Alföldi Róbert állandó alkotótársaként művészeti vezetője volt a Nemzeti Színháznak, ősztől a Vígszínház irodalmi vezetője lesz. Vörös Róbertet a 168 Óra kérdezte.
"Írok, rendezek, dramaturg vagyok, szervezek, tanácsot adok, rajzolok és festek, de ha tehetném, mindig csak énekelnék. Ez mind én vagyok. Nem szeretem a felesleges szájtépéseket, viszont szeretem nyitni az elméket. A művészetet az élmény tágasságával mérem. Tulajdonképpen 'kikísérleteztem' magam. Ott kezdődött: a hetvenes évek vége felé egy kisvárosi lakótelepről bekerültem a pesti képzőművészeti szakközépbe. A 'kisképzőbe'. Anyukám, aki pedagógus, úgy tartotta: a tehetséget az alkotókényszer bárhol kirobbantja az emberből. Ettől persze kamaszként még nem tudtam, miként folytatódik az utam a nagyvárosban" - mesélte Vörös Róbert.
A dramaturg elmondta, csupán szemlélője volt a fővárpsi undergroundnak. "Mindenki ismert mindenkit, találkozásokból szerveződött a világunk. Mi igazából 'történtünk egymással'. Összefuthattunk valahol Bódy Gáborral, ugyanott megjelenhetett Konrád György, megérkezhettek Kamondy Ágnes és a Forgách testvérek, Zsuzsa és András, majd Ács János és Xantus János is feltűnhettek, és hallgathattuk Víg Mihályt, aki Méhes Mariettával énekelt. Meghatározó volt, amikor körbeálltuk - szemben velem Tordy Géza és Ruttkai Éva - a Stúdió K. Woyzeck-előadásának jeleneteit, közben Kamondy Ági tangóharmonikázott, valamikor 1978-ban történt, egy késő éjjel egy pincében, a Lőrinc pap téren. Én majd minden este színházba mentem akkoriban, a 'hivatalost' is néztem, vagy ültem a Zeneakadémián. (...) Én meg tizennyolc évesen tévedhetetlennek éreztem magam. Nem sokáig tartott az érzés. Felvételiztem rendező szakra, az utolsó rostán fennakadtam. Ács Jani kihúzott a kudarcból: a szolnoki Szigligeti Színházban is rendezett akkor, biztatott, 'gyere ide, tanuld meg ezt a szakmát'. Pár év múlva Schwajda Györgyöt kinevezték igazgatónak. Bevont a döntéseibe, tanított, érdekelte, amit gondolok. Eleinte amolyan apa-fia kapcsolat volt a miénk. De Gyuri gyorsan 'kidagadt', megerősödött a színház élén, másokra figyelt, engem meg egyre kevesebb inger ért, és egyre többet ittam" - emlékezett Vörös Róbert.
Az alkotó a Vígszínház meghívásáról is szót ejtett: "Enikő vagány alkotó - elképesztő színházi érzékkel. Olykor néhány lépéssel előrébb is tart, merész művész. Másrészt egy olyan világban, ahol semmilyen jövőkép nincs, ahol a néző lassan nem mer gondolni, sem érezni, ott azért van feladat, mit is kellene összegzésként mondani a világról annak a kétezer embernek a Víg nézőterén. Hogy ne azt érezzék: letudtunk egy estét. Persze ha tehetséges emberek összeállnak, egy pillanat alatt - amely pillanat mögött kőkemény munka van - értelmet tudnak adni az értelmetlennek. Nekem most fontos, hogy ebben együtt gondolkodhatok Eszenyi Enikővel."
A teljes interjú a 168 Órában olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.