Plácido Domingóval közös fellépésre készül Mága Zoltán

Plácido Domingóval közös fellépésre készül Mága Zoltán, akinek nagyszabású jótékonysági templomi hangversenysorozata augusztus 21-én a budapesti Szent István-bazilikában kezdődik - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

 

Mága Zoltán hegedűművész a műsorban elmondta: a Hangok és Harangok Klasszikus Zenei Fesztivált a 100 Templomi Koncert című jótékonysági hangversenysorozatához hasonlóan szeretné megvalósítani, hiszen a kezdeményezés sikeres volt, több mint 100 millió forint értékben gyűjtött adománnyal segítette a bajbajutott embereket itthon és határon túl. "Segítettünk beteg gyermekeknek, kórházaknak, ifjú tehetségeknek és templom felújításáért is sokszor megszólalt a hegedűm" - tette hozzá a művész.

 

domingo


Elmondta: ismét templomokat választott a fesztivál helyszínéül. A hangversenysorozat célja, hogy minél több embernek örömet szerezzenek a klasszikus zenével és segítsenek a bajba jutottakon. A nyitókoncert bevételéből a Hortobágyon hősi halált halt négy tűzszerész családtagjait szeretnék támogatni, és életmentő orvosi műszert vásárolnak a Heim Pál Gyermekkórháznak. Mecénások támogatásával pedig szeretnének hozzájárulni a budapesti Szent István-bazilika felújításához és fenntartásához.


Mint elhangzott, a jótékonysági koncertsorozat fővédnöke Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, védnöke pedig Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek.


Az egy hónapos fesztiválról Mága Zoltán elmondta: a koncerteket katolikus, református, evangélikus templomokban és zsinagógákban rendezik meg. "Bízom benne, hogy több mint 50 ezer ember jön el a fesztiválra, hiszen csaknem 50 állomásra terveztük a koncertsorozatot" - tette hozzá. Mint mondta, a fellépők között van Komlósi Ildikó, Lukács Gyöngyi, Kiss B. Atilla és Molnár Levente operaénekes, Szenthelyi Miklós hegedűművész, Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész is, a koncerteken a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar fog közreműködni.

 

magazoltan


Magyarország minden megyéjében, Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és a Felvidéken is fellépnek, a koncertsorozat végén Horvátországban, Eszéken adnak koncertet, az árvízkárosultak megsegítésére - mondta. A fesztivál záró koncertje a budapesti Dohány utcai Zsinagógában lesz szeptember végén.


A rendezvényen neves művészek lépnek fel, a hangversenyek repertoárja klasszikus és egyházi zenéből áll. A fesztiválsorozatnak az ország legnagyobb templomai adnak otthont, többek között a Debreceni Református Nagytemplom, a Szegedi Dóm, az Egri Bazilika, a Szombathelyi Evangélikus Templom, a Győri Székesegyház, a Miskolci Evangélikus Templom, a Szolnoki Szentháromság Templom, a Pécsi Székesegyház, a Hódmezővásárhelyi Szent István Katolikus Templom, a Karcagi Református Nagytemplom és a Gyöngyösi Szent Bertalan Nagytemplom.


Mága Zoltán arról is beszélt, hogy jelen volt Plácido Domingo szerdai koncertjén, az operaénekessel sokat beszélgettek az előadás előtt és a szünetben. Januárban a PBS amerikai televízió társaság felvételén közös fellépésre készül a művésszel, akit az egyik sztárvendégnek hívtak meg. Szólt arról is, hogy már készülnek az újévi koncertre. A 9. alkalommal megvalósuló újévi gálaműsort a tervek szerint a PBS is közvetíteni fogja - tette hozzá.

 

MTI

 

süti beállítások módosítása