A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Budapesti Operettszínház koprodukciójában készülő előadás péntektől öt alkalommal kerül az ország legnagyobb szabadtéri színpadára a szegedi Dóm téren.
A Comden-Green-Freed-Brown szerzőnégyes által jegyzett világsikerű musical ősbemutatója 1983-ban volt a londoni West Enden, majd a New York-i Broadway-t is meghódította, sikere pedig azóta töretlen. Ma már örökzöldnek számít a musical alapjául szolgáló, 1952-es film címadó zenéje, a Singing in the rain, melyhez Gene Kelly esőben előadott, jókedvű sztepptánca kapcsolódik.
Fotó: Dusha Béla
2016-ban ezek a dallamok is felcsendülnek a szegedi Dóm téren: augusztus 12-én, 13-án, 14-én, 19-én és 20-án kerül színre a Hollywood hőskorát idéző történet. Az eredeti mozi minden idők egyik legnépszerűbb filmjének számít. A történet szerint a némafilmek sztárja, Don Lockwood és állandó partnere Lina Lamont életük első hangos mozijára készülnek, ám kiderül, hogy Lina hangja elviselhetetlen a vásznon. Don barátja, Cosmo Brown a feltörekvő fiatal színésznőt, Kathy-t javasolja hangdublőrnek, akibe természetesen beleszeret a sármos színész. Ezt viszont Lina nem nézi jó szemmel, és minden eszközzel próbálja szabotálni a románcot.
A táncjelenetekkel és örökzöld slágerekkel fűszerezett darab Harangozó Gyula és Somogyi Szilárd társrendezésében, Lőcsei Jenő koreográfiájával elevenedik meg, Silló István karmesteri vezényletében, Dancs Annamarival, Gömöri András Mátéval, Kerényi Miklós Mátéval, Gálvölgyi Jánossal, Szulák Andreával, Szinetár Dórával és Szabó P. Szilveszterrel a főbb szerepekben.
Lőrinczy György, az Operettszínház főigazgatója korábban elmondta: a két színház jó kapcsolata már számos nagy zenés sikert adott a magyar színházi életnek az elmúlt évek, évtizedek során, így az Elisabeth-et, a Rudolfot, a Valahol Európábant vagy a Szentivánéji álmot. Két szereposztással készül a musical, a szegedi nyári bemutató után februártól az Operettben lesz látható az előadás, a Nagymező utcai teátrum fiatal művészei a budapesti premieren mutatkozhatnak be.
Harangozó Gyula rendező, a Szegedi Szabadtéri művészeti igazgatója Londonban már látta az előadást, de akkor még nem gondolta, hogy egyszer meg is rendezheti a darabot. Segítő kezet ebben társrendezőként Somogyi Szilárdtól kap, aki már számos alkalommal bizonyított a Dóm téren.
Fotó: Dusha Béla
A koncepció szerint az alkotók nem szeretnének modernizálni, visszavarázsolják a nézők elé azt a hangulatot, amit a hollywoodi álomgyár jelent hosszú évtizedek óta a mozilátogatóknak. Nem a legendás filmet kívánják lemásolni, új élményekkel szeretnék gazdagítani a közönséget. Az előadás látványáért Horgas Péter díszlettervező felel.
“A díszlet számos elemében visszaköszönnek majd a mozira mint műfajra utaló jelek. Filmszalagok, tárcsák alkotják majd azt a grandiózus stúdióhangulatot, amiben a darabunk játszódik" - hangsúlyozta a rendező. Ebbe a szürkés, fémes hangulatba illeszkedik majd Velich Rita több tucat színes jelmeze. A tervezőnő szerelmese ennek a korszaknak, ezért igazi örömmel lubickolhatott a feladatban: a tollas kalapok, szűk tweedszoknyák, végtelen gyöngysorok és szabadesésű zsorzsettruhák, elegáns öltönyök és ballonkabátok világában.
Szulák Andrea elárulta, a legendás film, mely Hollywood aranykorát is felidézi, gyerekkora egyik meghatározó moziélménye. A két kisebb szerepet, melyet rá osztottak a készülő előadásban, igazi ajándéknak tartja. Gömöri András Máté óriási teljesítménynek tartja, hogy az 1952-es film minden egyes másodperce, a jelmezek, a látvány még ma is ilyen erővel tud hatni a nézőkre. Nagy kedvence a világsikerű mozi Dancs Annamarinak is, éppen ezért boldog, hogy ő játszhatja el az egyik főszerepet.
Képekben az előadásról:
Fotók: Dusha Béla
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13.
14.
Ének az esőben
Dalok: Nacio Herb Brown és Arthur Freed
További dalok: Betty Comden, Adolph Green, Roger Edens, George és Ira Gershwin
Magyar szöveg: Somogyi Szilárd és Kerényi M.G.
Don Lockwood: Gömöri András Máté
Cosmo Brown: Kerényi Miklós Máté
Kathy Selden: Dancs Annamari
Lina Lamont: Szinetár Dóra
Roscoe Dexter, rendező: Szabó P. Szilveszter
R.F. Simpson, producer: Gálvölgyi János
Rod, ügynök: Angler Balázs
Énekes: Mészáros Árpád Zsolt
Dora Baily/Miss Dinsmore: Szulák Andrea
Beszédtanár: Csere László
Zelda Zanders: Kisfaludy Zsófia
Lány: Jenes Kitti
ifj. Don, ifj. Cosmo: Serényi Misa/Ágoston Máté/Császár Patrik (az MMTI növendékei)
Továbbá közreműködik: Sz. Nagy Ildikó, a Budapesti Operettszínház Musical Együttese, Zenekara,
a Varidance társulata és a Szegedi Szabadtéri Játékok statisztái
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Velich Rita
Szcenikus: Tóth Kázmér
Zenei vezető: Silló István
Karigazgató: Drucker Péter
Koreográfus-asszisztens: Czár Mónika és Kiss István Róbert
Rendezőasszisztens: Pányik Tamás és Magyar György
A rendező munkatársa: Angyal Márta
Zenei munkatársak: Axmann Péter, Déri Judit, Mihalics János, Kemény Gábor, Puskás Dóra
Szteppkoreográfus: Hajdu Anita
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Dramaturg: Kerényi M.G.
Rendező: Harangozó Gyula
Társrendező: Somogyi Szilárd
Előadások: augusztus 12.,13.,14.,19.,20.
Szegedi Szabadtéri Színpad
Esőnapok: 2016. augusztus 15., 16., 21.