Négy nap alatt állítják színpadra Rózsa Sándor legendáját Zsombón. A főút menti csárda előtti téren fővárosi és szegedi színészek közös produkciójában elevenedik meg az alföldi betyár élete - számolt be a Délvilág.
A főút menti üres csárdaépület előtti tér néhány napra színházzá változott: a Zsombói Szabadtéri Színpad idei utolsó produkciója, a Rózsa Sándor legendájának előkészületei zajlanak.
Fotó: Csudai Sándor, lokal.hu
"Hétfőn kezdtük a munkát, pénteken pedig bemutató. Naponta két óránál nem alszom többet, végigdolgozzuk ezt a pár napot" - mesélte Korognai Károly rendező. Az általa írt darabról annyit mondott: egyre inkább úgy néz ki, hogy olyan lesz, mint amilyennek megálmodta.
A látványos betyártörténetben szerepel lovas hintó, kutya, lúd és birka is, a legnagyobb jelenetben pedig kilencvenen lesznek színpadon. A főszereplő pedig az az Oszter Sándor, aki évtizedekkel ezelőtt Rózsa Sándor szerepével vált ismertté.
"Ez a munka másfél hónapot igényelne, de csak négy napunk van rá. Mindenkinek fel kell kötnie a gatyát" - fogalmazott a színész, aki szerint a darab nagyon jó, mert tele van huncutsággal, élcelődéssel.
Forrás: Délvilág