Harmadik alkalommal várja a színházkedvelő és könnyű nyári kikapcsolódásra vágyó közönséget a pápai kastély udvara. Az augusztus 12. és 21. között megrendezendő fesztivál ezúttal is változatos előadásokat kínál.
A gyönyörűen felújított egykori főúri lak ad otthont ismét Pápa város egyik legnagyobb rendezvényének. Az Esterházy-kastély ódon hangulatú belső udvara ismét szabadtéri színházzá alakul, nézőtérrel, fedett színpaddal.
Az idei évben is két koncert foglalja keretbe az öt előadásból álló színházi fesztivált, mely augusztus 12-én Charlie műsorával kezdődik. Augusztus 14-én a Soproni Petőfi Színház művészeinek előadását tekintheti meg a nagyérdemű. Dés László-Geszti Péter-Békés Pál A dzsungel könyve című nagysikerű musiceljében Kipling meséje elevendeik meg Maugliról, a farkasok közt nevelkedett embergyerekről.
A Pannon Várszínház Egy darabot a szívemből című musicelje a 60-as évekbe repíti vissza nézőt, ahol egy magyarországi érettségiző osztály tervezi jövőjét, s vágyik a vasfüggönyön túli szabadságra. Tomi és Robi különböző utakon indulnak el, sorsukat jeleníti meg a darab, melyben Máté Péter-S. Nagy István feledhetetlen slágerei biztosítják a történet mélységét és könnyedségét, könnyeit és mosolyát. Az előadás augusztus 16-án várja a nosztalgiázni vágyókat.
Augusztus 19-én a tánc kapja a főszerepet. A Soproni Balett előadása, Álmos legendája különleges élményt kínál a balett kifinomult mozdulataival. A Nyáresték az Esterházy-kastély udvarán című fesztivál záró előadását - akárcsak a múlt évben - idén is Pápa Város Fúvószenekara adja.
Forrás: Fejér Megyei Hírlap