Emlékplakettel köszöntötte Ennio Morricone a Csokonai énekkarát

Elismerése jeléül emlékplakettet ajándékozott a Csokonai Színház Énekkarának Ennio Morricone és stábja.

 

A kórus 2014 és 2016 tele között csaknem harminc európai nagyvárosban, összesen 350 ezer néző előtt lépett fel a világhírű zeneszerző filmzenéivel. Az énekeseket maga az idős mester vezényelte.

 

korus


A Csokonai Színház Énekkara öt alkalommal kísérte európai koncertkörútján a főként filmzenéiről ismert, kétszeres Oscar-díjas olasz zeneszerzőt. 8-13 ezer férőhelyes sportcsarnokokban, arénákban énekeltek többek között Párizs, Prága, Berlin, Amszterdam, Brüsszel, London, Dublin, Krakkó, Zürich, Lyon, Strasbourg, Hamburg és Frankfurt közönsége előtt.


A hatalmas zenei apparátust, összesen 170 zenészt és énekest felvonultató, kétórás koncerteknek körülbelül egyharmadában vettek részt a debreceni énekesek. A műsor Morricone több mint 50 éves filmzeneszerzői pályafutásának legsikeresebb művei közül válogatott. Az énekesek olyan filmslágerek megszólaltatásához járultak hozzá, mint például A profi, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat közismert dallamai vagy A misszió című film főcímzenéje.


Az arénák valamennyi koncerthelyszínen zsúfolásig megteltek. A turnésorozatra, ahogy azt a plakett is megörökíti, összesen 350 ezer néző váltott jegyet. Az énekkar tagjai hangsúlyozták, hogy feledhetetlen élmény volt az olasz zeneszerzővel dolgozni, és ekkora publikum előtt énekelni.

 

süti beállítások módosítása