, reklámbevételeiből, szponzori támogatásaiból befolyó összegekkel számolunk. Saját forrásként a mielőbb kialakítandó hangstúdió hozhat rendszeres többletbevételt (reklámspotok készítése, hangoskönyvek forgalmazása, bérbeadás). Ezen túlmenően a színház arculatváltása, színesebb profilja miatt számítunk további nézők és támogatók megjelenésére is.

 

Az Új Színház az új színházi generáció gyűjtőhelye kíván lenni. Alapvetően a fiatal rendezőgeneráció tagjaival képzeljük el a következő 5 évet, de szeretnénk, ha időről időre egy-egy „mesterrel” is együtt dolgozhatna a társulat.”

 

Színház.hu